A Seahawks szívesen megtartaná Jadeveon Clowney-t, és a passzsiettető is azt mondta, hogy szeretne visszatérni, tetszett neki, amit Seattle-ben látott tavaly. Azonban azt is hozzátette a Josina Andersonnak adott interjújában, hogy ha arra kerül a sor, akkor nyitott az új kihívásokra és új lehetőségekre is.
Nehéz megmondani, mi lesz Clowney sorsa, de talán egy kicsit a távozása valószínűbb. Ebben az esetben pedig a New York Giants és az Indianapolis Colts is egyből rárepülne a kiváló edge rusherre, írja Anderson.
Nem meglepő a két csapat érdeklődése, hiszen mindkettő cudarul áll pass rusherekből, ellenben rendkívül sok elkölthető pénzzel rendelkezik, Clowney pedig óriásit dobna a defense-ek játékán. A 27 éves, háromszoros Pro Bowler a tavalyi szezon nagy részét sérüléssel játszotta le, a holtszezonban műtétre is volt szüksége, azonban így is rendkívül pusztító tudott lenni a Seahawks védőfalában – még ha a három sack a statisztikai lapján nem is feltétlen ezt mutatja.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások