Igazán különleges volt a 2017-es szezon, több szempontból is. Aki szereti a tündérmeséket, annak mindenképp bejött ez a szezon, hiszen több olyan csapat is bejutott a rájátszásba, akiknek nagyon régen nem sikerült ez.
A Billsé volt a major sportok leghosszabb playoff nélküli aktív sorozata, de 17 év után – 1999 óta először – végre sikerült bejutniuk. De 10+ éves ínséges időszakot hagyott a háta mögött a Rams (2003) és a Jaguars (2007) is, de a Titansnél is nagy az öröm, ők 2009-ben játszottak utoljára a rájátszásban.
Így pedig már csak két csapat van, amelyik legalább 10 éve nem jutott rájátszásba az NFL-ben. Az egyik a Tampa Bay Buccaneers (2007), a másik pedig a Cleveland Browns (2002). Érdekesség, hogy rajtuk kívül mindössze két olyan franchise van, amelyik az utóbbi négy évben nem szerepelt a playoffban, a New York Jets (2010) és a Chicago Bears (2010).
Helyreállt tehát a világ rendje, a Browns volt legrégebben rájátszásban. Jelenleg pedig nem úgy néz ki, hogy hamar megszakítanák ezt a sorozatot.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások