Áltlalában a főedzők, főleg a támadóoldalon szeretik maguk hívni a játékokat a mérkőzések közben, azonban működhet ez enélkül is, sőt, akár jobban is működhet. Mike McCarthy Green Bayben még maga hívta a playeket, most viszont nem így lesz, hiszen átadta ezeket a feladatokat Kellen Moore-nak, aki tavaly is a támadókoordinátori feladatokat látta el Jason Garrett alatt.
Ezt maga McCarthy jelentette egyébként be (via Dallas Morning News). Ezen kívül megmarad a támadósor nyelvezete is, tehát nem cseréli ki McCarthy a saját maga által használtra, hanem ő fogja megtanulni az eddigi rendszert. Tavaly is Moore hívta a játékokat a csapatnál és elég jó offense-t hozott össze, konkrétan a legtöbb yardot, illetve a hatodik legtöbb pontot szerezte a Cowboys az NFL-ben.
Ian Rapoport információi szerint egyébként ezzel, mármint a játékok hívásával tudták maradásra bírni Moore-t az új rezsim alatt (volt ajánlata például a Washington Egyetemről is).
A védőoldalon egyébként marad a 4-3-as rendszer, ami eddig is volt – Mike Nolan védőkoordinátor korábban használt már 3-4-et és 4-3-at is, így ez is kérdéses volt ezidáig.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások