Connect with us

Hír

Sammy Watkinst nem lehet elcserélni, mindenképp a címvédőnél fog játszani

Korábban írtuk, hogy Sammy Watkins belement egy 5 millió dolláros fizetéscsökkentésbe, amit ösztönzők formájában visszaszerezhet (sőt, többet is). Ennek köszönhetően a Chiefs spórolt 5 millió dollárt, amire óriási szüksége volt a gárdának. Watkinsnak azonban volt egy speciális kérése.

 

 

Az elkapó részéről jó döntés volt a fizetéscsökkentés elfogadása: máshol sem kapott volna többet, ráadásul a Chiefsben jó eséllyel villoghat idén, így jövőre ismét óriási pénzekért írhat alá. Különösen utóbbi lehetett számára motiváló, ugyanis azzal a feltétellel ment bele a fizetéscsökkentésbe, hogy a Chiefs nem cseréli el – ezt egy záradékban is rögzítették a felek, állítja Adam Schefter.

Az is kiderült közben, hogy az ösztönzői hogy néznek ki pontosan: akkor kaphatja meg a teljes összeget, ha

  • a snapek 75 százalékán pályán van,
  • szerez legalább 8 TD-t,
  • szerez legalább 65 elkapást,
  • szerez legalább 800 yardot és
  • a Chiefs bejut a Super Bowlba.

 

Watkins elcserélésével a Chiefs 9 millió dollárt szabadíthatott volna fel, és a csökkentett bér miatt nagyobb ellenértéket is kaphatott volna. Az elkapó viszont nem akart kockáztatni, így már nemcsak elméletileg, de technikailag is lehúzhatjuk őt a cserélhető játékosok listájáról.

9 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
9 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
bjeela
bjeela
2020-04-04 08:22

Okos fiú…

ahanem
ahanem
2020-04-04 12:03

azt el tudnátok magyarázni, hogy ezek miért nem számítanak a capbe és miért számítanak ösztönzőnek?

snap countban 5% emekedés sem kell (WR-ek közt ő volt a legtöbbet a pályán KC-ben)
TD volt 3, ezt értem
elkapásokban 25%-os emelkedés kéne, de 2 meccset kihagyott és elég gyatra volt a catch%
yardokban 19%-os plusz kell
super bowl meg megvolt tavaly is, szóval ez nem lesz akadály.

akárhogy is nézem nekem ebből az 5ből 3 elég egyértelműen könnyen elérhető, nekem nem számítana a “not likely to be earned” kategóriába…

katonadani
Reply to  ahanem
2020-04-04 12:23

szerintem a 19-25%-os emelkedés az túl nagy az LTBE-hez. Az SB pedig ezekkel együtt van “és” kapcsolattal az ösztönzőknél (https://twitter.com/MikeGarafolo/status/1246065883090423808?s=20 ), szóval szerintem csak a snap count lehetne LTBE. Esetleg meg itt elvehet a sérülésből visszajövő Hill, meg a tavaly újonc Hardman, szal ez lehet indok rá.

ahanem
ahanem
Reply to  katonadani
2020-04-04 14:03

ami engem zavar, hogy volt már ilyen szezonja, ahol ezeket külön-külön (s majdnem együtt is) elérte, és ezek szerint azok egyáltalán nem számítanak, hanem csak az előző szezon, s ott is csak az abban a szezonban elért teljesítményt kéne elérni plusz egy BoB szerinti Hopkins trade értéket, így pedig szerintem túl nagy a mozgástere a trükközéshez a csapatoknak. Persze visszanyalhat a fagyi és elbaszhatják a jövő évi capjüket ezzel, ha jól játszanak, de ezekkel valójában a cap nagy része hazárdírozható, mert nem látok semmi korlátozást arra, hogy mennyi ilyen nltbe kábé fiktív jövőbeni eredményt lehetne beleírni a szerződésekbe úgy, hogy kvázi túltöltjük az idei capet és ha nem jön be akkor jövőre úgyis tolunk egy Miamit inkább…

acsdav2
acsdav2
Reply to  ahanem
2020-04-04 14:42

A csapatok szerintem boldogan fizetnék ki és nyelnék be a jövő évi cap spaceban ha SB-ba jutnának. Az semmikép se visszanyalása a fagyinak. A Titans is szerintem örül, hogy fizetheti Tannehillnek az ösztönzőket hisz AFC döntőbe jutottak.

ahanem
ahanem
Reply to  acsdav2
2020-04-04 16:28

Igen, de ha pl nem azt nézed hogy a csereirányítód kibújt a gubóból hanem mondjuk az elit elkapód elit szerződéséről csippantanál le valamennyit így, hogy az OL-t egyben tartsd, de neki all-time rekordot kell felállítania adott statisztikákban ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, míg mások megcsinálhatják ezt úgy, hogy a kb ugyanekkora cap hittel rendelkező elkapónak egy magához képest átlagos (vagy az alatti) szezon kell ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, nálam ez az, ami nem szimpi.

Adjunk Mahomesnak egy évi 40 millás szerződést, oszt lesérül 3 meccsre, ezért lehoz egy 4200 yard 25 td szezont, majd szerkesszük meg a kontratkust és legyen a következő év 40 millájából 25 milla ösztönző, 4201 yard 26 td, mert ugye az már nem valószínű, hogy megtörténik. Dobjuk hozzá, hogy a snapek 84%-án fent lesz a pályán, ugye ez sem valószínű, mert előző évben nem sikerült, noha az előtte lévő 4ben mindig megvolt mind a 3 feltétel. Véletlen lesérül? Nem baj, a 15 millióját így is megkapja, a következő évben pedig megint el lehet ezt játszani. Teljesíti a feltételeket? Nem baj, áttolódik a cap hit a következő évre, megint megcsináljuk ugyanezt. Ilyen szempontból addig lehet ezt csinálni, amíg a csapat úgy érzi, hogy esélyes valamilyen eredmény elérésére, aztán ha már úgy érzi, hogy nem, akkor benyeli a sok halott pénzt és rámegy az 1/1-re. Szerintem ezt egy kicsit jobban kéne szabályozni, nem pedig a 7. selejt csapatokat bejuttatni a rájátszásba. Persze ez nem hoz akkora bevételeket szóval kit érdekelne.

acsdav2
acsdav2
Reply to  ahanem
2020-04-04 23:31

1. Ahogy már Dani is írta azért ezek tényleg messze állnak a LTBE-től. Hill,Kelce és elképzelhető, hogy Hardman is előtte lesz a sorban. Keretet tekintve lehet, hogy a Ravens erősebb így még az AFC győzelemre se fogadnék. Simán lehet, hogy egyiket se keresi meg.
2. Nem rossz elképzelés amit felvetettél. Azért az látszik, hogy egyelőre nincs mit szabályozni, mert senki nem kezdte el a trükközést.
3. Amiről beszélsz az félig meddig létezik már még pedig az aláírási bónusz formájában. Ha 12M az alapfizu, de kell a hely, oda adnak neki 10-et és 5-5M lesz az idei és jövő évi sapkában aláírási bónuszként és máris felszabadították a helyet.
4.Igazából az LTBE-vel való trükközés csak a csapatok érdeke lenne, mert akkor nem kell fizetni a pénzt, ha nem játszik jól, míg az aláírási bónuszokkal trükközésnél csak görgeted a dead money-t amíg tudod, de a játékos ettől még a pénzéhez jut. Ha a csapatok a cap space felszabadítást meg tudják oldani így is, akkor a játékosok hülyék lennének bele menni az LTBE-s trükközésbe.

ahanem
ahanem
Reply to  acsdav2
2020-04-05 07:23

én tuti minden sérülésből visszatérő vagy prove-it-dealen lévő játékossal eljátszanám ezt, kicsit kevesebb alapot adnék neki, mint amennyit amúgy kapna, de ösztönzőkkel pedig jóval az amúgy kapott fölé lőnék, egyfajta plusz motiváció, mert igen, ha egy nagyon jó eredmény kijön belőle, akkor nem fog érdekelni, hogy a jövő évi capből levonódik, de ha meg nem, akkor is még szezon közben lehet, hogy jobban tudok foltozni ha szükség van rá.

a signing bonus annyiban azért más, hogy ott a szerződés teljes idejére (kivéve ha 5+ éves a szerződés, mert ugye max 5 évre) oszlik el, míg ezt így évről évre lehetne csak csúsztatni

illetve megesik, hogy roster közepi vagy akörüli játékosok is kapnak ilyet, ha nagyon szeretnének maradni és belemennek egy fizetéscsökkentésbe, de ott pl az ilyen ösztönzőket nem nagyon szokták használni, pedig semmibe nem kerülne…

az meg, hogy egy másik játékos miatt nem lesz ott a produktum, rohadtul nem kéne beleszóljon abba, hogy X-nek mekkora a bekövetkezési esélye, , mivel ez a másik játékos egy teljesen független eseményt jelöl, Hillt eltiltják Kelcet meg agyonverik (mindkettőre van esély asszem, mert van előzményük), egyből 8 meccs alatt meglesznek ezek a statok, aztán én meg nézek, hogy “ez nem volt valószínű? na hagyjál már”

szerintem az sem okés, hogy egy év alapján dőlnek el ezek, mint ahogy az sem, hogy mások ezt befolyásolnák
szerintem ez itt most egy sötétszürke zóna, mert egy nagy csalás történt, csak nem érdekel senkit, mert a szabályok egy irányt adnak csak és kb semmi szabályozást.
itt egy elkapó és a nem elvárható termelés konkrétan az, amit azelőtt már többször teljesített, és ezenfelül mindenki IS tudja, hogy bőven képes rá, szimplán az előző szezonban szerencsétlen volt
persze ha 800 yard helyett 1200 yard lenne, akkor arra tudnám azt mondani, hogy nltbe, mert olyat még nem csinált.

acsdav2
acsdav2
Reply to  ahanem
2020-04-06 20:40

1. Nem lehet függetleníteni egy elkapónál, hogy kik a “vetélytársai” az elkapásokra. Én továbbra is azt gondolom, hogy ez korrekt így. De ha lejátszák a szezont ne felejtsük majd el a végén, hogy kinek volt igaza. :)
2. Én ezt továbbra se gondolom csalásnak. De, ha most O’Brien olvas minket és David Johnson szerződését úgy módosítja, hogy 600 futott yard esetén jövőre kap 10M-t és idén még 5 az alap akkor már azért felfigyelnék rá az NFL helyében.
3. Amúgy egy cap hiánnyal küzdő csapat aki Clowneyt akarja ezt simán eljátszhatja ezt. 10M az idei fizu, de 15M bónusz jövőre, ha összejön 5 sack.
4. De a Steelers is eljátszhatná ezt Big Bennel. Nekik főleg megérné ilyen All-in mód mellett. Szerintem kis kutatás után rengeteg ilyen lehetőséget találhatnánk. De ezek nincsenek kihasználva, ezért nem látom okát, hogy az NFL bármit is változtasson.

9
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x