Nagy csoportrangadóra készül a Minnesota Vikings, hiszen vasárnap este a Green Bay Packers ellen lép pályára, egy kulcsjátékosát viszont minden bizonnyal nélkülöznie kell majd, ugyanis Adam Schefter információi szerint a futó Dalvin Cook nem fog tudni pályára lépni vállsérülése miatt.
A Vikings ráadásul azon is gondolkodik, hogy a 17. fordulóban is pihentesse running backjét, hogy minél egészségesebben érkezhessen a playoffba. Nem rossz ötlet, ugyanis a Vikings jó eséllyel marad a 6. kiemelt az NFC-ben – még egy Packers elleni siker sem elég a csoportgyőzelemhez, az utolsó körben is buknia kellene a Sajtfejeknek amellett, hogy a Vikingek is nyernek -, így igazából olyan óriási tétje nincs a két találkozónak már.
Ráadásul Cook mögött Alexander Mattison is kiválóan játszott – bár ő is sérült jelenleg -, és még Mike Boone is bőven használható volt, elég jól működik tehát a Vikings rendszere ahhoz, hogy több futó is sikeres tudjon lenni benne. Persze Cook a legtehetségesebb és legjobb közülük, a rájátszásban mindenképp szüksége lenne rá a csapatnak.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások