Aaron Rodgers visszatért, amivel jócskán nőttek a Packers esélyei a rájátszást illetően, még a nehéz sorsolás ellenére is. Nem is akarja ezzel áltatni magát senki, ugyanakkor nem szeretné Rodgers, ha megváltóként tekintenének rá.
Remélhetőleg ez jó hatással lesz a srácokra, de nem azért jöttem, hogy megmentsem a csapatot. Én azért jöttem, hogy irányító poszton játsszak minden tudásom szerint. Remélhetőleg sikerül stabilizálni a játékunkat, és megnyerjük a maradék három meccsünket.
Rodgers továbbá beszélt a válláról is, ami nem csak miatta érdekes téma. Mike McCarthy nem győzte hangsúlyozni, hogy Rodgers csak abban az esetben tér vissza, ha az orvosok ezt jóváhagyják. Ez azért is érdekes, mert Martellus Bennett pont azzal vádolta a csapatorvos Dr. Pat McKenzie-t, hogy nem törődik a játékosok egészségével, és idő előtt a pályára küldi őket.
Ha az állapotom miatt nem lennék képes arra, hogy úgy játszak, ahogy eddig, akkor most nem állnék itt a pódiumon. Ez egy olyan sport, amiben van kockázat, és azt vállalni kell. Bármikor megsérülhet egy játékos, akkor is, ha eddig elkerülték azok. Ilyenek az agyrázkódások is, amik sajnos vagy sem, de részei a játéknak, mivel ez egy ütközéses sport. Ebből a szempontból Mike Mitchell [a Steelrs safetyje] sok igazságot mondott, nehéz elkerülni a bajt, ha a védő dolga az, hogy leszereljen téged. Ha félsz, vagy félted magad, akkor nincs értelme sisakot húznod. Én nem félek, és magabiztos vagyok a műtétemet követően, úgyhogy már várom a meccsünket.
– zárta mondandóját Rodgers.
Sokan megkérdőjelezték, hogy érdemes-e bedobni Rodgerst, és nem lenne jobb inkább pihentetni jövőre, de erről szó sem lehet abban az esetben, ha az orvosok is engedik játszani – márpedig engedik. Ugyanakkor ha csak az egyik meccset is elbukják a három közül, onnantól akár pihentethetik is, de mindenképp meg kell ragadni az utolsó szalmaszálakat.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Még mindig nem lehet megvenni Marvin Harrison Jr. mezét
- Hivatalosan is megvan a Patriots új de facto GM-e
- Elindul az építkezés – Chargers draftértékelő
- Red flagek és sokoldalúság – Colts draftértékelő
- Korábbi első körös pass rushert igazolt a Chargers
- 3-4 hónapos kihagyás vár a Commanders második körös védőfalemberére
- Terrion Arnold: Ha édesanyám elkapó lenne, földbe döngölném
- A Netflix adhatja a karácsonyi meccseket?
- Hosszú keresgélés után a Cardinalsba igazolt Zay Jones
- A Raidersnél Aidan O’Connell számít kezdőnek – egyelőre
- Chicagóban nincs színjáték: már most kinevezték Caleb Williamst kezdőnek
- Amikor azt hiszed, hogy a bab is hús – Texans draftértékelő
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások