A Denver Broncos zsinórban a második kínos vereségét szenvedte el. A Chargers ellen ugyan kalkulálhatóbb volt a vereség, mint a Giants ellen, de a nulla pont teljesen megmagyarázhatatlan. 1992 óta ugyanis ez volt az első alkalom, hogy nem szerzett pontot a Denver, ami lassan már Joseph és stábjának a munkáját is megkérdőjelezi.
A nagyobb veszély egyelőre azonban Siemianra les, akinek a szurkolótábor már most is a fejét követeli. Joseph szerint azonban alaptalanul.
Nem Siemian a hibás. Az egész támadósor okolható. Nem egyedül alkotja az offense-t.
Ebben igaza van a főedzőnek, de ugyanakkor észre kell venni, hogy Siemian tökéletesen alkalmatlan franchise irányítónak. Nagyon régen láttam olyan kezdő quarterbacket, aki ennyire nem érzi a nyomást és nem tud mozogni a szebben. Tetézi a problémát, hogy borzasztó döntéseket tud hozni és képtelen vigyázni a labdára. Joseph is csak védi az irányítóját, de ha lenne valós alternatíva, már régen lecserélte volna.
Egy dologban azonban igaza van Josephnek. Nem csak Siemian a hibás, hanem ő maga is. A Denver Broncos problémája ugyanis múlt hét óta semmit nem változott. Nem hozott meg egyetlen változtatást sem a hét közben, sem a meccs közben. Rég látott ilyen reménytelen csapatot a denveri publikum.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Elhunyt a Raiders legendás centere
- Visszavonult David Johnson
- Eddig 5 a rekordja, de most legalább 10 sacket akar a Browns pass rushere
- Jövőre kiderül? – Bengals draftértékelő
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
Legutóbbi hozzászólások