Connect with us

Magyar foci

Rice visszatért, csúnyán elintézte a Capitals a Steelerst

A HFL harmadik fordulójának zárómeccsén a Kijev Capitals látogatott a Miskolc Steelershöz Felsőzsolcára, a nyeretlenek csatájából pedig a kijeviek jöttek ki győztesen 41-14 arányban.

Igor Liszenko elkapásából szerzett vezetést az első negyed elején a Capitals, majd a félidő végéig nem volt pontszerzés, ekkor a védelem által kierőszakolt fumble-t követően rövid távot kellett csak megtennie a Steelersnek, a most bemutatkozó, a megsérült Jeremy Dixon helyére a héten igazolt irányító, Morris Carson osztott ki egy touchdown-passzt Szabó Martinnak, aki a védelem mellett egész sokat szerepelt az offense-ben is. Így tehát 7-7-tel mehettek pihenni a csapatok.

Fotó: Facebook / Miskolc Steelers

A harmadik negyed elején Andre Whyte futott TD-jével átvette a hazai csapat a vezetést, itt még jól állt a Steelers, azonban ezt követően egyetlen értelmes drive-ot és egyetlen pontot sem tudott feltenni a gárda a táblára. Carson összesen három interceptiont dobott, de egyébként is erőtlennek tűnt az offense.

A Capitals pedig a HFL-be (és jelen esetben Felsőzsolcára) visszatérő Troy Rice vezérletével megindult. Előbb ő maga szerzett egy 30 yardos TD-t, majd a következő drive-ban is főszerepet vállalt egy hosszú elkapással, megmutatta, hogy még mindig ő az 50/50 labdák királya – ezt a támadássorozatot Hubrii fejezte be egy rövid futással. A negyedik negyedben újra jött Liszenko, majd újra jött Rice, a legvégén pedig Melnyicsuk is szerzett egy hatpontost, ami után a fake extra pont is sikeres lett, így 41-14-re nyert a Capitals.

Így a kijeviek megszerezték első győzelmüket a HFL-ben, amivel a negyedik helyen állnak (és jelen állás szerint hazai pályán játszanának a wild card körben, bár ez is vélhetően Magyarországon lenne), a Steelers pedig továbbra is nyeretlen.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások