Joe Theismannek 20 évébe tellett, hogy visszanézze saját lábtörését, ami karrierje végét jelentette 1985-ben. A Redskins korábbi irányítója pedig kint volt a stadionban azon a meccsen, amikor Alex Smith szenvedett brutális lábtörést múlt ősszel.
Amint megtörtént, mutattak egy kameraállást hátulról. Nekem 20 évbe tellett visszanézni a saját esetem, de ahogy láttam Alex esetét a hátsó kamerából, egyből a feleségemhez fordultam és azt mondtam, hogy ez pontosan úgy nézett ki, mint az enyém.
A 35 éves Smithnek a héten levették a külső rögzítést a lábáról, de nagyon hosszú út áll még előtte a felépülésben. Theismann ebben is segítséget nyújtott az irányítónak.
A probléma a gyógyulási folyamat lesz. Meddig fog tartani? Azt tanácsolom neki, hogy lássa meg, hogyan érez mához egy évre. Tudom, hogy szeretne még játszani, de az egy nagyon hosszú út lesz még.
Nagyon, nagyon közel volt ahhoz, hogy elveszítse a lábát. Szerencsére ez nem történt meg.
Smith sérülésének körüléményei egyébként kísértetiesen hasonlítanak Theismannéra:
- Alex Smith és Joe Theismann ugyanazt a lábát (jobb) törte el ugyanazon a napon (33 év különbséggel) ugyanabban a stadionban (Washington), ugyanazon a yard vonalon (40).
- A sérülést attól a két védőtől szenvedték el, akiken kívül az NFL története során senki nem tud felmutatni 3 Év Védője címet (Lawrence Taylor, JJ Watt).
- Ráadásul még a mérkőzés végeredménye is ugyanaz lett (23-21).
Legfrissebb cikkeink
- Tyreek Hill nem volt hajlandó felmenni a pályára, távozni akar Miamiból
- Íme a wild card kör menetrendje
- A Dolphinsnál és a Coltsnál is mindenki marad a helyén
- Nem tervez GM-cserét a Patriots
- Milliókat lehetett keresni az utolsó fordulóban, de nem mindenkinek sikerrült
- Hatalmasat szakított a Chiefs a L’Jarius Sneed cserével
- Így dőlt el az NFC az utolsó fordulóban
- Így dőlt el az AFC az utolsó fordulóban
- BREAKING: A Patriots kirúgta Jerod Mayót!
- Megkezdődött a bűnbakok gyártása a Brownsnál
- A Jaguarsnak jó eséllyel ki kell rúgnia a GM-ét, ha top edzőt akar
- Sivatagi Rohamkukacok az FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024-es bajnoka!
- A szezon legnagyobb csalódásai
- Autóbalesete volt a Buccaneers kezdő safetyjének
- Kihagyja a rájátszás elejét a Ravens legjobb elkapója
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: A Patriots kirúgta Jerod Mayót!
- Bhandi on Megvannak a Pro Bowl rosterek és Patrick Mahomes nincs a listán!
- atis123juve on Már senki se veszi el Chase-től a Tripla Koronát
- atis123juve on Már senki se veszi el Chase-től a Tripla Koronát
- Zotya on Touchdown #17 – A Packers problémája, az Év Védője díj kérdése, és Darnold jövője
- Kopi3.14 on Touchdown #17 – A Packers problémája, az Év Védője díj kérdése, és Darnold jövője
- Kopi3.14 on A Ravens behúzta az AFC North-t, a Bengals pedig életben maradt
- Zotya on Touchdown #17 – A Packers problémája, az Év Védője díj kérdése, és Darnold jövője
Utolsó bekezdés az valami félelmetes….
Még nem láttam összegyűjtve ezt a fatális egybeesést ? .. sokkoló
Ezt a cikket nem lehoztátok már pár hónapja?
a végén a hasonlóságot igen, Theismann most beszélt egy podcastben erről
Pedig az egész olyan, nem csak az, mint amit korábban írtatok.
Majdnem:
https://fuzovelkifele.com/2018/11/alex-smith-es-joe-theismann-serulese-kisertetiesen-hasonlit/
Méghogy a történelem nem ismétli önmagát?