Az idei draft egyik legnagyobb témája Tua Tagovailoa egészségügyi állapota, hiszen az Alabama irányítója komoly csípősérülést szedett össze a szezon során, így ősz óta nem láthatták a csapatok őt dobálni – legfeljebb csak a játékos által feltöltött videókon. Sokan megkérdőjelezték, hogy milyen állapotban tud majd visszatérni, egyáltalán készen lesz-e a szezonkezdetre, de a jelek szerint minden a legnagyobb rendben.
Tua már megkapta az engedélyt az orvosoktól az edzésre, és az irányító elmondása szerint már játszhatna is.
100 százalékosnak érzem magam. Úgy érzem, hogy ha ma lenne egy meccs, akkor játszhatnék és ugyanúgy teljesíthetnék, mint a korábbi években. Annyira mobilis vagyok, amennyire csak lehetek. 100 százalékosnak érzem magam.
– mondta az irányító Steve Wyche-nak.
A koronavírus járvány miatt Tuának nem lesz lehetősége megmutatnia magát a csapatoknak a pályán, de ő nem aggódik emiatt, hiszen nem tudja kontrollálni a helyzetet, szóval inkább csak dolgozik tovább.
Három hét múlva pedig megtudjuk, hogy folytatódik Tua karrierje.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások