Connect with us

Prémium cikkek

Tom Brady nélkül mit érek én? – Patriots FA-értékelő

Véget ért egy korszak, Tom Brady 20 év után elhagyta a New England Patriotsot. Bill Belichick eddig is jól elboldogult, amikor Brady valamilyen okból kifolyólag nem tudott pályára lépni, de 2008 óta most először kell úgy terveznie, hogy egy egész szezont franchise irányító nélkül kell végigtolni. Emberes feladat, a csapat pénzügyi helyzete pedig még erre is rátett egy lapáttal.

 

 

A Patriots a szezon végén ~35 millió dollárnyi cap space-szel rendelkezett, ami tekintve, hogy Tom Brady mellett több klasszis játékosok szerződése is lejárt, közel sem volt ideális. Arra számítottam, hogy Bill Belichick fiatalításba kezd és olyan játékosok, mint Mohamed Sanu vagy Dont’a Hightower elküldésével teremti meg a pénzügyi alapot egy komoly FA-tevékenységhez. Nem így lett.

 

Az öreg mester egyedül az utóbbi időben formán kívüli Stephen Gostkowskinak köszönte meg az eddigi szolgálatait, illetve elcserélte a safety Duron Harmont, így a várt 63 millió dollárnyi cap space helyett csak 42 millióval gazdálkodhatott a csapat. Ez nem kevés, de ránézve a lejáró szerződésű játékosokra, messze nem volt elég.

 

 

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

A legfontosabb játékos természetesen Tom Brady volt. Ő nem akart New Englandben maradni, Bill Belichick se nagyon küzdött érte, egyszerűen megfáradt a kapcsolat. Nem is feltétlenül baj ez, szerintem mindkét félre ráfért már a váltás, még ha ezzel nem is ért egyet minden szurkoló.

 

Távozott továbbá a csapat két legjobb linebackere, Kyle Van Noy és Jamie Collins is. Ez némileg meglepő, hisz Belichick nagyon szereti a sokoldalú LB-ket, és mindketten jobbak és strapabíróbbak, mint Hightower, ráadásul nem is lett olyan brutális a fizetésük új csapatukban. A többi távozóért már nem olyan nagy kár.

 

Ben Watson visszavonult, de már tavaly sem volt tényező. Danny Shelton hasznos futás elleni iDL, de ilyenből rengeteg van, ahogy Ted Karras szintű belső támadófalembert sem nehéz szerezni. Elandon Roberts elengedése már kissé váratlan volt, pláne Van Noy és Collins távozásának fényében – a négy legtöbbet játszó linbackeréből hármat is elveszített a csapat. Rajtuk kívül még két fontosabb távozót kell megemlíteni, az elkapó Phillip Dorsettet és a safety/special teamer Nate Ebnert – kiegészítő játékosok, nem fognak hiányozni.

 

A legfontosabb érkezők/maradók

 

A Patriots nehéz helyzetét mutatja, hogy a Brady-Van Noy-Collins trió mellett is volt top kvalitású szabadügynöke. A safety Devin McCourtyval még sikerült a szezon előtt hosszabbítani két szezonra évi 11,5 millió dollárért. Egy win now üzemmódban lévő csapatnak ez A+-os lépés lenne, de a Patriots jelenleg nem ilyen, így ez ront az üzlet megítélésén.

 

Joe Thuney franchise tagelése már jobban néz ki, fiatal és elit szintű guard, nagy szükség van rá a támadófalban. Csak azért nem A+ a szerződés értékelése, mert a tag értéke 14,7 millió dollár, és az aktuális piaci trendek alapján hosszú távon ennél olcsóbban megtartható lett volna (ha sikerül hosszú távon megegyezni, akkor ez A+, ha viszont csak egy évre tervez vele Belichick, akkor utólag B-re módosul).

 

 

A Thuney-DMC duó megtartása el is vitte a cap nagyját, illetve még Brady után is keletkezett 6,5 millió dollárnyi extra halott pénz. Ennek fényében érthetetlen, hogy miért adott évi 2,65 milliós fizetést a csapat Matthew Slaternek, amikor hozzá hasonló ST-játékost pár százezerért lehet találni vagy draftolni. A DT Beau Allen megszerzése vagy a G Jermaine Eluemunor tenderelése sem tűnik tökéletes lépésnek – természetesen kell a mélység a védő- és a támadófalba is, de ilyen szintű játékosokra 2-3 millió dollárokat elkölteni túlzásnak tűnik. A csapatnak öt pickje van a top 125-ben, illetve van még hét darab 6-7. körös cetlije – ezek pont jók arra, hogy mélységgel lássák el az adott csapatrészeket.

 

A fenti lépéseken némileg kozmetikáz Adrian Phillips és Brian Hoyer megszerzése. Phillips képességei alapján egy legalább 8 milliót érő safety, óriási fogás volt – már ha sikerül egészségesnek maradnia. Hoyer leigazolása is tetszik, ennyi pénzért egy ennyire rutinos QB-t sehol nem lehet találni, ráadásul tökéletesen ismeri a franchise-t, belőle könnyedén lehet egy Matt Cassel 2.0.

 

Összegzés

 

A Patriotsnak nagyjából bezárt a bazár – szó szerint. A csapat 700 ezer dollárnyi cap space-szel rendelkezik, ezen nagyon nehezen lehet annyit javítani, hogy top játékosok érkezzenek a piacról. Természetesen benne van a pakliban Thuney elcserélése, illetve még mindig ki lehet vágni Sanut (az érte küldött 2. kör már soha nem fog megtérülni, akár a rosteren marad, akár nem) és Hightowert, de ezzel csak újabb hiányposztokat generálna a gárda. Nem mintha ne lenne az a forgatókönyv, ami mellett ne érné meg az áldozat – Jameis Winston vagy Cam Newton leigazolása például megérhet egy misét, még ha egyikük sem feltétlenül Belichick-kompatibilis.

 

A rengeteg hiányposzt közül tehát csak a guard- és a safety posztokat sikerült rendbe tenni, minden másra maradt a draft. Az első körben nem lenne meglepő egy irányító, a három harmadik körös cetlit pedig el lehet lőni elkapóra, linebackerre és pass rusherre. Érdekes lesz látni, hogy sakkozik Belichick, hisz a védelem még mindig top 10 közeli lehet alsó hangon, a támadófal sem rossz, egy jobb irányítóval még mindig ott lehetne a tűz közelében a csapat.

 

Ha Brady maradt volna, vagy érkezne egy irányító, akkor akár egy A-/B+ értékelés is beleférne, de win now-t nem lehet nyomni normális irányító nélkül. Hiába van Belichick mindegyik igazolása rendben ár/érték arányban, a koncepcióval elég nehéz egyetérteni. Értékelés: C+

 

[/ppp_patron_only]

46 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
46 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Tamás
Tamás
2020-03-30 08:41

Jelen pillanatban nem gondolom, hogy a Pats be fog jutni a rájátszásba, a védelem gyengült, bár úgy gondolom a védelemben van a legkevesebb hiányosság, de egy LB, DE azért szükséges lenne a draftról. Az offense ami már tavaly is döcögött, meg egyáltalán nem lett erősebb, WR, TE és QB nagyon kellene. Elnézve a sorsolást a csapatnak, még a negatív mérleget, ezáltal a top 10-es választást is el tudom képzelni.

DrBaji Mihály
DrBaji Mihály
Reply to  Tamás
2020-03-30 10:36

Kicsit ellentmondásosan fogalmazol: rájátszás, de közben negatív mérleg? Hmhm…

Fetyke
Fetyke
Reply to  DrBaji Mihály
2020-03-30 11:41

Nagyon jól összefoglaltad: bármi lehet… :)

Bajusz Peter
Bajusz Peter
Reply to  DrBaji Mihály
2020-03-30 12:12

Azt mondta hogy nem gondolja, hogy be fog jutni. Tehát szerinte nem fog bejutni. Nincs itt ellentmondás :D

DrBaji Mihály
DrBaji Mihály
Reply to  Bajusz Peter
2020-03-30 14:23

Igazad van, mellénéztem…mea culpa!

Vicgeordie
Vicgeordie
2020-03-30 09:23

Sad but true. Még akkor is, ha szegény ember vízzel főz

Bandi
Bandi
2020-03-30 09:42

Azért Slater nem egy olyan ST player akit lehet pótolni.

Arnold Patsenegger
Arnold Patsenegger
Reply to  Bandi
2020-03-30 10:18

Ennyiért azért talán drága, de BBnek szívügyes a ST nincs mit tenni.

renningan
renningan
Reply to  Bandi
2020-03-30 10:36

Az elmúlt években már inkább rossz volt, mint nem. Ennyiért már elkapnia is tudnia kellene.

Arnold Patsenegger
Arnold Patsenegger
Reply to  renningan
2020-03-30 12:11

Szokott elkapni! Valamikor régen a főiskolán vagy a gimiben… 😅

Győri Gábor
Győri Gábor
2020-03-30 09:48

Véleményem szerint nem olyan rossza helyzet, mint elsőre tűnik! Irányító nem kell, ott van Stidham, akiről jokat mondanak az elvégzett munkája alapján. Hoyer meg segíteni fogja, hisz ő már úgysem lesz kezdő QB sehol, de egy QB edzői munkát megalapozhat. Sanu el-nem-küldése nekem is talány, lehet Brady és közte nem volt összhang, de ez most javulhat Stidham előrelépésével?! KVN és Collins távozása fájó, de ez van. Minden évben van pár ilyen. Nem gondolom hogy eleve esélytelen a csapat a PO-ba kerülésre. Go Pets! :D

Matyika29
Matyika29
Reply to  Győri Gábor
2020-03-30 10:18

Hát, tesó, az egyetlen ami a PO mellett szól, hogy a másik 3 csapat a csoportban mindig bénázik.
A védelem még úgy-ahogy jó, de kb. 2 sérülésre vannak, hogy gond legyen.
A támadók meg… hát nagy a gáz. Nincs QB, TE, WR… Scarnecchia is visszavonult (emlékezhetzünk mi volt mikor legutóbb visszavonult). Ha a Dolphins szerez egy QB-t, még bennük is több lesz a fantázia…
Szerintem nem az a kérdés, BB mire megy TB nélkül, hanem hogy JMD mire megy majd így.
Most azt mondom, nagyobb az esély a negatív mérlegre, mint a PO-ra.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  Győri Gábor
2020-03-30 10:18

Rudiról és Kacsáról is csak jókat mondtak az elvégzett edzésmunka alapján.

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  Kopi3.14
2020-03-30 21:14

Rudi jobb játékos mint Stidham.

d zoli
d zoli
2020-03-30 10:36

Slater nem egy párszázererért pótolható St játékos, hanem mentor, ikon az öltözőben. +1 staminát ad mindenkinek és 3 méter sugarú körben tud Mass blesst osztani. Meccsenként egyszer turnol undeadet.

renningan
renningan
Reply to  d zoli
2020-03-30 12:42

Akkor hozzák vissza edzőként :D a többit nem értem :D

Balazs Simon
Balazs Simon
Reply to  d zoli
2020-03-31 00:21

mi ez Baldurs Gate?

Everlast77
Everlast77
Reply to  d zoli
2020-03-31 12:42

Hét kommentje, köszi :DDD

DrBaji Mihály
DrBaji Mihály
2020-03-30 10:36

Magastorony és Sanut kapásból elküldtem volna, bár BB többet tudhat, lehet, hogy robbantani fognak…vagy sem..(Magastorony helyett KV Noy maradhatott volna).. Hoyer edzőnek hoztam volna vissza, és így nem terhelné a capspace-t. Slater is mehetett volna nyugdíjba szerintem… Hát ez az év a rebuildről fog szólni, Stidhamről sok minden kiderülhet, a Bills nyerni fogja a csoportot…sebaj, az eredeti Pats drukkerek megmaradnak, aztán lehet még bandwagonozni megszokásból is…

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  DrBaji Mihály
2020-03-30 11:04

Hoyer cap hitje 1 millió. Ennél olcsóbb tapasztalt backup QB-t nehéz lett volna leakasztani :)

DrBaji Mihály
DrBaji Mihály
Reply to  Vicgeordie
2020-03-30 11:19

Szakmailag indokolt lehet, de ha Stidham lesz a kezdő qb, és rebuild van, akkor inkább edzőnek szerződtettem volna…

Fetyke
Fetyke
Reply to  DrBaji Mihály
2020-03-30 11:36

Csere irányító akkor is kellene…

DrBaji Mihály
DrBaji Mihály
Reply to  Fetyke
2020-03-30 12:11

Rebuildről beszélünk! Arra ott van Cody Kessler.

Fetyke
Fetyke
Reply to  DrBaji Mihály
2020-03-30 12:27

Rebuild majd jövőre kezdődik.

Fetyke
Fetyke
Reply to  Vicgeordie
2020-03-30 11:41

Valójában még 1 millió sincs a cap hitje Hoyernek. Mert ha ő nem lenne, akkor ugyan kiesne az 1,050 ezres fizuja, de helyette 51.-nek előlépne a fizetési listán Byron Cowart (DT) a 750 ezres bérével. Azaz mindössze 300 ezerrel lenne több pénze a Patsnek a cap alatt Brian nélkül.
Teljesen egyetértek azzal, hogy ennél jobb feltételekkel nem lehet leakasztani ilyen szintű “csere” irányítót, simán elcserélném rá tőlünk Mannion-t.

bjeela
bjeela
Reply to  Fetyke
2020-03-30 12:00

Perfekt.

bjeela
bjeela
2020-03-30 10:55

A pánikhangulatot az okozza, hogy Tibi elment és innentől minden pecces úgy néz, mint a kirúgott szerető a híd pillérén a vízbe. Pedig rohattul nem ez a vég. Tibi már tavaly előtt sem volt egy húazanyát QB, tavaly meg pláne nem. Ehhez képest az a banda 2018-ban bajnok lett, ’19-ben meg PO résztvevő. Induljunk ki ebből. Szóval simán benne van, hogy BB megint megcsinálja. És még akkor sem történik semmi, ha véletlen nem jut a PO-ba a Pecc, mert inkább az a totális abszurd, hogy 20 év alatt csak kécccer nem jutottak PO-ba. Igazán rátok fér már egy kis realitás itt a földön, hogy jusson másnak is egy kis mennyország…

Arnold Patsenegger
Arnold Patsenegger
Reply to  bjeela
2020-03-30 12:22

Az oké ha van egy kis pánik.. de azt látom sok szurkoló már ott tart, h a következő pár évben top 5-10 ben fogunk draftolni 😄

bjeela
bjeela
Reply to  Arnold Patsenegger
2020-03-30 15:43

:DDD neveccségesek. De ha esetleg úgy is lenne – bár nem -, akkor is mi van? Volt egy felfoghatatlanul sikeres 20, sőt, ha Parcells érát is odatesszük – márpedig miért ne tennénk? -, akkor 26 évetek. A liga többi 31 csapatának vezetése és szurkolói egységesen a fél lábukat adnák, ha csak fele ilyen sikeres negyedszázaduk lenne. Nem Tibi miatt, sokkal inkább a kivételesen zseniális vezetés kiöregedése miatt ez a trend kétséges, hogy hosszú távon fenntartható. Még van bennük pár kanyar, de előre láthatóan 4-6 év és mindenki nyugdíjazza magát. Nem úgy fest, hogy az utódokban van annyi spiritusz, mint bennük volt… Ennek ellenére még nem kell vészharangokat kongatni. Az még odébb van.

tmbb
tmbb
Reply to  bjeela
2020-04-02 18:39

szerintem Jonathan Kraft lesz olyan jó tulaj, mint az apja és abban is látok lehetőséget, hogy Steve Belichik lehet az apja utódja

bjeela
bjeela
Reply to  tmbb
2020-04-02 21:31

Ne legyen igazad… ;)

Fetyke
Fetyke
Reply to  Arnold Patsenegger
2020-03-30 19:08

Szerintem ez nálatok inkább vágyálom, mint félelem, mert így könnyebben/kevesebb felmozgással lehetne egy új franchise QB-t draftolni jövőre. 😄

tmbb
tmbb
Reply to  bjeela
2020-04-02 18:37

ehhez csak annyit, hogy a 2008-as nem PO is csak balszerencsés körülmények összejátszása miatt nem jött össze.
mert a 11-5 az bármikor PO-t ért.

Arnold Patsenegger
Arnold Patsenegger
2020-03-30 12:17

Szerintem az,hogy nem szereztünk QB-t az FA-n inkább volt jó döntés. Pénz se volt rá, normális elérhető szabad ügynök sem volt. A Newton meg Winston szerződtetése meg szerintem nagy butaság lett volna… de komolyan, Winston akit lecseréltek Bradyre mert egy szar és nem mentek vele semmire… pont Őt hoznák Brady után?
Mivel nem hoztak senkit vagy draftolnak vagy megbíznak Stidhamben… ezt meg még nem tudjuk megitélni. Szóval nálam nem a QB kérdés húzná le az FA értékelést.

Az inkább jogos hogy miért nem küldték el HT-t és tarották meg Collinst vagy Van Noy-t. HT nem valami nagy tényező az utóbbi időben.. olyan a pályán mint valami birodalmi lépegető 😄

Na meg ha megtartják Thuneyt akkor már miért nem inkább hosszabbítottak vele… talán idénre kevesebb helyet foglalna úgy mint a Tag.

Alapvetően tetszenek a lépések, ha nem is mindegyik. B+.

renningan
renningan
Reply to  Arnold Patsenegger
2020-03-30 12:38

Nekem ez ilyen két szék között a padlóra huppanásnak tűnik. Hacsak Stidham nem lesz élesben is májer, ez így nekem eléggé félrement.

Arnold Patsenegger
Arnold Patsenegger
Reply to  renningan
2020-03-30 12:58

Szerinted mi lett volna a helyes döntés, csak mert Brady ugye menni akart Ő nem volt opció. Te kit hoztál volna helyette, ha Stidhamben nem bízol?

LG
LG
Reply to  Arnold Patsenegger
2020-03-30 15:33

Aki legyőzte a Patriots-ot, Folest :D

Arnold Patsenegger
Arnold Patsenegger
Reply to  LG
2020-03-30 17:05

Váháhá… mert a Jags is olyan marha jól járt vele 😄 fake jesus

renningan
renningan
Reply to  Arnold Patsenegger
2020-03-30 18:27

Én például többre tartom Riverst, mint a legtöbben, a tavalyi évet leszámítva azért bőven top10-es irányító és rövid távon szerintem neki is vonzóbb lehetett volt a Pats, mint a Colts.

De amúgy nem feltétlenül az a bajom, hogy nincs irányító, hanem az, hogy BB úgy igazolt, mintha lenne (persze lehet, hogy van, csak jól titkolja :D ). Ha sem Brady, sem Rivers, de még mondjuk egy Mariota sem, akkor már inkább elengedtem volna DMC-t, kivágtam volna pár öreget és fiatal, még fejlődő játékosokba fektettem volna be.

Fetyke
Fetyke
Reply to  renningan
2020-03-30 18:55

Én látom BB tevékenységében a realitást. Idén megnézi, hogy ki az akire hosszú távon lehet építeni, jövőre pedig jöhet a rebuild. A következő szezonra 110 millió capet és gondolom egy csomó FA-t jelez előre az over. Vagyis szinte a teljes csapat kicserélődhet, megújulhat.
Ráadásul úgy nehéz a draftról franchise QB-t szerezni, ha folyton az utolsó 10-ben kell draftolni, mert így nagyon nehéz/drága felmozogni a top helyekre. Ha úgy alakul, akkor egy gyengébb év bevállalása a NE esetében nem akkora nagy hülyeség.
Amit Riversről írtál az igaz, de az időjárás miatt a Patsnek szerintem nagyon nagy kockázat lett volna a leigazolása. Ráadásul ennek csak további all in évekkel lett volna értelme, márpedig a mostani szezon is pont Brady korábbi all in éveire megy rá (13,5 millió halott pénz maradt utána), igaz annak legalább volt értelme, mert 2 éve még bajnok lett a csapat.

Balazs Simon
Balazs Simon
Reply to  renningan
2020-03-31 00:16

már igy is 4 kompenzációs picket fog kapni a Pats jövőre… ez a max (ha jól tudom), ha elenged mindenkit akkor se lett volna több, igy marad jövőre is kompenzációs pick és lehet is majd 1-2 most meghosszabbított szerződésű játékost cserélni draft cetlikre.
mindezt úgy, hogy nem lesz sz@r a pats idén.

Arnold Patsenegger
Arnold Patsenegger
Reply to  renningan
2020-03-31 13:15

Annyi biztos ,hogy a kiszivárgó infók alapján nehêz véleményt alkotnod 😄 mert az gyakorlatilag nulla.

Én az alapján ítélem meg amit tudok.
Az lehet, hogy azt mondják BB szarul draftol.. meg jópár játékossal megégett (Benett,A.Brown… meg még vagy 100 névvel) de azokat akiket edzett és ismer azokkal mindíg jól gazdálkodik, és elég jól felismeri,hogy mi az értékük és hogy lehet e őket pótolni….

Amit tudunk,hogy Bradyhez nem igen ragaszkodott..és az FA-ról senki nem érdekelte (Mariotáról lehetett pletyka szinten hallani de abból se lett semmi) szóval valaki biztosan van a tarsolyában… és a csapatot is próbálta egyben tartani a lehetőségeihez képest. Szóval szerintem van irányító vagy lesz a draftról.

Tamer Link
Tamer Link
2020-03-30 13:37

Itt a világvége! Mint elfogulatlan Pats szurkoló -és aki nagy TB rajongó volt- úgy vélem, hogy ez egy csapatjáték, ahol komoly szerepe van az irányítónak, a csapatnak és az edzői gárdának. Lehet, hogy nem nyerünk SB-t, DE egyik pillanatról a másikba lettünk lúzerek? Még áll a stadion, még van csapatunk és van egy edzői team-nk! És vár minket a Vince Lombardi trófea, csak meg kell szerezni!

LG
LG
2020-03-30 15:24

Micsoda lista a távozók oldalán! 😲 Kíváncsian várom a szezont (amikor majd egyszer elkezdődik) és a Pats játékát!

euskadi68
euskadi68
2020-03-30 21:43

Én nem értem ezt az óriási pánikot. BB maradt, ez szerintem éppen elég. Ebben a csoportban még így is PO esélyesek.
És ha nem lesz PO, akkor mi van? Egyes csapatok szurkerei tizenéve várnak egy PO részvételre, a SB pedig egyes franchise-oknak még soha nem is adatott meg. Túlságosan el vagytok kényeztetve.

tmbb
tmbb
Reply to  euskadi68
2020-04-02 18:43

nincs pánik.

46
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x