Tom Brady jövője még mindig bizonytalan, ő maga is folyamatosan kikerüli a kérdést, hogy marad-e a Patriotsban. Emiatt rengeteg a teória, hol és milyen feltételek mellet köthet ki, az egyik potenciális célpont pedig a 49ers. Azt gondolhatnánk, hogy Jimmy Garoppolo miatt erre nem sok esély van, pedig pont ő jelenti a legkisebb gondot.
Amikor a 49ers a liga legjobban kereső játékosává tette Garoppolót öt meccs után évi 27,5 milliós fizetéssel, nem bízta a véletlenre a dolgot. A garantált tartalom minimális volt a szerződésben, így hiába van még három évig kontraktusa, április elsejéig mindössze 4,2 millió dollárnyi halott pénzért cserébe simán elküldhető/elcserélhető. A lépéssel 22,4 millió dollárt spórolna a csapat, tehát Bradynek sem kellene éhbérért játszania.
A 49ersben továbbá minden adott, amire Brady csak vágyhat: van elit támadófal, elit futójáték, elit tight end, jó elkapók, zseniális támadókoordinátor és top védelem is. Ráadásul a kedvenc csapatáról van szó, a szülővárosa 39 mérföldre van Santa Clarától, gyakorlatilag hazatérne.
Technikailag tehát semmi akadálya nincs annak, hogy Brady 1-2 évre aláírjon az NFC legjobb csapatához. A 49ersnek is megérné, hisz Brady még most is jobb, mint Garoppolo, a szakmai érveken túl pedig a marketing értéke is óriási lenne a dolognak. Arról nem is beszélve, hogy Garoppolót nemcsak kivágni, de elcserélni is el lehet, például egy második körért a Patriotsnak, ami szintén nem hátrány.
Elméleti szinten tehát minden adott egy bombaüzlethez, de a házat azért ne tegyük fel rá.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások