Rájár a rúd a Philadelphia Eagles csapatára. Nem elég, hogy közel sem hozzák tavalyi formájukat, a sérülések is folyamatosan tizedelik őket. Legújabban Ronald Darby, a sasok legjobb cornerbackje került sérültlistára, miután a Cowboys elleni találkozó alkalmával elszakadt a térdszalagja.
Különösen rossz helyzetben van a secondary az Eaglesnél, ugyanis a dallasiak elleni mérkőzés második félidejében az eredetileg első héten felrajzolt kezdőből mindössze Malcolm Jenkins volt a pályán. Jalen Mills pár hét kihagyásra számíthat, Sidney Jones már több hete nem bevethető – hamarosan visszatérhet -, Rodney McLeod pedig az egész szezonra kidőlt – hozzá csatlakozott Darby is. Annyira tragikus a helyzet, hogy egy draftolatlan újoncnak kellett beállnia szélső corner posztra, aki kvázi egy snapet sem játszott még a szezonban, safety poszton pedig az újonc Avontae Maddox szerepel, aki sosem játszott még safetyt, mielőtt az Eagles pár hete bevetette őt hátul.
A secondary játékosai mellett Jay Ajayi, Derek Barnett, Mike Wallace, Mack Hollins is IR-en van, illetve Chris Maragos és Timmy Jernigan az NFI listán foglalnak helyet – tehát idén még nem játszhattak. Mind-mind nagy szerepre számíthattak a csapatban a szezon előtt, részben a sok sérülés is okolható a sasok gyenge szerepléséért – csak részben, mert sokkal több ennél a probléma.
Darbynak egyébként különösen rosszkor jött a sérülés, ugyanis a szezon végén szabadügynök lesz, ez pedig visszavetheti az értékét.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások