A Panthers a mai napon elbocsátotta vezetőedzőjét, a csapatot 2011 óta irányító Ron Riverát, jelentette be a franchise tulajdonosa, David Tepper. Rivera a negyedik HC volt a Panthers történetében, edzősködése alatt a csapat 76-63-1-es mérleget ért el az alapszakaszban, a rájátszásban pedig három győzelem mellett négy vereség volt a teljesítmény. Ezen idő alatt pályára léptek egyszer a Super Bowlban, a divíziójukat háromszor nyerték meg.
Tavaly azonban negatív mérleggel zárt a Panthers, idén szintén lemaradtak a rájátszásról, úgy, hogy sorozatban a negyedik meccsüket veszítették el. Ráadásul legutóbbit hazai pályán a liga leggyengébb csapatai közé tartozó Washington Redskins ellen, ami után Ron Riverának nem volt maradása – annak ellenére sem, hogy idén Cam Newton csak két meccsen tudott pályára lépni, a szezon többi részében a másodéves Kyle Allen, a korábbi UDFA irányított.
Perry Fewell, a secondary korábbi edzője lett az ideiglenes HC, Norv Turner, a korábbi támadókoordinátorból assistant HC lett, míg az OC pozícióját a korábbi QB-edző, Scott Turner kapta meg.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások