Úgy gondoltuk, hogy az éjjel akár véget is érhet a Zeke-saga és helybenhagyhatják az eltiltását, azonban erre nem került sor és két hét haladékot kapott a Cowboys futója. Pontosabban két hetet, vagy amíg nem folytatják az eljárást, ugyanis egy New York-i szövetségi bíró 14 napos, ideiglenes visszatartó határozatot hozott azzal a megkötéssel, hogy akár hamarabb is folytathatják az ügyet.
Ez azt jelenti, hogy most a 49ers ellen biztos pályára léphet Ezekiel Elliott vasárnap és valószínűleg a következő körben a Redskins ellen is, habár arra van egy kis esély, hogy a Redskins elleni találkozóval kezdődik meg a 6 meccses eltiltása.
Az NFL ugyan visszaállította Elliott eltiltását és úgy tűnt, hogy megkezdi a következő 6 meccs kiülését, miután csütörtökön az NFL nyerte az előző kört, de mivel a Dallas bye weeken volt, így sok jelentősége nem volt a dolognak, ugyanis már akkor tudni lehetett, hogy a tegnap éjjeli döntés lesz meghatározó abban, hogy Elliott akkor játszhat vagy sem.
Ha két hét múlva úgy döntenek, hogy kezdődhet az eltiltás, akkor a következő meccseket kell kihagynia a Dallas futójának: Chiefs, Falcons, Eagles, Chargers, Redskins, Giants.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
de jó lehet így játszani, hogy kedden még nem tudod, hogy vasárnap pályára léphetsz-e és ez minden héten ismételve
dönthetett volna úgyis h leüli egyből a 6 meccset és akkor nincs ez a huza-vona meg kételyek meg minden :D
Brady ügye óta tudhatná minden játékos hogy úgyis az lesz a vége. Egyszerűbb lett volna neki is meg a Cowboysnak is túl lenni rajta egyből.
Csak gondolom, félnek, hogy emiatt elúszik a szezon. Nyugodtabban ülik ki, amikorra már tényleg esélytelenebbek lesznek! :D
Nem mondom, hogy ezt kívánom, de azért szép instant karma lenne ha kiülné a PO-t (már ha bejutnak).
Kivéve, hogy ebben semmi instant nem lenne. Ja, karma sem.
Gondolom ha itt bárki felett igazságtalanul törnének pálcát, az ugyanúgy elfogadná a megbélyegzést és a büntetést is.