Sean McVay, a Rams főedzője úgy döntött, hogy pihentetni fogja sztárjait a 49ers elleni zárófordulós mérkőzésen annak érdekében, hogy biztosan ne sérüljenek meg a rájátszásra és frissebben, minél felkészültebben várhassák majd a wild card kört.
A Rams a csoportgyőzelmet bebiztosította már, a pihenőhétre pedig matematikai esélyük sincs már, így már csak az a kérdés, hogy a harmadik, vagy a negyedik helyen jutnak be a rájátszásba. Egy győzelemmel övék lenne a harmadik hely, függetlenül a Saints-Buccaneers és a Panthers-Falcons meccsek eredményétől, egy vereség viszont jó eséllyel a negyedik helyre szorítaná vissza őket. Ha a papírformát nézzük, akkor negyedik kiemeltként a Panthers jönne szembe először, harmadik kiemeltként viszont a Falcons vagy a Seahawks, ami első ránézésre könnyebb párosításnak tűnik. Azonban ha kicsit tovább gondolkodunk, harmadik kiemeltként egy körrel később mindenképp a Vikings jönne szembe, míg negyedik kiemeltként jó eséllyel az Eagleshöz kellene utazni, ami könnyebb párosításnak tűnik Carson Wentz hiányában.
A Rams pihentetése két másik dolog kapcsán is érdekes lehet. Egyrészt Todd Gurley feltehetőleg lemondhatna az MVP-címről, amire ugyan most sem ő a favorit, de még egy fenomenális hajrával akár be is zsebelhette volna. Másrészt pedig így Jimmy Garoppolo győzelmi szériája folytatódhatna.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások