Az idei Free Agency a running backek terén elég mélynek mondható. Van itt franchise playertől elkezdve a szituációs játékosig mindenféle. A top10 minőségét jól jelzi, hogy még a lista végének is biztos helye lesz jövőre a ligában valamelyik csapatnál – az, hogy milyen szerepkörben, csak részletkérdés.
1.Le’Veon Bell
Bell első helyét nem hiszem, hogy nagyon magyarázni kellene. Csakis David Johnsont lehet vele egy lapon említeni, hogyha arról vitatkozunk, ki is a liga legjobb running backje jelenleg. A Steelers egyik legnagyobb fegyvere idén is átlépte az 1000 futott yardot, 9 futott TD-je mellett pedig még 655 elkapott yardot is beletett a közösbe. Egyértelműen a legnagyobb név az idei piacon, ennek pedig anyagi következményei is lesznek nyilvánvalóan.
2. Dion Lewis
Lewis karrierjét eddig nagyban korlátozták a sérülések, idén azonban bizonyította, hogy mennyire értékes fogaskereke egy jól működő támadógépezetnek. A 2017-es alapszakaszban mind a 16 mérkőzésen pályára lépett, az azt megelőző két szezonban összesen 14-szer számíthattak rá a Patriotsnál. Lewis karrierje legjobb évén van túl, 896 futott yardja karriercsúcs, ahogyan 6 futott TD-je is (korábbi öt évben összesen 4-et szerzett). Ám az elkapásairól sem szabad megfeledkezni, hiszen a csapatok számára a gyorsasága és a passzjátékban való felhasználhatósága teheti igazán vonzóvá az egyébként már veteránnak számító, 27 éves running backet.
3. Carlos Hyde
Felemás éven van túl. Futásonkénti legrosszabb átlagát hozta négyéves pályafutása alatt (3.9), azonban ennek ellenére is produktív volt a 49ersben (8 TD). Amellett viszont nem mehetünk el, hogy a passzjátékok során mennyire hasznossá vált a 2017-es szezon során. A 49ers passzjátékának idén szerves részévé vált 59 elkapása és 350 yardja kiemelkedő pályafutása során. Hyde-nak gyakran a konzisztencia hiányát róják fel, azonban az, hogy ilyen szinten képes volt változtatni a játékán, abszolút javít a megítélésén.
4. Jerick McKinnon
A Vikingsnál uralkodó sérüléshullámból abszolút győztesként jött ki. Habár a futójátékban hagy kívánnivalót a teljesítménye, a passzjátékban egészen komoly fegyverként lehet hasznosítani. 8.3 yardot átlagolt elkapásonként és egész évben ideális check-down opció volt, aki ha megkapta a labdát, tulajdonképpen nem lehetett megállítani a first down előtt. McKinnon olyan csapatnak lenne ideális választás, ahol az irányító még egyelőre nem több egy egyszeri game menedzsernél vagy nem merik bedobatni még a mély vízbe.
5. Isiah Crowell
Clevelandben létszámfölöttivé vált Hue Jackson támadórendszerében. Ugyan a lehetőséget megkapta egész évben, (206 carry, 853 yard), de a passzjáték során már csak biodíszletként küldik fel a pályára – már ha egyáltalán felküldik. A bizalmat Duke Johnson élvezi. Négy fölötti y/c mutatója biztató lehet azok számára, akik igazi erőfutót keresnek.
6. Jeremy Hill
Joe Mixon kihasználta a Hill sérülését követően az ölébe hullott lehetőséget. Ez után pedig nyilvánvalóvá vált, hogy Hillnek nincs maradása a Bengalsnál. Habár amikor egészséges, akkor egy produktív red zone játékosról beszélhetünk az ő személyében, de egyébként nem igazán tudott kitűnni az elmúlt években. Újoncként páros lábbal rúgta be az NFL ajtaját, azóta azonban folyamatosan esik visszafelé a teljesítménye úgy összességében. A tehetség továbbra is meg van benne és a számai alapján még mindig a liga egyik legjobb redzone játékosa lehet. Ehhez azonban a környezet-, és rendszerváltás elengedhetetlen a számára.
7. Le’Garrette Blount
Kezdőnek már nem való, erre Philadelphiában is rájöttek, ezért is hozták el Ajayit. Mellette azonban ki tudott bontakozni és hozta azt a faltörő, brusztolós stílust, amit már megszokhattunk tőle. Az Eaglesnél ráadásul még a támadófal is ideális volt a középső futásblokkolásban, így Blount minden erényét meg tudta csillogtatni. 4.4-es yard/carry átlaga 31 évesen is megsüvegelendő. Hosszú távra már semmiképp sem tervezhet vele egyik csapat sem, a rotáció bővítésére azonban ideális célpont lehet a csapatok számára.
8. Rex Burkhead
Nem véletlen, hogy két Patriots futó is a listán van, hiszen kifejezetten első számú futója nem igazán volt idén sem a New Englandnek. Burkheadet a szezon során rengeteg apróbb sérülés hátráltatta, de egyébként is szituációs játékosként használta őt Belichick. Leginkább a gólvonalas szituációknál volt a csapat hasznára, illetve elkapások során. Nem nyújtott olyan játékot, ami miatt tolonganának az aláírásáért a csapatok, azonban sokoldalúsága imponáló lehet azon csapatok számára, akik szituációs, RB2-t keresnek maguknak (vagy a Patsnek).
9. Thomas Rawls
Rawlsban hatalmas potenciál volt újoncként, aztán jöttek a sérülések, amik az elmúlt két szezonját teljesen tönkretették, valamint a Seahawksnál látott fejetlenség és kétségbeesett próbálkozások a futójáték stabilizálására sem tettek jót a játékosnak. Ez persze nem jelent semmit, ügyetlenebb nem lett az évek során, de ahhoz, hogy ezt bizonyítani is tudja, nem ártana egy olyan csapat, aminek értékelhető támadófala van.
10. Orleans Darkwa
Vakok közt a félszemű, aki még annak ellenére is 4.4 yardot tudott átlagolni futásonként, hogy a liga egyik legrosszabb fala próbálta egyengetni az ő útjait (kevesebb sikerrel). Karriercsúcsot döntött futások, futott yardok és futott TD-k terén. A körülmények ellenére tehát jó évet produkált, ami egy jó ajánlólevél az idei piacra.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Nem lennek a szabadügynök futok helyeben. Ezen a poszton tudnak a csapatok a legkönnyebben minösegi jatekost draftolni, aki meg evekig olcso es nincs lestrapalva. Csak a kremert lesz harc, Bell biztos jol meg lesz fizetve es sztem ezt a Pittsburgh teszi majd meg es talan meg Lewis szamithat jo fizura, de azt nem Bostonban.
Ez ugye annak (is) köszönhető, hogy az elmúlt években nagyon jó futók kerültek be a draftról, akik már az újonc évükben is egyből sztárrá nőtték ki magukat vagy látszik benne a potenciál. Így futókból jelenleg tényleg jól áll a liga.
Nekem a szerkezstőséghez lenne egy kérdésem már nem egy cikben olvastam hogy David Johnson az egyik legjobb futó a ligában.
Miért ő??
Egy jó éve volt, hasonló mint amit most Todd Gurley is csinált.
Nem kötekedésből irok csak kiváncsi hogy miért tartjátok őt ennyire jónak.
egyből egy MVP-közeli szezonja volt (egy sérült, egy pedig újonc, 5 kezdő meccsel)
jól fut, jól kap el, gyors, robbanékony, jól lát a pályán, nem nagyon találni negatívumot a játékában
Értem köszönöm a választ.
Lehet én gondolom rosszul de egy jó szezon után én nem emlitek senkit elit játékosnak.
Pl. Demarcus Lawerence-re se mondom hogy elit De, pedig elit éven van túl.
De ez csak az én véleményem, szerintem nincs Bell szintjén.
Nem csak hogy tud elkapni, hanem ki lehet egy az egyben kuldeni elkapo posztra is. Kepes elkapo routokat megfutni. Extrem modon terhelheto.
Jól rémlik, hogy 2016-ban a legjobb route runner lett? Nem csak az a RB-k között, hanem az egész ligában. :)
Jaja volt valami ilyesmi a PFF-en. Valami legjobb WR akármi volt.
1.Hozzátartozik még, hogy a Cardinals fala közelében sincs hozzá, mint ami a Steelersnél van és blokkol Bell előtt. Valamint úgy hoz ilyen számokat DJ, hogy ő volt az egyedüli igazán veszélyes fegyver és csak rá kellett koncentrálni az ellenfél védelmének, míg a Steelersnél egy Antonio Brown is ott van, akire külön kell készülni.
2. A 15-ös szezonja volt jó. 5 kezdő meccsen 1000 scrimmage yard. A 16-os volt MVP-t érő. Ez alapján már nevezhető elitnek.