Connect with us

Hír

Néhány csapatnál már az első edzőmeccs után változott a depth chart

Lement a preseason első hete az NFL-ben, ami sokaknak boldogságot, sokaknak szomorúságot jelentett. Összeszedtük a nagyobb változásokat, amik az első hét után történtek.

 

 

Kezdjük Seattle-ben a nézelődést, ahol igencsak fejvakarós az offseason eddig, leginkább a sérülések miatt. Jamarco Jonesnak sikerült elvennie a kezdőt Germain Ifeditől, erre megsérült a Colts elleni meccsen. Bár nem tűnik súlyosnak az eset, nem jön jól számára a kényszerpihenő. Hasonló okok miatt lehet bajban Ed Dickson is. A Panthers szabadügynökeként igazolt tight end továbbra sem áll a csapat rendelkezésére, így a Colts ellen jól játszó, és edzéseken is jól teljesítő Nick Vannett egyre jobban fenyegeti a kezdőtagságát. A legfrissebb pedig az idei első körben kiválasztott újonc, Rashaad Penny sérülése, aki ujjműtét miatt 3-4 hetes pihenőre szmíthat. Chris Carsonnak eddig is bőven volt esélye a kezdőre a riportok alapján, de így akár az első heti meccsükön egyedüliként viheti el a futósnapek legjavát.

 

És ha már futók, Derrius Guice sérülése miatt komoly érvágás érte a washingtoni támadójátékot. Jay Gruden ugyanakkor elégedett a rosteren lévő játékosaival, ezt megerősítve nem is akar szabadügynök futót igazolni a csapathoz. Az early down feladatokhoz tehát Samaje Perine és Rob Kelley versenyeznek, a különböző jelentések szerint előbbi áll nyerésre a csatában.

 

A Raiders drukkerek örülhetnek, egy gonddal kevesebb lett a Penn-hajcihő lezárásával. A veterán tackle belement a fizetéscsökkentésbe, ráadásul immáron fizikailag is kellő állapotban van ahhoz, hogy elkezdje a felkészülést. Kisebb meglepetésre viszont nem a szokott helyén kezdte meg az edzőtábort, hanem RT poszton, ahol teljes szezont még freshmanként játszott az egyetemen, ennek már 16 éve. Azon kívül a tavalyi nyitófordulóban vetették be ezen a poszton Menelik Watson sérülése után, vagyis nincs nagy történelme jobboldali tackle-ként. Hogy ez mennyire lesz tartós, azt nehéz előre megjósolni, de Grudenék kíváncsiak, hogy az újonc Kolton Miller jobb játékot mutat-e a baloldalon mint a másikon. Penn számára egyébként nem okozna gondot az átállás, elmondása szerint neki már 35 évesen mindegy hol, csak játsszon.

 

Jerome Bakernek egy előszezon meccs is elég volt ahhoz, hogy beverekedje magát a Dolphins kezdőjébe. A legtöbb snapet Raekwon McMillan és Kiko Alonso kaphatja továbbra is, de az erős oldali linebacker mostantól Baker lehet. Nem volt nehéz dolga mondjuk, hiszen a korábbi elsőkörös bustot, Stephone Anthonyt kellett ehhez lenyomnia.

 

Végezetül a Patriotsnál zárunk, ahol úgy tűnik, a nagy ikertestvér-reunió nem tarthat sokáig. Jason McCourtyt az idei offseasonben szerezték meg a Brownstól, de lehet az 53-as keretet sem éri meg. McCourty ugyanis eddig végig a második csapattal edzett, és egyes insiderek szerint necces lehet számára a végső keretbe kerülés is, nemhogy a kezdő kiharcolása. Pechére a draftolatlan J.C. Jackson nagyon erős campet nyom eddig, ami az ő helyzetét nehezíti meg.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
csak ezt ne
csak ezt ne
2018-08-15 10:05

McCourty még mindig elég valószínű kerettag, az utolsó nyilvános edzéseken már a kezdővel gyakorolt. Cyrus Jones sokkal inkább mehet, C. J. Jacson a gyakorló csapatba kerülhet szerintem. Nyilván a következő előszezon meccsek sokat jelentenek majd ebben a kérdésben is. Most még McCourty az esélyes úgy gondolom, de nincs teljes biztonságban.

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x