Elég ritka az, hogy egy csapat elkezd újjáépíteni, miután bejutott a rájátszásba. A Billsnek ráadásul úgy sikerült, hogy szinte a szezon közepén elkezdtek már tankolni, olyan játékosokat boltoltak el, mint Ronald Darby vagy Marcell Dareus, a szezon után pedig Tyrod Taylort vagy most legutóbb Cordy Glennt. Persze mindent meg lehet magyarázni és lehet érvelni a lépések mellett, viszont akkor is furcsának tűnik. Ám ezzel együtt is a Billsnek jelenleg van hat darab pickje az első három körben.
Ez normál esetben legalább három top kezdőt jelentene (már ha a Saintsből, nem a Brownsból indulunk ki), azonban a Billsnek nincs irányítója és elég egyértelmű, hogy azért cserélték el a fél keretet, hogy most behúzhassanak egy irányítót. A Glenn-csere után az 1/12-es és az 1/22-es pick az övék, ez már elég lehet ahhoz, hogy mondjuk egy negyedik körös cetlivel kiegészítve felcseréljenek a top5-be. De ez csak az ideális forgatókönyv, ennél sokkal többe is fájhat nekik a felmozgás egy lutri irányítóért, gyakorlatilag ezen a döntésen múlik a franchise következő pár éve.
Ám nem is ezzel van baj, hanem az időzítéssel. A Billsnek azért van ugyanis két első körös pickje idén, mert a Chiefs egy extra első kört adott nekik tavaly az 1/10-es pickért. A Chiefs így kihuzhatta Patrick Mahomest, két húzással később pedig Deshaun Watson is kiment. Tehát ugyanaz a menedzsment, aki már tavaly sem Tyrod Taylorral tervezett, lemondott két fiatal irányítótehetségről (vélhetően azért, mert nem tiszta zsebirányítók voltak), hogy most drágábban kihúzzanak egy másikat.
Mindezt úgy, hogy közben azért Taylorral csak bejutottak a rájátszásba, pedig sem a védelem nem volt a toppon, sem elkapók nem álltak az irányító rendelkezésére. Most ezt a hat top picket (még ha Glenn nem is hiányzik) el lehetne lőni elkapókra, offensive és defensive tackle-re, linebackerre vagy amire éppen szeretnék. Megpróbálhatnának építeni egy erős keretet egy átlagon talán felüli irányító köré. Ehelyett most ki tudja mennyi mindent áldoznak be egy újonc kedvéért, aki körül nem lesz jó védelem, nem lesz jó támadófal és nem lesznek potens célpontjai. Nem tűnik egy okos tervnek.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Íme az első bold a 2018-as szezonra: T-mobile jobb szezont zár a 2018-as Brownsal mint a 2017-es Bills-el. ?
Az a vicc, hogy a “Browns jobb lesz, mint a Bills” már nem is bold :(
A 2017-es Billsre szólt a bold. Az pedig igen is annak számít, mert 10-6-ot kellene elérnie a Brownsak. :O
Igen-igen, csak erről jutott eszembe, hogy milyen szomorú, hogy 2018-ra már ez nem is bold
Nem értem a Bills FO-t. Miért baj, ha egy irányító nem klasszikus zseb QB?Csak több fegyvert ad a HC+OC kezébe, kiszámíthatatlanabb lehet vele a csapat, a mai rusher világban pedig kiemelkedő fal kell egy ilyen egysíkú QB védelméhez, ami csak pár évet tud általában együtt maradni.
Megszereztem egyébként a következő pár évre bebetonozott Bills gameplant is:
1st & Sack
2nd & Sack
3rd & Sack
4 & Punt
Mar korabban is az volt a velemenyem es semmit sem valtozott. Azok utan, hogy TT rajatszasba juttatta husz ev utan a csapatot annak ellenere, hogy kb minden felnormalis embert elcserelt a csapat, kipattintottak megerdemelne a Bills ujabb husz evet rajatszas nelkul. Felnormalis scoutokkal siman koreepithettek volna egy olyan gardat ami eveken keresztul terrorizalhatta volna az AFCt.
“Cousins nem rossz iranyito, de nagyon jo csapat kell kore. Nincs olyan szinten, hogy egyedul magasabb szintre emelje a csapatat. Baromi overrated!”
“Taylor nagyon alul van ertekelve, egy komplett csapattal contenderek lehetnenek.”
Jellemzoen ezek a kommentek, tenyleg nem ertem. Taylor 200 yardot atlagol meccsenkent, tehat jo napja van ha 200+ yardot osszalapatol. Tavolrol sem miatta jutott PO-ba a csapat. Szerintem pont ennyi van benne, hogy elkerulje a sacket es adjon egy check downt 4 yardert. Ha van mellette egy McCoy es egy korrekt vedelem, akkor jo nagy szerencsevel megvan a 8-8. De olyan alacsonyan van a plafonja, mint szinte senki masnak.
Cousinst meg lehet nem szeretni, nekem sem a kedvencem, de teljesen mas szint. O evek ota a hatan viszi a csapatat es jol is jatszik. Jobb kisegito szemelyzete volt, de futojatek es vedelem nem igazan, plusz az NFC east nem az AFC east.
Gondolom az elmult szezon miatt becsuli le hirtelen mindenki jobban a QBk fontossagat, mert Birtles, Keenum es Foles is ott voltak a vegen, de ezzel nagyon nem ertek egyet. Szerintem a coaching van (mostanaban egyre kevesbe, de igy is) alulertekelve. A QB fontossaga osszemerhetetlen mas posztokeval. Egy Rodgers 15 millioval kap tobbet, mint egy szar iranyito, es egyedul top offense-t csinal. Egy, csak a jatekosok kvalitasaibol fakadoan top defense viszont ujoncok nelkul megfizethetetlen. Ahhoz igy is sok penz, jo draft, jo edzomunka kell. Ezt pedig fentartani is baromi nehez. Egy iranyitoval pedig hosszutavon megoldhato az offense. A jobb iranyitok ezert ernek meg minden penzt es ezert nem igazan erdekel senkit egy Taylor-szeru alacsony plafonnal rendelkezo kozepszar QB.
Beelőztél, de azért dobok egy big like-ot! :P
Egesz jol leirtuk ugyanazt :D
Nem igazán értek egyet, szerintem jól csinálja a Bills, két okból is:
1) Nem szabad túlértékelni ezt a rájátszás részvételt. Szép és jó, hogy megszakadt egy 19 éves negatív széria, de ehhez kellett az AFC történelmi gyengesége, és még így is épp hogy csak becsúsztak. Ebben a tavalyi Bills-ben meg egyszerűen nincs több, a WC hely is már eről felüli teljesítmény volt, és (ez már a második ponthoz is tartozik) TT-ben sincs nagyobb potenciál.
2) Nálam TT az egyik legtúlértékeltebb QB (legalábbis ezen a fórumon). Ő nem több, mint egy GM irányító, csak többet fut, nagyon keveset passzol, a munkája nagyobb részében csak átadja a labdát McCoy-nak, amikor passzra kényszerül, akkor is max átlagos. (Tudom, nem volt épp kiemelkedő WR állománya, ennek ellenére is állítom.) Nem tudok egyetlen meccset sem felidézni tőle, ahol a hátára tudta venni a csapatot. Ez a teljesítmény a PO-ban már kevés, ha messzebb akar jutni a Bills, szerintem jól tették hogy váltottak.
Az egyedüli amiben egyetértek, hogy nem a legjobb az időzítés. A csapat évek óta a top 10 környékén húz, de persze most, hogy nincs alacsony draft pick, most kell izzadni a felmozgással.