A dátum szeptember 22, vasárnap. A Colts elleni meccs harmadik negyedéből még 9:50 van hátra. Vic Beasley és Takk McKinley együttes erővel leviszi a földre Jacoby Brissettet a kezében a labdával. Sack! Bizony, történt ilyen, képi bizonyítékunk is van:
Ez volt azonban az utolsó alkalom, amikor a Falcons sacket tudott jegyezni. Szeptember 22 óta pedig már több, mint egy hónap eltelt. Egészen pontosan 318 snapet játszott a Sólymok védelme, ami alatt egyszer sem tudta bezsákolni az ellenfél irányítóját – világít rá D. Orlando Ledbetter.
Azóta a Titans, a Texans, a Cardinals és a Rams ellen játszott a Falcons, ráadásul egyik csapat sem épp a támadófaláról híres, sőt, Mariota, Murray és Watson jóval nagyobb arányban nyel be sacket, mint a ligaátlag. A Falcons ellen mégis tiszta maradt a mezük.
A Falcons idén mindössze 5 sacket tud felmutatni, ami az utolsó helyre elég a ligában. Még a Dolphinsnak és a Jetsnek is több van, szép szerint 7.
Ha/amikor Dan Quinnt kivágják, ez lesz az egyik fő ok a váltásra, ugyanis semmilyen formában nem tudta rettegésben tartani az ellenfél irányítói ez a defense.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftérékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
- A Dolphins leigazolta Odell Beckhamet
- Justin Fields visszahordóként? Erről is beszéltek a Steelersnél
Legutóbbi hozzászólások