Ahogy azt várni lehetett, Hue Jackson holnap bejelenti, hogy Tyrod Taylor helyett az 1/1-es Baker Mayfield fog kezdeni a Brownsban jövő héten a Raiders elleni összecsapáson, és azt követően is.
A csütörtök éjjeli meccs után Jackson még azt mondta, hogy meg kell néznie a meccsfelvételt és utána tud majd dönteni, de igazából szinte mindenki tudta, hogy Mayfieldet fogja kinevezni – legalábbis ez volt a logikus döntés, de hát Hue Jacksonnál már ki tudja. A főedző személyesen akarta közölni a hírt a játékosaival, és mivel szabadnapot kaptak a győzelem után, így erre hétfőn fog sor kerülni, majd ezt hivatalosan is bejelentik a média számára is.
Mayfield 23 passzából 17 volt sikeres a Jets ellen, 201 yardot passzolt és 635 nap után győzelemre vezette a csapatot, 14 pontos hátrányból fordítva. Rendkívül pontosan játszott és beállásával felturbózott mindenkit maga körül és az egész stadionban is. Reményt adott az egész városnak és a szurkolóknak. Vajon eljött a Browns ideje?
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások