A Dolphins 4-2-ről leküzdötte magát 4-4-re, egyre távolabbinak tűnik a rájátszás, de van egy valaki, akit biztosan nem lehet emiatt hibáztatni: Jay Cutler. Az utóbbi két meccsén ugyanis parádés volt, ami némi reményt ad a csapatnak a rájátszásért folytatott küzdelemhez.
Jó, a Ravens elleni 0-40 nem néz ki jól, de a támadósor nullázásához Cutlernek nem volt semmi köze, sérülés miatt ugyanis nem játszott. A Jets és a Raiders elleni azonban bevethető volt, és bár a Jets elleni meccset nem ő fejezte be, a Raiders ellenit pedig elveszítette a csapat, ő maga jól játszott. A két meccsen ugyanis 58 passzából 46 sikeres volt, mindezt 449 yardért, öt TD-ért és egy INT-ért, a passer ratingje pedig összesítve 120,5-es. A Raiders ellen például Cutlernek volt olyan labdája, amit az ellenfél játékosa halászhatott volna le, pedig dobálta a hosszúkat becsülettel, ráadásul pontosan. A blitz ellen pedig 83,3 százalékosan passzolt, tehát a nyomás alatt sem volt vele probléma.
Tekintve, hogy az első öt héten csak egyszer ment a passer ratingje 100 fölé és volt olyan meccse, ahol a 100 passzolt yardot sem sikerült elérnie, ez elég jól néz ki. Ha a Panthers elég jó védelme ellen is sikerül ezt a szintet hoznia, akkor talán még nincs minden veszve a Dolphinsnak.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!