Már korábban is írtunk róla, hogy amennyiben a Baltimore Ravens megszerzi az első kiemelést (amire a héten jó esélye van), akkor a 17. héten pihenteti a kezdőit a Pittsburgh Steelers ellen. Hasonló a helyzet a Houston Texansszal is, ami a héten bebiztosíthatja a csoportgyőzelmet a Tampa Bay Bucs ellen, lényegtelenné téve a Tennessee Titans elleni utolsó fordulót. A 6. WC-helyre jelenleg pont a Steelers és a Titans a két legesélyesebb.
Az AFC-ben a Patriots, a Bills, a Ravens és Chiefs helye már biztos a rájátszásban, a Texansnak pedig egy győzelem kell hozzá. Jelenleg a 8-6-os Steelers a hatodik kiemelt, de a Titansnek is 8-6-os a mérlege, így reálisan nézve közülük kerül ki a 6. kiemelt, ezzel pedig felértékelődik az utolsó forduló.
A Steelers a héten a Jets ellen játszik, tegyük fel, hogy sikerül győzni, míg a Titans kikap a Saints ellen. Ez még semmit nem jelent, ugyanis ha a Steelers kikap az utolsó körben a Ravenstől, a Titans pedig legyőzi a Texanst, akkor a Tennessee jut be a PO-ba, mert erősebb ellenfeleket győzött le (a közös ellenfelek elleni- és a konferenciában elért mérleg ugyanolyan). Magyarán, ha a Texans pihentet az utolsó, tét nélküli fordulóban, a Ravens pedig csak azért sem enged el egy Steelers elleni rangadót, akkor könnyen a Titans lehet a nevető harmadik (vagy épp fordítva).
A Steelers egyébként nincs egyszerű helyzetben, mert ha egyszer is veszít, akkor szinte biztosan out lesz. 8-8-as és 9-7-es mérlegnél is a Titans jutna PO-ba az egymás elleni összevetésben, sőt, ha a Titans kettőt nyer és a Texans kettőt veszít, akkor a 9-7-es Texans is lenyomná a 9-7-es Steelerst. A Pittsburgh csak akkor juthat be garantáltan a rájátszásba, ha megnyeri mindkét hátralévő meccsét, egyedül 10-6-os összevetésben lenne jobb a Titansnél (a Texans 10-6-os mérleggel garantált csoportgyőztes).
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Elég skizofrén a történet: a Texans eldőnti, hogy playoffba engedi e saját magát. Sötétben nem is merem majd nézni ezt a meccset.
igen, a címet elbasztam, de a cikkből remélem átjött a lényeg így is
2012 és 2013 után megint megtörténhet, hogy a Steelers egymás után két szezonban sem jut be a PO-ba. Nem tudom, maradhatna-e így Tomlin jövőre is.
Két szezon egymàs utàn p.o. nélkül szarul néz ki. De ezzel a csapattal egy 9-7 elég nagy teljesítmény. Kirùgni tavaly kellett volna. Akkor volt brown, bigben+ conner, juju. Idén csak egy védelem. És ìgy is meglesz a pozitív szezon.
Pont az idei év bizonyította be (szerintem) mindenkinek, hogy Tomlin egy nagyon jó edző. Még az is összejöhet, hogy Rudolph és Hodges párossal jobb mérleget ér el, mint Big Bennel tavaly. Igaz ez kicsit a tavalyi szezon kritikája is, hogy miként lehettek annyira inkozisztensek egy olyan jó támadósorral.
mármint a Steelers és a Titans közül nemde?
dede, elbasztam, javítva
Közben Winston jól átbaszott mindenkit és inkább ő döntötte el a Texans helyett.