A Minnesota Vikings társtulajdonosa, Mark Wilf tegnap kiadott egy közleményt, amelyben azt írja, hogy nagyra értékeli a general manager Rick Spielman és a főedző Mike Zimmer munkáját és szándékában áll mindkettejük megtartása a következő évre és azon túl is. Mindkét úriember szerződése egy év múlva lejár egyébként, a “szándékok” pedig gyorsan tudnak változni az NFL-ben, és elég sokan pletykálnak már arról, hogy egy esetleges Saints elleni holnapi vereség Zimmer állásába kerülhet.
Zimmer persze nem maradna sokáig csapat nélkül, ugyanis ha kirúgják, akkor jó eséllyel Jerry Jones ki is nevezheti a Cowboys élére a korábbi dallas védőkoordinátort (sőt, akár egy trade lehetőségét se vessük el, bár erre manapság nem nagyon volt példa). Ezt az ötletet megpedzegette már forrásokra hivatkozva az ESPN, az NFL Network és a Yahoo is, illetve legújabban a Pro Football Network, tehát nem légből kapott pletykáról van szó.
Minnesotában egyébként Kevin Stefanski támadókoordinátort neveznék ki Zimmer kirúgása esetén főedzőnek, akit ráadásul többen is hívnának HC-interjúra a megüresedett állások valamelyikére, a Vikings pedig lehet, hogy nem akarja őt elengedni, és inkább kinevezi főedzőnek.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Namostakkor mi legyen, Fetyke? Megmentsük Zimmert, vagy hagyjuk a fenébe ezt a gyűrűt? :D
Most akkor kell az a marhasült vagy sem? :D
Hát perze, hogy persze, ez nem is kérdés! De neked kell Zimmer, vagy sem?
Hogy ne kellene, ez nem is kérdés! Azért hosszú évek óta nagyon jó kis védelmet rakott össze, még ha idén a secondary tragikus teljesítménye miatt nem is működik olyan jól, mint ahogyan a korábbi években szokott. A többit lásd fent…
Oké, csak azért kérdezem, mert a gyűrűvel Zimmer ott marad rajtatok évtizedekig, mint szamáron a fül.
Egy gyűrű mind fölött! Azaz mindenek előtt! :)
Mongyuk megértem, akinek nécccer se sikerült, annak már mindegy, hogyan, csak már legyen egy. :D
Azt azért tegyük hozzá, hogy nálunk Spielman tartja kézben a csapat körüli dolgokat. És nem is rossz GM (enyhén szólva), nincsenek játékos sztrájkok, nincsenek elégedetlenkedő, folyamatosan fizuemelést követelő nyilatkozatok, és nagy mellélövések a szerződésekkel sincsenek (csak a támadófalba igazolt emberek nem ültek). Nálam nem is kérdés, hogy neki maradnia kell. És Zimmerről elsősorban ő hoz majd döntést akkor.
Zimmer már kérdésesebb, róla a szurkolók véleménye is jobban megoszlik. Dani bár nem szurkolónk, de többször hangoztatta, hogy Zimmer visszafogja a támadósort, ami az egész csapat teljesítményére kihat sajnos. Ebben lehet is valami. De, akkor sem mehetünk el szó nélkül a mellett, hogy a védelmet viszont képes nagyon jól összerakni. Igaz a passz ellen most valahogy nem megy, de helyette a front7 nagyon összeállt, elit DE teljesítmények, reménykeltő fiatal DT és egy nagyon jó belső LB páros teljesítményt láthattunk idén is. Zimmer kirúgásával/elcserélésével ez szinte biztosan leromlana pár éven belül (lásd Bengals), egy olyan csoportban, ahol Rodgers és Stafford játszik. Arról már nem is beszélve, hogy az öltözői videók alapján nagyon jól megtalálja a játékosokkal az összhangot, és nagyon jó öltözői kultúrát tudott kiépíteni. Én mindezek miatt megtartanám. Meg azért is, mert nem vagyunk döntéskényszerben, jövőre még szerződése van.
És ami leginkább mellette szól, hogy a 6 éve alatt 60%-os győzelem/vereség mutatót ért el a csapattal az alapszakaszban (ezzel bőven a jobbak között van), és most már 3.-szor vitte be a csapatot a rájátszásba. Mindezt egy olyan csoportban, amelyet korábban évekig leuralt a Packers és Rodgers. Azért ennek sok franchiseben örülnének (ugye kedves AFC kelet).
Ami pedig Stefanskit illeti. Nem értem, hogy mi miért ne akarnánk elengedni őt, és miért akarnánk minden áron megtartani. Mindenki tudja, hogy az idei támadósor elsősorban nem neki, hanem Kubiaknak és Dennisonnak köszönhető. Amennyiben ők folytathatják a munkájukat Stefanski nem fog hiányozni. Ellenben aki kinevezi Kevint, az nagyon komoly kockázatot vállal…
Nem szégyelled magad?! Rettegsz Rodgerstől meg Staffordtól és kihagyod Trub-ot, az MVP-t?
Amúgy stimmel, Zimmer nélkül necces lenne a védelmetek és az itt egyenlő az öngyilkossággal. Elég csak a Lionst megnézni. Hiába jött a nagy védőguru a híres Peccből, mégis dadog a védelem és ez elég is, hogy itt ne teremjen babér a Lionsnak. Jó, ha nem sérül le Stafford, akkor beelőztek volna minket, de tovább nem jutnak akkor sem.
Trubot meg sem mertem említeni, miután két éve (az újonc szezonja óta) nem tudtuk legyőzni.
Ugyehogyugye? Montamén!
Uram, Trub nyílaitól ments meg minket.
Jogos aggódás, sose tudni, hová lő…
Azért ehhez még annyit hozzátennék, hogy bár a cikk alapvetően a Vikingsról és Zimmerről szól, a rájátszásban nyújtott gyenge eredmények miatt (ha már egyszer a Bengalst hoztam korábban párhuzamként), de azért alapvetően a Cowboys szempontjából a legnegatívabb ez a sok találgatás.
Garettet ki kellene rúgni végre ez nem vitás. Zimmer jelenleg elérhetetlen a Dallas számára, ha csak nem áldoz be annyi drafttőkét, amennyit nem szokás (nagyjából az 1/1-ben, azaz minimum 2 első körben kellene gondolkodniuk). Csakhogy az ilyen pletykák miatt valamire való edzőnek meg sem fordul a fejében, hogy Dallasba szerződjön, mikor ott lebeg a feje fölött, ha nem csinál nagy varázslatot 1 év alatt akkor könnyen lehet, hogy kivágják és Mike-ra cserélik.
Ráadásul Jones papa sem annyira vonzó GM, mint Spielman. Például meggyőződésem, hogy az összeállításba is jobban beleszól, mint a Vikings főnöke.
Szóval ha van akinek a szempontjából nem nagyon értem ezt a történetet, az maga Jones és a Cowboys. Nekik biztosan nem tesznek jót ezek a találgatások, a többieknek valószínűleg.
Szerintem Jerrynek HC-nak is kellene lennie, és akkor legalább kiélhetné a vágyait, mert így ő is csak szenved, hiszen legszívesebben mindenbe beleugatna. Legyen ő a mindenes, aztán majd kiderül, hogy miért kellett volna már régen kussolnia. Mert így azt hiszi, hogy mindig igaza van, pedig.
Miért kéne Garrett-et kirúgni? 10 nap múlva lejár a szerződése.
Valahol az is egyfajta kirúgás, ha valakinek a lejáró szerződését nem hosszabbítják meg.
Másrészt szerintem arra is bőven rászolgált, hogy ne csak hagyják lejárni a szerződését, hanem ténylegesen is kirúgják.
Megérdemli, hogy ne hosszabbítsanak vele, mert nem érdemli meg. De kinek lenne az jó, hogy 10 nappal korábban kirúgják?
A csapat szurkolóinak biztosan jól esne…
Adjuk meg a reményt az Eagles, Giants, és WAshington szurkolóknak is, hogy esetleg mégis hosszabbítanak vele. :D
őszintén? a dallasi FO-nak, mert akkor elkezdhetnének beszélni a potenciális jelöltekkel, de amíg Garrett ott van a szerződéssel, addig hivatalosan nem tehetik meg, jelentsen ez bármit is.
Ok. Bár ma azt olvastam az interneten, hogy a McCarthy turné egyik állomása épp Dallas.
” jelentsen ez bármit is”
ezzel próbáltam utalni arra, hogy igen, lehet vannak szabályok erről, de szerintem nagyon könnyen kijátszhatók, mint pl hogy kap adott edző egy ígéretet és akkor meg fogja várni azt a 10 napot.