Josh Gordon a napokban arról beszélt, hogy a clevelandi elkapószekció a legjobb az egész ligában, és hogy nagy dolgokra hivatottak. Nos, most a futóknál vannak bizakodó helyzetben, még ha ilyen merész kijelentések nem hangzottak el Todd Haley szájából.
A Browns újdonsült támadókoordinátorának feladata a Hue Jackson alatt kihasználatlan offense felélesztése. Az eddig egy győzelmet szerző vezetőedző ezidáig nem alkalmazott támadókoordinátort, de az új GM, John Dorsey szinte első feladata volt egy OC kiválasztása. A Steelers szurkolók felemás képet festenek róla, de a tudása meglehet ahhoz, hogy vele végre kihozza magából a potenciált a támadósor. A futóknál is hasonló kellemes helyzetben lehetnek mint az elkapókkal, viszont azt nem tudni még, hogy milyen leosztásban lépnek pályára a játékosok.
Ezek a srácok remek egységet fognak alkotni. Nem szeretnék prioritásokat állítani a játékosok között, mindenki meg fogja kapni a lehetőségét. Kansas Cityben vezettük a ligát futásokban, holott két futót használtunk, sőt, mondhatni két és felet, míg a Steelersnél egyedül Bellre építve is jó számokat produkáltunk. Mindkét út járható a Brownsnál, de egyelőre nem szeretnék utóbbira térni. Nincsenek leosztva a szerepek, ez remélhetőleg pozitív hatást vált ki az edzőtáborban, és még keményebben dolgoznak majd a kezdőért.
– nyilatkozta Haley.
Bár öt játékos is lehetőséget kaphat, a realitás azt mutatja, hogy a Duke Johnson – Carlos Hyde – Nick Chubb hármas viheti el a snapek legnagyobb százalékát. A frissen hosszabbított DJ a passzoknál lehet kulcsfigura, de hogy a futásokat ki viheti majd el, azt még nem tudni. Hyde nagy pénzért érkezett, ugyanakkor kevés garantált összeget kapott, ami miatt jövőre haszonnal kivágható, ha a második körös újonc Chubb kiszorítaná őt a kezdőből – és erre elég nagy az esély jelen állás szerint. Tavaly jobbára két játékos alkotta a futószekciót, szóval az idei három fős backfield már előrelépést jelent számukra.
Clevelandben viszont pontosan tudják, hogy sem az elkapók, sem a futók nem olyan lényegesek most, minthogy végre kineveljenek egy franchise irányítót. Haley ezzel kapcsolatban viszont tett egy elég meglepő kijelentést, méghozzá azt, hogy
Valószínűleg ez az egyik legjobb – ha nem a legjobb – irányító csoport, akikkel dolgoztam.
Aki esetleg nem tudná, Todd Haley egy bizonyos Ben Roethlisbergerrel dolgozott hosszú éveken át.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért