Folytatjuk Minden Idők Legjobb Super Bowlja játékunk elődöntőjét, ahol a továbbjutott 8 nagydöntő közül fogjuk kiválasztani azt a négyet, ami megmérkőzhet egymással a GOAT SB titulusért. Ahogyan korábban úgy most is, Ti, az Olvasók is beleszólhattok ezekbe a párharcokba egy szavazás formájában.
Az utolsó elődöntős párharcban Elway végső győzelme az idő felett fog megmérkőzni a Leghosszabb Yarddal:
Super Bowl XXII Broncos vs Packers
Super Bowl XXXIV Titans vs Rams
Mivel 1vs1 párharc van, ezért értelemszerűen mindenki csak egy döntőre tud szavazni. Gondolja át mindenki jól, hogy melyik számára a fontosabb/szimpatikusabb. Szavazni csütörtök estig lehet, akkor fogjuk véglegesíteni a zsűripontokat, és majd jelentkezünk az eredménnyel.
Ahogyan legutóbb, úgy most is arra bizatok mindenkit, hogy írja le a véleményét a két döntőről. Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van véleménye róluk, hiszen valószínűleg mindkettőt láttátok is. Mivel mindenki mást látott bennük, mindenkinek más miatt maradt emlékezetes, ezért biztos vagyok benne, hogy ti olyan oldalát is meg tudjátok mutatni nekünk egy-egy döntőnek, amit mi nem láttunk, sőt még csak nem is gondultunk rá. Ezért arra biztatlak titeket, hogy ha van kiforrott véleményetek, akkor ne fogjátok vissza magatokat.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Bár elsőre a Rams-Titans izgalmasnak tűnhet a végjátékával, de ne feledjük, hogy a Green Bay utolsó driveja nem volt annyira lefutott, mint ahogy az értékelőben egyszerűen el van intézve. Rögtön az első playből félpályáig jutottak, majd máris ott voltak a Broncos 35 yardosánál! és még volt hátra 1:04! Sajnos ezt már csak egy 4 yardos pass követte, a következő 3 passz nem volt jó, de ezek sem voltak világtalan játékok! :( Szóval eléggé körömtépős lett az a visszatámadás!!!
Remélem ez a kis leírás segít a döntésben ;)
Mindenképp. Én most tartok ott, hogy már mindkét kezemet levágtam, de még mindig nem tudom melyiknek kellene továbbjutnia. A 4 elődöntő közül itt vagyok a leginkább tanácstalan.
Akkor mi lesz veled a döntőben? :)
Előállhat olyan helyzet egyébként, h. a végelszámolásnál majd nem hirdettek vagy nem tudtok hirdetni győztest, illetve több győztes is lehet?
S még egy bennfentes infót lécci, szoktatok ezen (a markáns nézőpont eltéréseiteken, s vélemény különbségeken) torzsalkodni? ?
Annak, hogy a végső győztesnél döntetlen legyen, hát elég kicsi az esélye. Nem lehetetlen, de nagyon valószínűtlen. Egy győzteset szeretnénk mindneképp.
Egymásnak még egyszer sem mentünk neki eddig, legfeljebb megjegyeztük, hogy máshogy látjuk. Annyira nem veszi nálunk senki magára ezt, pedig már esett ki olyan SB is, ami valakinek a titkos győztese volt.