Amikor tavaly márciusban elemeztem Nick Foles szerződését, a következőket írtam: “A Jaguars egy 4 éves, 88 millió dolláros szerződést adott Nick Folesnak. Hogy az összeg kicsi vagy nagy, azon lehet vitatkozni, de nem ezzel van a baj – hanem azzal, hogy pont úgy megszívatta magát a csapat, mint tavaly Bortlesszel”. Most megmutatjuk, mekkora is lett ez az öngól.
Nick Foles egyetlen szezont töltött ki a négyéves szerződéséből. Összesen négy meccsen kezdett, ezeken 736 yardot (184 yard/meccs), három TD-t és két INT-t passzolt, illetve elhagyott két fumble-t. Egy mérkőzést sem nyert vele a csapat, és bár a szezon egy részét sérülés miatt kellett kihagynia, valójában kiszorította a kezdőből egy 6. körös újonc.
Ezért a parádés teljesítményért Foles 30,5 millió dollárt kapott, illetve 18,75 millió dollárnyi halott pénz maradt utána az idei büdzsében. Ez azt jelenti, hogy:
- ~10 millió dollárt kapott TD-passzonként, vagy
- 4,625 milliót meccsenként, vagy
- 40 760 dollárt passzolt yardonként.
Ez aztán a tarifa! Borles után egyébként 16,5 millió volt a halott pénz, amikor a hosszabbítása után egy évvel kivágta a csapat.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások