Alshon Jeffery tavaly 57 elkapást, 789 yardot és 9 TD-t szorgoskodott össze az Eagles számára (harmadik, második és első a csapatban az adott mutatókban), a rájátszásban pedig még egy szintet lépett és 12 elkapással, 219 yarddal és 3 TD-vel zárt a a playoffot. Ez igazán nagy szó volt úgy, hogy a szezon nagy részét sérült vállal játszotta végig. Ezt a vállat kellett megműteni a szezon végeztével és emiatt nem léphet majd pályára a 2018-as idény elején.
A hírek szerint az első két meccset ki kell majd hagynia az elkapónak, tehát a Falcons, illetve a Buccaneers elleni találkozókat. Korábban volt róla szó, hogy hosszabb időre partvonal mellé szorul, de végül nem kell PUP listára helyeznie az Eaglesnek, ami azt eredményezte volna, hogy csak a 6. forduló után térhetett volna vissza.
Jeffery távollétében Mike Wallace, Nelson Agholor és Mack Hollins lehet a kezdőben, az viszont érdekes kérdés, hogy Agholort kirakják-e szélre, vagy marad a slotban. Az első két héten egyébként több két tight endes formációt is láthatunk majd az Eaglestől, így kompenzálva Jeffery távollétét. Ezzel pedig Zach Ertz mellett az újonc Dallas Goedert kaphat nagyobb szerepet a célterület közelében.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftérékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások