Az NFL döntéshozó bizottsága az imént jelentette be, hogy a szerdai nap folyamán sikerült megállapodni Roger Goodellel a szerződéshosszabbításról, így továbbra is ő marad a liga első embere.
A szerződéshosszabbítást a csapatok tulajdonosai majdnem egyhangúlag fogadták el. Goodell új szerződésre öt évre szól, ami azt jelenti, hogy ugyan az eredetileg tervezett 10 helyett feleolyan hosszú kontraktust kapott, de a következő CBA aláírása is az ő működése alatt fog lezajlani 2020-ban. 2024-ig szóló szerződése 200 millió dollárról szól.
Goodell egy elég megosztó figura az NFL tulajdonosain belül, az utóbbi időben különösen Jerry Jonesszal és Robert Krafttel gyűlt meg a baja. Sokat nem kell gondolkodni azon, hogy miért. A Cowboys tulajdonosa Elliott eltiltását követően kezdett el szövetségeseket toborozni a tulajdonostársak közül és állítólag 4-5 csatlósa már volt is, de ez közel sem volt elég ahhoz, hogy megvétózzák a hosszabbítást.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások