Az Eagles sorsdöntő mérkőzést vívott az utolsó fordulóban, amelyet könnyedén meg is nyert. Pedig Carson Wentz után, Nick Foles is sérülést szenvedett, így Sudfeld fejezte be az alapszakaszt a Sasoknál. Nagy volt az aggodalom, hogy a playoff első körében is a harmadik számú irányító lesz kénytelen játszani, de hétfőn jó hírek érkeztek.
Az Eagles vezetőedzője, Doug Pederson ugyanis megerősítette, hogy Foles bordája csak könnyebben sérült meg és tudja vállalni a játékot. A hétvégi Wild Card mérkőzésen így ott lehet a kezdőben. Erre nagy szüksége lehet a csapatnak, mert a fogadóirodák szerint ők a Wild Card kör legnagyobb underdogjai, a Chicago otthonában.
Ez persze nem keserítheti el a szurkolókat, akik már tavaly is abszolút esélytelennek beállítva láthatták csapatukat játszani, majd nyerni is. Ezúttal azonban nem hazai pályán kell bizonyítani, mert csak hatodik kiemeltként csúszott be a gárda, ami teljesen már forgatókönyvet takar. Mindenesetre a Bears helyében sem lennék nyugodt, akik saját magukra szabadították a legutolsó Super Bowl MVP-t.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
- A Panthers az első csapat, amely minden draftoltjával szerződést kötött
- TRADE: A Ramstől szerzett elkapót a Texans
- A Giantsben próbál szerencsét Allen Robinson
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
- Pénzfeldobással döntött a Raiders, hogy kit válasszon az első körben?
- Az NFL-ben elkapóként megbukott, most profi kosarasnak állt
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
Legutóbbi hozzászólások