Korábban írtunk róla, hogy Winston sérülésével kapcsolatban még várják a másodvéleményeket a Buccaneers csapatánál, így korai állást foglalni a heti játékával kapcsolatban. Azóta többször megnézték Winston vállát, de továbbra sem egyértelmű a történet. A csütörtöki edzés után pedig mindenki elbizonytalanodott, ki fog kezdeni.
Történt ugyanis, hogy a Buccaneers edzésén Winston mindössze pár dobást hajtott végre és nem igazán erőltette a gyakorlatokat az edző stáb. Ezek a jelek arra mutatnak, hogy Ryan Fitzpatrick lehet a kezdő a héten, Winston pedig egyelőre pihen. Ennek azonban ellent mond a játékos saját nyilatkozata.
A legnagyobb kérdés a vállam. Nem igazán a passzolás nehézségeiről van szó, szimplán a fájdalom. Ez egy hosszú szezon lesz, ezért kell meggondolni. Ennek ellenére készen állok a játékra.
Ha Winston mégse öltözik be a Bills ellen, akkor ez lesz az első mérkőzés amit a kezdetétől fogva kihagy, amióta az NFl-be került. Nélküle pedig már egyáltalán nem a Buccaneers a mérkőzés esélyese.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások