Bár én nem vagyok irányító, egészen biztos vagyok benne, hogy sacket benyelni nem egy jó dolog, pláne ha sokszorosan kapod meg a nagyobbnál nagyobb védőket az arcodba meccsről meccsre. Természetesen a rekordok könyvében erről is van statisztika, amit minden egyes irányító remél, hogy nem ő fog megdönteni.
Emlékszünk még David Carr-ra, Derek Carr testvérére? A frissen alakul Houston Texans 1/1-es irányítója 2002-ben kezdte meg karrierjét, hogy kis híján egy szezon után abba is hagyja azt. Carrt ugyanis nem sackelték a pályán az ellenfelek, hanem konkrétan megölték: 76 alkalommal sikerült földre vinnie a védőknek, ami rekordmennyiségű az NFL történelmében. Csak hogy kontextusba helyezzük: Russell Wilson évek óta játszik borzasztó támadófal mögött, de így se vitték földre 45 alkalomnál többször (ami persze az ő érdeme is). Tavaly Jacoby Brissett nyelte be a legtöbb sacket, de az is “csak” 52 volt, míg az elmúlt öt évben ennél csak Ryan Tannehill került többször a földre, szám szerint 58-szor még 2013-ban.
Hogy Carr mennyire balszerencsés volt, az all-time listán nem csak az első, de a harmadik helyet is elfoglalja a benyelt sackek terén, a 2002-es 76 sackes szezonja mögé felkerült a 2005-ös is, ahol 68 alkalommal zsákolták be a védők. Csak egy játékosnak adatott meg az a szerencsétlenség, hogy Carr babérjaira törjön, ő pedig a korábbi rekorder Randall Cunningham volt, akit 1986-ban 72 alkalommal gyömöszöltek földbe. Az ördög azonban a részletekben rejlik, hiszen amíg Carr ezt 16 kezdőként lejátszott meccsen és 444 passzkísérletből hozta össze, Cunningham mindössze öt (ÖT!!!!) meccsen kezdett, és csak 209 passzkísérlete volt abban a szezonban.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez az egyik olyan rekord az NFL-ben, amelyet senki nem akar megdönteni, és talán nem is lehet manapság olyan borzasztó támadófalat felhúzni, hogy ez összejöjjön.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Legalább valamiben elsök vagyunk :) Go Texans!
Na ne bassz?! Meccsenkénti átlagban több mint 14 (!!!) sack?! Kísérleteztek az O-fal nélküli felállásokkal vagy what? Fél percig ácsorgott a zsebben mint egy phallosz a lagziban és várta, hogy az elkapóitól 5 méteres sugárban ne legyen védő? Komolyan érdekelne ez hogyan tudott összejönni? :D
Inkább majdnem 5 sack meccsenként (2002-ben 16 meccse volt a HOU-nak, azaz 76/16=4,75), de az sem rossz. ;)
Cunninghamről beszéltem ;)
Bocs. Illetve, nemis, s nekem van igazam! :)))
Jól emlékszem, hogy van olyan “negatív hangulatú” rekord, amit viszont sokan szeretnének megdönteni?
Brett apó 20 egymást követő szezonban dobott interceptiont. Ehhez ugye úgy kellett játszani, hogy 20 évig NFL formában legyen és közben ne hagyjon ki szezont sérülés miatt sem…
Azért azt hogy 19 éven keresztül egyhuzamban minden évben szerzett minimum 10 TD-t,se mostanában fogják megdönteni.
“és talán nem is lehet manapság olyan borzasztó támadófalat felhúzni, hogy ez összejöjjön.”
Seahawks: “Hold my beer!” xD