A New York Jets szezonja véget ért az éjjel, és bár a FA piac nyitásáig még sok idő van, máris lehet hallani potenciális távozókról. Ezuttal nem egy újabb “rendbontóról” van szó, hanem a második és harmadiks zámú irányítóról.
Bryce Petty, a korábbi negyedik körös irányító harmadik évét taposta a profik között. Hiába él még egy évig az újonc szerződése, és lehetne baromi olcsón csereirányító, a Jets mégis azon gondolkozik, hogy kivágja őt. Az elért eredményei a nullával egyenlőek, ahogy a mutatott játéka is. Bár úgy tűnt, hogy idén a nagy leépítést kvöetően esélyt kaphat, még a lassan járókerettel mászkáló Josh McCownt sem tudta nem hogy kiszorítani, de még csak megizzsztani sem a kezdőért folyó harcban.
Hackenberg a másik, akinek veszélyben a jetses karrierje. Két éve játszik a Jets csapatánál, de eddig még csak az oldalvonalról figyelhette a történéseket. Bowles korábban azt mondta a korábbi 2. körös irányítóról, hogy eszükbe sem jutott őt bevetni a szezonban, csak ha mindenki megsérül előle. Ez egy hatalmas és elgondolkodtató kritika, de hát az sem volt okosabb ötlet, hogy anno a 2. körben választják ki a drafton. Azóta rájöttek, hogy szinte teljesen használhatatlan, hiszen még Pettyt sem tudta beelőzni a depth charton.
Egy dolog biztos: a csapatnak minél több időt és energiát kell belefektetnie abba, hogy megtalálják az új irányítójukat jövőre, különben nehezen jutnak a rájátszás közelébe. Bár a jelenlegi stáb szeretné Josh McCownt visszahozni jövőre is, az életkorából adódóan előbb-utóbb meg kell találni az örökösét, amire az 1/6-os draftcetli tökéletes lehet, ahogy a szabadügynök piac is.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások