A Falconsnál egész nyáron ment a fogadkozás, hogy Julio Jones megkapja a megérdemelt fizetésemelést, ezért is döntött úgy a klasszis elkapó, hogy nem fog holdoutolni. Meg is jelent az edzőtáborban, részt vett az edzéseket, de az új szerződésnek két hónapja várat magára. Arthur Blank szerint viszont nem kell aggódni, a szezon kezdetéig nyélbe ütik az üzletet.
Hagyjuk, hadd haladjon a saját tempójában a dolog. Nagyon komoly tárgyalásokat folytatunk, egy nagy és komplex szerződésről van szó, ez pedig egy kicsit több időt igényel, mint vártuk. De a szezon kezdete előtt meg lesz a megállapodás: ezt a nyilvánosság előtt és személyesen is elmondtam Juliónak, ahogy ő is megerősített a szándékairól engem. Azt akarjuk, hogy egész életében Falcon legyen.
– idézi a csapat tulajdonosát a PFT.
Jones jelenleg a liga 13. legjobban fizetett elkapója, évente 14,25 millió dollárt keres. Papíron a legjobban kereső elkapó Michael Thomas 19,25 millióval (erről itt írtunk bővebben), vélhetően Julio lesz az első elkapó a történelemben, aki tényleg évi 20 millió dolláros szerződést ír alá – már ha végre sikerül tető alá hozni azt a szerződést.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
- BREAKING: Kijött az idei európai meccsek listája!
- Újra elérhető az FK!+, mutatjuk a részleteket
- Az idei lesz Rodney McLeod utolsó szezonja
- Courtland Sutton a cserekérelme után nem jelent meg a Broncos edzésein
- Super Bowl visszavágó a 7. héten, Wilson vs. Cousins a nyitókörben, Bills-Dolphins az első TNF
- Jövő betárazva – Vikings draftértékelő
- Erős kezdés, gyenge folytatás – Jaguars draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások