Célok nélkül nincs értelme sportot űzni, tartja a régi dakota közmondás. Ezt Buffalóban is tudják, ráadásul nem is akármilyen célt tűztek ki maguk elé a hamarosan rajtoló idényre. Ez pedig a 20 interceptionös álomhatár elérése.
Tavaly egy nem várt teljesítményt hozott a Bills védelme, már ami a secondaryt illeti. Mind a négy kezdője abban az offseasonben érkezett a csapathoz, de nagyon hamar összeszoktak egymással, bár ez egy Sean McDermott vezette védelemtől elvárható. A Tre’Davious White – Micah Hyde – Jordan Poyer – E.J. Gaines négyes szárnyalt, és vezetésükkel 18 interceptiont szerzett a Bills védelme tavaly. Az idei évben Gaines helyét Vontae Davis veszi át, de aggodalomra így sincs ok. A 18 passzlehalászásból ugyanis 14 a Hyde – Poyer – White hármashoz fűződik, Davis az utóbbi évek csúfos teljesítményei ellenére 22 karrier interceptionnel a háta mögött érkezik beugrani. Nem csoda tehát, hogy a tavalyi számok már nem elegendőek, és még többet akarnak a játékosok.
Mindenki célokról magyaráz, ez nálunk sincs másképp. Idén 20 interceptiont szeretnénk szerezni, alább nem adunk. Ha mind a négyen szerzünk fejenként ötöt, simán meglehet ez a szám, és miért is ne szereznénk? Ha ehhez hozzávesszük a front seven segítségét, akkor könnyen szerezhetünk 30 labdát az ellenféltől. 30 labdaszerzéssel pedig elég jó esélyed van arra, hogy sok meccset nyersz ebben a ligában.
– nyilatkozta Tre’Davious White.
Tavaly mindössze 3 védelem jutott 20 interception fölé, a Ravens, a Jaguars és a Saints egysége, őket szeretné idén lekörözni a Bills defense. A labdaszerzési mutatójuk 25-nél állt meg tavaly, ami a 9. legtöbb volt a ligában, de ez lehet a siker kulcsa a győzelmükhöz, hiszen a támadósor most elég viharvertnek tűnik.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért