Lamar Jacksonnal a fedélzeten a Ravens kettőből kétszer megnyerte a csoportját, idén ráadásul a liga legjobb mérlegével, miközben LJ MVP formában játszott. A rájátszásban viszont sem most, sem tavaly nem jött ki a lépés, LJ 0-2-es mérlege miatt pedig pár örök pesszimista újságíró csalódottságát fejezte ki, ami némileg kiverte a biztosítékot John Harbaugh-nál.
Jackson 23 éves. Fiatalabb, mint Joe Burrow, oké? Ehhez képest elég jól kezdődik a karrierje, és még a java hátra van. Bárki, aki csalódott amiatt, hogy a Ravens 0-2 LJ-vel a rájátszásban, annak irreális elvárásai vannak. A Manning-testvérek 0-5-ös mérleggel kezdték a karrierjüket. Montana, Young és Favre a harmadik szezonjukban játszottak először a rájátszásban. Brees és Aikmen csak a negyedikben, Rodgers pedig az ötödik évében jutott PO-ba. Érdekes, nem?
– mondta a Ravens főedzője (via PFT),
Valamilyen szinten tényleg csalódás egy 14-2-es szezon után rögtön kiesni a rájátszásban, de Baltimore-ban mindenki összetehetné a két kezét örömében, hogy az előzetes várakozásokhoz képest ennyire jól sült el a Lamar Jackson-projekt.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Ebből a felsorolásból azért látszódik, hogy Harbaugh sejthette, hogy ez a kérdés vagy felvetés előjön, mert szépen rákeresett az adatokra. Nem gondolnám ugyanis, hogy bármelyik vezetőedző fejből nyomná, hogy a legendás irányítók hogyan kezdtek, melyik évben jutottak először a rájátszásba…
Az, hogy Harbaugh LJ-t ilyen QB-ekhez hasonlítja, a játékos számára biztosan hízelgő, mert ezek szerint tartja olyan jónak, hogy idővel akár olyan magasságokba jusson el, mint a felsoroltak, azaz – legalább 1 – SB-t nyerjen. Hogy ez a 0-2 mennyire marad benne, kérdés. Amíg nem nyer meccset a rájátszásban, addig csinálhat akár egy 16-0-s alapszakaszt is, a fejében marad az eddigi PO-rajt.
Nem fog meccset nyerni a rájátszásban ebben a játékrendszerben.
Ráadásul még az olyan apróságok sem zavarták meg Harbaught-t, mint hogy például Rodgers 3. szezonjában főcsoport döntőbe jutott a Packers.
Meghamár előrángatta ezeket:TB 2. szezon SB WIN,Wilson 2. szezon SB WIN,Big Ben 2. szezon SB WIN,Warner 2. szezon SB WIN,
Kaepernick 2. szezon SB,Dan Marino 2. szezon SB,Staubach 2. szezon SB.
Csak olyanokra guglizott rá akik erősítették a mondanivalóját.
Nyilván. De ettől még a mondandója igaz. Lehet úgy is nagy játékos LJ-ból, hogy nem nyer első két évében semmit.
(2005-ben került a ligába. 2008-ban volt először kezdő. 2009-ben jutottak PO-ba. 2010-ben megnyerték a SB-t.)
ARod 3. szezonja 2007-ben volt. Akkor főcsoport döntőt játszottunk. Akkor még sajtfej voltam magam is…
Árulóóóóóó! Megmondalak a Krisztiánnak!
egyébként teljesen igaza van valamilyen szinten meg nem is, mert ugye az 5. szezonjában jutott be úgy, hogy valamit hozzá is tett, most az hogy a padon volt a szezonban az nem egy releváns szezon ebben a kontextusban, de így meg inkább azt mondanám, hogy a 2. szezonjában már playoffban volt
“Nem gondolnám ugyanis, hogy bármelyik vezetőedző fejből nyomná, hogy a legendás irányítók hogyan kezdtek, melyik évben jutottak először a rájátszásba…”
BB?
Joe Burrow egy QB, oké?
Ahhoz képest egészen ügyesen fut…
a többi említett úr is mind az, nem tudom minek hasonlítgatja őket egy futóhoz
Szerintem ebben a 0-2-ben a HC felelőssége nagyobb. Nem volt B terv.
Abszolút!
“Nem volt B terv.”
És mi lett volna a B terv?
Hogy győznek.
Azt nem tudom megmondani, mert nem követtem a csapat játékát, így nem tudok ennyire mélyre menni. De nekem nagyon az az érzésem, hogy nem hitték el sem azt, hogy ekkora hátrányba kerülhetnek, sem azt, hogy le tudják védekezni őket. Pedig utóbbira volt példa a szezonban.
Egyébként Haribot sem tudom hibáztatni a szezon egészét nézve, mert egy teljesen új Offense stílust rakott össze, ami nagyon eredményes ÉS látványos volt. Vagyis edzőként a nehezebb feladat szuperül vette.
De ez a stílus tavaly is csúfosan megbukott a rájátszásban. Miben bízott akkor?
És akkor még csak az egyik felét érintettük a dolgoknak. Valóban könnyű most a Ravens támadó sorára és Lamarra kenni a kiesést, de azért az is tény, hogy a hollók védelme nagyon gyenge volt a Titans ellen. Úgy nyeltek be 28 pontot, hogy a titánok 3 negyeden keresztül már nem is erőltették magukat. Nekem azon a mérkőzésen úgy tűnt, hogy azzal a védelemmel a rájátszás összes csapata ellen teljesen esélytelenek lettek volna.
Lehet nem ártana ezen sem elgondolkodni egy kicsit Baltimore-ban.
Abból a 28 pontból 21 pontot úgy nyeltek be, hogy turnoverek miatt a Titans, a Ravens 35, 20 és 41 yardosáról indult. Lényegében már field goal távolságon belülről. A Titans 1 TD-t szerzett úgy, hogy végig kellett mennie a pályán. Abban az 1 drive-ban volt Henry 66 yardos nagy futása.
A Ravens védelem jól helytállt. Az offense állt földbe azzal, hogy egyrészt képtelen volt pontokat szerezni, és mellé 4-szer a saját térfelén adta el a labdát.
Szerintem tök mindegy, hogy hogyan nyelte be a védelem a 28 pontot. Azért egyszer legalább illett volna FG-n tartani a Titans-t.
Benyeltek 217 yardot futásból úgy, hogy a meccs nagy részén nem is próbálkozott mással a Tennessee. Sok minden eszembe jut erről, de a jó helytállás nincs közötte.
lehet fura lesz amit írok ,de nekem Ingram hiányzott a legjobban a meccsből ,mivel miatta kellett eltérni a megszokott fazonjuktól,mivel az rb futás nem ment így tényleg minden LJn múlt,aki bár voltak hibái ,de sztem összességében nem játszott rosszul ,a védelemből valóban hiányzott az x-faktor ,bár nehéz helyzetbe is lettek hozva ,nekem stílerszesként is szerethető egyébként ez a ravens ,a gond itt az ,hogy ez lehetett volna az ő évük ,mert még nem állnak kész a csapatok LJ levédésére és bár jövőre rutinosabb lesz ,de gondolom jobban is készülnek majd rájuk
Mindezeket nem tudom, mert szezon közben annyira nem követtem a Ravenst. Azért tegyük hozzá, hogy piszok szerencsés volt az idei alapszakasz sorsolásuk, jövőre ennél jóval nehezebb lesz várhatóan.
A múlt heti mérkőzés alatt bennem végig az motoszkált, hogy erről a Ravensről írták volna hogy megállíthatatlanok? Ez lenne az a levédekezhetetlen támadó séma? Hol az a csapat, amiről eddig olvastam, hol az az irányító, akinek a statjaitól eddig magam is hüledeztem? .
Asszem Buday Zoli mondta valahol, hogy jövőre a Ravens sorsolása a legkönnyebb :)
Érdekes, mert a védelmük engedett pontokban 3. engedett yardokban 4. volt idén. Mindehhez jön még az, hogy ezen a meccsen az O 540 yardot termelt. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ez a Ravens ezen a meccsen eccerűen mindent rosszul fejezett be. Rohadt jól csinálták addig, amíg lehetett haladni vagy le kellett lassítani a támadókat, de a végén mindig elcseszték. Rúgós focis párhuzammal olyanok voltak, mint az 1954-es aranycsapat, vagy a hollandok 1974-ben, vagy a brazilok 1982-ben… Mindenki tudta, hogy magasan ők a jobbak, hogy kibaszott gyönyörű csodafocit csinálnak, de mégis elcseszték. A torkom rá, hogy ha ennek a meccsnek a tudatában még tízszer lejátszanák a meccset akkor a Ravens tízből tízszer hülyére és bénára verné a Titanst. Már korábban is leírtam, hogy rohadtul nem értem és még most sem tudta senki megértetni velem, miért vesztett a Ravens azon a meccsen. Magyarázat van dögivel, de most sem értem.
Azért a torkodra csak vigyázz! Én a látottak alapján ki merem jelenteni, hogy ebből a párharcból a Ravens a rosszabb csapat.
A statisztikák becsapósak tudnak ám lenni. Eleve az 530 támadó yardból 210-et az utolsó negyedben értek el a hollók, amikorra a Tennessee már győzött és védekezés helyett már inkább ünnepelte saját magát. A mérkőzésen összesen 2 drive volt a félidő végén és a második félidő legelején, amiben egyáltalán benne volt a TD lehetősége. Ez kevés és harmatgyenge egy divisional körben.
A védelmük alapszakaszbeli teljesítménye pedig szintén becsapós. Finoman fogalmazva sem acélos támadósorok ellen kellett játszaniuk az alapszakaszban. Illetve amikor olyan jött szembe, az időjárás akkor is kisegítette a hollókat.
Fetyke, ne bomolj már, 210 yard elég három TD-re, amivel megnyerték volna a meccset! A “finoman sem acélos támadósorok” között azért ott volt a szezon elején még nagyra tartott Pecc, a Seahawks, Texans, Rams, 49ers, vagy a PO-ba jutott Bills. Maraggyunk annyiban, hogy az a védelem nem volt szar, de itt érdekes módon csődöt mondott, pont úgy, ahogy a támadósor, mert egész szezonban a fentebb említett csapatok kiváló védelmei ellen is zseniálisan hatékony volt a vörös zónában, aztán a Titans ellen hirtelen megbénultak.
Szerintem nem a stílus volt a kizárólagos gond. Bár láttuk, hogy lehet ezt limitálni, ahol egy minimálisan jó Offense meg tudja fogni a hollók védelmét és felül tud kerekedni rajtuk. Megint csak a vasast kell említsem, akik ha Haribo dobált volna nekik sem lettek volna offense oldalon hátrányban, és alig bírták legyőzni őket. Kell valami elképzelés arra is, hogy menjenek gyorsan végig a pályán, amikor az ellenfél húzhatja az időt.
Flacco a B terv
Marquise Brown mellett én pont, hogy Jacksont tudnám kiemelni azon a meccsen. Az elkapók, a védelem és a 4.kísérletes játékhívások mind csalódás volt. Én inkább Harbaughban csalódtam, mert ha ennyi minden nem működik az valószínűleg a HC hibája.
Viszont ez alátámasztja Harbaugh mondását, hogy NEM LJ tehet a vereségről… :D
Az offense nem ment, a defenset pedig Derrick Henry eltűntette
Nevetségesek az újságírók. Két vereség és máris megpecsételnek egy karriert.
Romo alig volt PO-ba ,de mindig istenként tisztelték. LJ meg két szezon után lehurrogják.
Romon röhögött a fél média és a szurkolók, egyáltalán nem volt istenként tisztelve.
A karrierje végén lehet ,hogy nevettek rajta ,de azt leszámítva nagyon sztárolták
Elég sok éven keresztül röhögött rajta mindenki, meg a sérülékenységén, PO-ba nem jutásán.
Mondjuk azért ,hogy nem jutott PO-ba ő is tehetett. A fontos ragadókon legtöbbször megremegett a keze.
Nem mondtam, hogy nem dolgozott meg érte. Csak azt, hogy nem volt felszopva.
A Ravensnél nyitva van a Super Bowl ablak. Tavaly a Chargers megállította még őket, most pedig elchargerskedték.
Addig lesz nyitva az ablak, amíg a liga meg nem tanulja levédekezni Lamart.