Összesen 11 pozitív mérlegű csapat van a ligában, ami 1990 óta a legkevesebb a szezon ezen szakaszában. Azzal pedig, hogy Sanchez, Keenum és Osweiler is kezd a héten, már 47 olyan irányítója lesz a ligának, aki idén kezdett mérkőzést. Nézzük mire számíthatunk a héten, reméljük jobban bejönnek a tippjeink, mint az utóbbi két hétben, habár sok reményt nem fűzök hozzá, hiszen sok kétes kimenetelű találkozó lesz, és akkor a meglepetéseket még számba se vettük. Múlt héten például 10 underdog csapat nyert, ami a legtöbb a 2001-es szezon hetedik fordulója óta.
Denver Broncos @ Ex Denver Broncos Chicago Bears
A főedző John Fox, a támadókoordinátor Adam Gase és az irányító Jay Cutler is volt csapata ellen lép pályára a hétvége folyamán. A túloldalon ráadásul a liga valaha volt legmagasabb irányítója (207 centi) lép pályára a sérült Manning helyett. Sokszor előfordul, hogy új kezdő irányítóról nincsen filmje az ellenfélnek, ezért nem tudnak felkészülni belőle és kikapnak, azonban Osweilert közelről ismeri mind Fox, mind Gase, így könnyen lehet, hogy ki tudják majd használni gyenge pontjait.
A Bearsnél nem tudjuk még, hogy Forte vagy Langford kezd, de igazából mindegy, mivel az újonc elég jól helyettesítette a veteránt az utóbbi két hétben. Cutler jól játszik, Adam Gase jó munkát végzett vele, a Bears pedig hasít néhány hete, egyértelműen felfelé ível a pályájuk, míg a Broncosnak a Colts és Chiefs elleni bukta nem sok jót sejtet. A rövid távú memóriánk kissé el is feledkezett a kiváló védelemről, aminek oka lehet, hogy nem játszottak annyira elit szinten, mint korábban. Ez persze betudható Ware sérülésének és Talib eltiltásának is.
A támadósorok közti különbség egyértelműen a Bears javára billenti a mérleget, azonban a védelmek közti különbség pedig egyértelműen a Broncoséra. A kérdés csupán az lesz, hogy a két csapat erősségeit mire mennek egymás ellen. Ha a denveri védelem ki tud erőszakolni pár turnovert a Bears térfelén, akkor nyerhet a Broncos. Ha a szülinapos Osweilernek folyamatosan végig kell mennie a pályán, akkor nem fog menni nekik. A rövid memóriánk azt mondtja velünk, hogy a macik fognak diadalmaskodni, de ne feledkezzünk meg a liga legjobb védelméről sem!
Green Bay Packers @ Minnesota Vikings
Csata az NFC North-ért folytatott háborúban. Ha a Vikings be tudja ezt húzni, akkor nagy lépést tesznek a csoportgyőzelem felé, a Packersnél pedig elő lehet húzni a P-A-N-I-C betűösszetételt. A tavalyi MVP első hat meccsén még 70%-kal passzolt elkapóinak, utolsó 3 meccsére ez lesüllyedt 48,8%-ra. Ráadásul mindhárom mérkőzést el is bukták. 4 egymást követő találkozót regnáló MVP utoljára Kurt Warner és a Rams bukott el 2002-ben.
A Packers ráadásul futtatni se tudja a labdát, utóbbi három meccsen 208 yardot sikerült összesen összekapirgálni. A mostani ellenfél, Adrian Peterson ezt 5 yard híján egyedül múlt héten teljesítette. AP egyébként elég jó formában van, a 2012-es, 2000+ yardos szezonjában 9 mérkőzés után 3 yarddal kevesebbnél járt, mint idén. Akkor a két Packers elleni meccsen az év vége felé 400 yard fölé jutott. Az utóbbi 4 egymás elleni találkozón pedig 4 TD-t szerzett és 154 yardot átlagolt, a Packers pedig nem sokat javult futás ellen, így nagy napja lehet a vikingek sztárjának.
AP szét fogja futni a sajtfejek védelmét és hacsak Rodgersék varázsütésre nem térnek vissza idény eleji formájukhoz, akkor itt bizony Vikings győzelem lesz. Mike Zimmer pedig elég jól összerakta a védelmet ahhoz, hogy ez a feltámadás ne most következzen be.
Oakland Raiders @ Detroit Lions
Rövidtávú memóriánk alapján itt Lions sikerre tippelnénk, ami benne is lehet a pakliban. A Lions megverte a Packerst, azonban ezt nem túl jó játékkal tették. A Raiders sem játszott jól, viszont ők kikaptak a Vikingstól. A probléma a fosztogatóknál az, hogy a kezdő center, Rodney Hudson nem egészséges és így az egész támadósor gyengébb. Szerintem azért most működni fognak a dolgok és virágzani fog az AC-DC kapcsolat, hacsak a remek formában lévő Darius Slay meg nem állítja Coopert. Legutóbbi találkozásukkor (2011, 15. forduló) Megatron 214 elkapott yarddal zárt, ami karrierjének negyedik legjobb napja volt. Jó kis bold lehetne ebből és ha a Lionsra tippelnék, be is írtam volna.
Atlanta Falcons @ Indianapolis Colts
Itt az idő Atlantában, hogy megmutassák, nem átverés volt az év eleji jó játék, hanem valóban jó csapatról van szó. Volt egy plusz hetük pihenni és kitalálni, mire is fogható az utóbbi hetek pocsék játéka. A Colts is szüneten volt, új támadókoordinátoruk van, de Luck helyett Matt Hasselback fog kezdeni, aki eddig veretlen a szezonban. Valahogy nem tud igazán felizgatni ez a találkozó, nem is értem, hogy a SportTv miért ezt választotta (főleg, hogy jövő héten is Falcons meccset adnak).
St. Louis Rams @ Baltimore Ravens
Nick Foles annyira szarul játszott, hogy az a Case Keenum fog kezdeni a Ramsnál, akinek a karrierje során 72.2-es passer ratingje van (31. a jelenlegi kezdők között), a passzpontossága 55,2% (32.), próbálkozásonként pedig 6,65 yadot tesz meg (29.). Tavaly viszont két kezdőként megvívott mérkőzését meg is nyerte, egyet ráadásul a Ravens ellen. Keenum a hat csere irányító egyike, aki a héten kezd. Rossz előjel, hogy a cseréknek 5-25 a mérlege idén. A hollók győzelmét pedig elvették a bírók (mondjuk Dumervil sem segített), a pontarányuk pedig -26, ami 7 vereségnél elég jónak mondható, csak senki le nem szarja. Szerintem nyer a Ravens, de ez mindkét csapatnak rossz lesz, egyik távol kerül a playofftól, másik pedig rontja a draftpozícióját.
Tampa Bay Buccaneers @ Philadelphia Eagles
Jameis Winston Eagles szurkolóként nőtt fel és azt mondta hogy az volt az álma, hogy ha már nem játszat az Eaglesben, legalább ellenük játszhasson. Most ez megadatik neki, de nem lesz könnyű dolga a sasok remek védelme ellen. A mérkőzést – szokás szerint – az döntheti el, hogy az Eagles offense milyen napot fog ki. Én jobban szeretem nézni Sanchez játékát, mint Bradfordét, dinamikusabb az egész, a probléma csak annyi, hogy kulcsszituációkban hibázik. Remélhetőleg kijavítják Murray-vel a handoff problémákat és akkor a read option is működhet. Sanchez egyébként szereti keresni a tight endjeit és jó kapcsolata van Jordan Matthews-zal, így fanatsy tulajoknak érdemes lehet őt és Zach Ertzt kezdetni.
New York Jets @ Houston Texans
Fitzpatrickot múlt héten megműtötték, most viszont pályára fog lépni. A túloldalon Hoyer nem fog, így TJ Yates kezd, aki a tigrisekkel nagyon jól bánik, szerintem a repülőkkel nem annyira. A Texans 6-6 pontot engedett legutóbbi két ellenfelének és 10 negyede nem kaptak TD-t, ez elég jó mutató, azonban biztosan nem fenntartható. Hoyer agyrázkódásához visszatérve, állítólag memóriakiesése volt, szóval komoly a dolog, habár rám az alkohol is ilyen hatással van.
Washington Redskins @ Carolina Panthers
Kirk Cousins néha úgy néz ki, mint egy franchise QB, a probléma csak ott van, hogy borzalmas csapatok ellen tud csak jól játszani. A Panthers védelme pedig nem nevezhető borzalmasnak, így könnyedén átlépnek majd a fővárosi gárdán. Ezen kívül Cam Newton már 30 olyan mérkőzéssel rendelkezik, ahol van passzolt és futott TD-je is. Egyedül a Hall of Famer Steve Youngnak van több 31-gyel. Sikerül holnap beállítani a rekordot?
Dallas Cowboys @ Miami Dolphins
Romo visszatér és még egy halvány reménysugár ott van, hogy meglegyen a playoff. Azonban ezzel a visszakapaszkodással csak azt fogják csak elérni, hogy romlik a draftpozíciójuk. Jason Witten egyébként közeleg egy nagy mérföldkőhöz, ha 8 elkapást tud jegyezni Romo legjobb barátja, akkor csatlakozik Tony Gonzalezhez az 1000 elkapással rendelkező tight endek sorában. A Dolphins nem jó csapat, a Cowboys pedig varázsütésre feljavul, amint visszakapják kezdő irányítójukat. Csak annyira jó ez a roster, amennyire Romo egészséges.
Kansas City Chiefs @ San Diego Chargers
Úgy tűnik a Chiefs felállt a padlóról és 1-5 után 4-5-tel állnak és lehet esélyük a rájátszásra is. A Chargers nincs jó formában, ötöt buktak zsinórban, vagy nyolcból hetet, ha úgy jobban tetszik. Sok a sérült persze, de ha nem Rivers irányítana, ez a csapat lehet, hogy győzelem nélkül állna. Most sem fognak nyerni.
San Francisco 49ers @ Seattle Seahawks
A Seattle Seahawks nem kelti jó csapat benyomását idén. Ebben a szezonban csak a Bears, a Cowboys, a Lions és a 49ers csapatát tudták megverni, akiknek az összesített mérlegük 11-25. Most azonban újabb romokban heverő együttest fogadnak, akik ellen az utóbbi 3 mérkőzésen összesen 13 pontot kaptak. Ha kimatekozzuk, ez meccsenként 4,3 pont. Ki teszi meg az overt?
Cincinnati Bengals @ Arizona Cardinals
Ha a Bengals múlt héten nem égett volna meg olyan csúnyán a Houston ellen, akkor szerintem sokan a rájuk tippelnénk most. Azonban a memóriánk rövid, a Cardinals pedig remekel, Carson Palmer Bradyvel közel azonos szinten teljesít (remek elemzés a PFF-en itt), így minden adott lehet egy hazai győzelemhez. Larry Fitzgerladnak pedig csak 13 elkapás kell, hogy harmadik legfiatalabbként érje el a 13 000-es határt (Jerry Rice, Randy Moss). Aztán amilyen hullámzó az NFL, hétfő reggel lehet arra ébredünk, hogy Daltonék visszatértek a helyes útra, a Cardinals pedig összeomlott. Palmer egyébként korábbi csapata ellen bizonyíthat, ahonnan a lockout idején kérte elcserélését és akinek pótlására érkezett Andy Dalton, mikor a veterán még a keretben volt, hivatalosan (timetable ITT és ITT, akiket érdekelne hosszabban a sztori, érdekes egyébként).
Tippverseny
Borzasztó hetet zártunk múlt héten, ahogy feltételezem mindenki más is, itt az idő javítani.
Bold Predictions
Múlt héten valahogy senkinek nem jutott eszébe, hogy van ez a rovat, most azért vannak merész jóslataink:
jimboy: Dalton húz egy múltheti Peyton Manninget és 0.0 passer ratinggel zár
renningan: Tony Romo legalább 4 TD-vel és 300 + yarddal tér vissza
rowi: A Gabbert vezette Niners nem ér el pontot Seattle-ben.
Leonidasz007: Osweiler 120 yardnál kevesebbet passzol és 3 intet is dob, mégis csak max 6 ponttal kap ki a Broncos.
katonadani: A Falcons támadóegysége feltámad és 50 pontot zúdítanak a Coltsra, Julio Jones pedig 200 yardig jut.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
A forduló kiszámíthatatlanságát mi sem bizonyítja jobban, hogy az unibeten 5 meccs spread-je is 3 pont alatt van. Nagyon nem szeretném, de szerintem meglesz zsinórban a 4. veresége is a Packersnek, ha meg is lesz a varázsütés, a Vikings annyival jobb formában van most, hogy félek, kevés lesz ellenük.
Bold: A 6 csereirányító összeadott passer ratingje 150-nél kevesebb lesz.
az szép, pedig ha minden labdát földhöz vágnak akkor is bőven jobban lesznek 150nél összesen :D
Bold: Peterson összesen 100 yard alatt, míg Lacy 100 yard felett zár.
nem kötöttük ki, hogy futott vagy scrimmage. Előbbi esetén 1 yard hiányzott Lacytől, utóbbiban meg meg is van.
Either way, szép bold volt
Összesen alatt futott+elkapott yardokat értettem, de futva is pont megvan a 100 (igaz, az nem fölötte).
rowinál nem látom a boldot :D a Kap-es offense tett fel 3 pontot ráadásul a Hawks van otthon
sztem a 0 pont mindig bold, már csak azt nézve, hogy hány shootout van egy évben
Charcandrick West fut legalább 83 yardot?
Mi a franc van Thomas Davissel? Múlt héten is 0 pont és egyelőre most is…
Na, hany ember szelojat viszi az eagles?
Szerencsetlen ravens…
Pont ezt akartam én is írni… A szezonnak már lőttek, de hogy minden kulcsjátékos kidőljön, ez borzasztó. Legutoljára ilyen “szezonja” a Packers-nek volt.
Flacco is megsérült. Sok futásra gondoltam aztán eszembe jutott, hogy Forsett is megsérült. Egy újonnan igazolt futó inactive volt ma. Elkapónk nincsen, ahogy védelmünk se. Jah és, hogy teljes legyen a kép, az első körös újoncunk is egész évben sérült… Legalább a jó draft cetli garantált.
meg lehet az az 1/1, de ehhez a héten ki kell kapni a Brownstól
Nem hiszem, hogy erre hajtanánk. Az ilyen mérleggel rendelkező csapatokról nem a Ravens jut eszembe. Nagyon furcsa érzés…
most egyben visszakapják, amit 2012-ben adott a gép
Na, a végén még az én boldom lesz a legközelebb a valósághoz, ha így beindul Lacy.