Roger Goodell és az NFL szokásosan péntek délután csapott le eltiltás-ügyben és most a J-betűs csapatok voltak az áldozatok. A Jaguarsból Dante Fowler, a Jetsből ArDarius Stewart lesz kénytelen kiülni a szezon elejét.
Fowler a nagyobb név természetesen, hiszen 1/3-asként érkezett a ligába, de nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az egymeccses eltiltást még egy tavalyi letartóztatása miatt kapta, ahol azzal vádolták, hogy egy parkolóban leütött egy férfit, rálépett a szemüvegére és bedobta a bevásárlószatyrát a tóba. Fowler egyébként szerződése utolsó évébe lép, hiszen a Jaguars nem hívta le az ötödik éves opcióját, így most 15 mérkőzés alatt kell megmutatnia, mennyit is ér.
ArDarius Stewart teljesítménynövelő szerek használata miatt hagyja majd ki a szezon első két mérkőzését. A Jetsnek elég nehéz holtszezonja volt a WR poszton Stewart eltiltásával, Devin Smith kivágásával, illetve Robby Anderson különös letartóztatásával.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások