Troy Polamalu, a Pittsburgh Steelers ikonja április 10.-én, 12 év után szögre akasztotta a sisakját. Ezzel egy újabb legendát és nagyszerű sportembert veszített el az NFL. Hogy jól döntött-e a 33 éves játékos, arról lehetne vitázni, ám mi e helyett inkább csak megemlékezünk az utóbbi évtized (talán) legjobb safetyjéről!
Polamalu egyetemi karrierje
Polamalu Granden Grove-ben született, Kaliforniában. Oregonban érettségizett, ahol kiváló futball, baseball és kosárlabda eredményeket ért el, melyeknek köszönhetően atlétikai ösztöndíjjal felvétel nyer a Dél-Kaliforniai Egyetemre. 1999-től 2002-ig volt a USC Trojans csapatának tagja, ahol 36 mérkőzésen kezdett, 278 tackle-t (amiből 29 negatív yardos), 6 interceptiont és 4 blokkolt puntot jegyzett. A 2002-es egyetemi szezonja után gyakorlatilag minden mérvadó elismerést (1st-team All American, 1st-team All-Pack-10) bezsebelt és döntős volt a Jim Thorpe Awardon, amit az ország legjobb defensive backjének ítélnek oda.
Utolsó egyetemi mérkőzésén, az Orange Bowlon csak limitáltan tudott részt venni egy bemelegítés közben szerzett térdsérülés miatt. Emiatt kénytelen volt kihagyni a Senior Bowlt és az NFL Combine-t is, ám a USC pro dayen részt tudott venni. A 2003-as NFL drafton el is kelt az első körben, mégpedig a Pittsburgh Steelers jóvoltából. A felek egy 5 éves, 8.275 millió dolláros szerződést kötöttek, mellyel a safety legendás karrierje elkezdődött.
Ha Darrelle Revisnek szigete van, akkor Polamalunak egy egész földrésze volt
Első szezonjában még csak mellékszereplő volt, és bár minden meccsen pályára lépett, egyiken sem volt kezdő. Ez a második szezonjára megváltozott, minden mérkőzésén kezdő volt, összesen 96 tackle-t, egy sacket és 5 INT-t szerzett. Ez a teljesítmény meghozta neki az első Pro Bowlt és 1st-team All-Pro csapatba is beválasztották. A következő szezont is hasonlóan magas szinten teljesítette, sőt: karrierje során megválasztották a liga legjobb védőjének (2010), kétszeres Super Bowl győztes, háromszor nyerte meg az AFC-t a Steelersszel, hatszor választották All-Pronak (4 first-team és 2 second-team), nyolcszoros pro bowler, beválasztották az évtized csapatába és a Steelers All-Time keretében is helyet kapott. És ki ne ismerné a lenyűgöző snap count sackjeit:
Ráadásul sem a pályán, sem azon kívül nem voltak incidensei, magánemberként egy kiegyensúlyozott, nyugodt, halk szavú családapa.
Nehéz a búcsú
Nem lehet azt állítani, hogy a Steelersnél nagyon meglepődtek volna Polamalu visszavonulásának kapcsán sőt, állítólag győzködték is a játékost. Lássuk be, a klasszis strong safety (többek között sérüléseinek hála) már nem játszott olyan magas szinten, mint egykoron. Sokat is keresett, szigorúan szakmai szemmel nézve tehát egy cut, vagy egy igen komoly fizetéscsökkentés lett volna a legracionálisabb lépés a csapat részéről. Ám ez kétségtelenül méltatlan lett volna egy ekkora legendával szemben és a rajongók sem nézték volna jó szemmel. Nem beszélve arról, hogy nagy volt az esély rá, hogy úgy járjon az új kalanddal, mint Ed Reed, a Ravens ikonja. Mindent egybevetve így volt a legjobb, ám ettől meg nem volt könnyű.
„Attól kezdve, hogy 2003-ban draftoltuk őt, Troy Polamalu egy kiváló játékos és nagyszerű ember volt” – nyilatkozta Art Rooney II, a Steelers elnöke. „ Boldog vagyok, hogy nyilvánosan, az egész Steelers szervezet és Steelers nemzet nevében mondhatok köszönetet Troynak mindazért, amit a Steelersért tett.”
Rooney a NFL Networknek elmondta, „Nincs hozzá fogható. Teljesen más volt a pályán és azon kívül. Halk szavú és szerény. Soha nem akarta felhívni magára a figyelmet pályán kívül incidensekkel. Csak egy csendes és nagyon kedves ember, aki mindig követendő példát mutatott az egész csapat számára”
„Egy remek példája az igazi futballjátékosnak” – ezt már Mike Tomlin, a Steelers vezetőedzője nyilatkozta róla. „Ahogy szerette, tisztelte és játszotta a játékot megmutatta, ki is ő. Ő egy legendás Steeler és egy legendás ember. Gratulálok és a legjobbakat kívánom neki a továbbiakban!”
„Ő egy családos ember, ami nagyon sokat jelent neki” – mondta Dad Rooney. „Azt hiszem, ennek döntő szerepe volt a döntésében. De egy nagyszerű vezér volt, a szó szoros értelmében. Nem csak egy jó játékos, de egy jó ember is. Hatott az emberekre a pályán és azon kívül is. Szerencsére sok nagyszerű játékosunk volt az évek során, de természetesen ő egy a legnagyobbak közül. És ami mindezt még különlegesebbé teszi az az, hogy az egyész karrierjét Steelerként töltötte”.
Érdekes adalékok
2003-ban a Steelers egyik legfőbb hiányposztja a safety volt, első számú kiszemeltjük padig Dexter Jackson, a Tampa Bay Bucs Super Bowl MVP safetyje volt. Ám Jackon az utolsó pillanatban meggondolta magát és a Cardinalshoz írt alá, így kénytelenek voltak a draftról orvosolni a problémát. A 27. helyről tradeltek fel a 16.-ra Polamaluért, ezzel ő lett a csapat történetének első safetyje, akit első körben választott ki a Steelers.
A középiskolában őt választották meg All-Far West League támadó MVP-jének, miután 10 meccsen 1040 yardot és 22 TD-t futott 310 elkapott yard mellé. Emellett védőként 65 tackle-t és 8 interceptiont is szerzett.
Polamalu híres hajkoronája utoljára 2003-ban volt levágva. Viszont hála ennek és hogy az USA már csak USA, komoly reklám értéke lett a játékosnak. A Head&Shoulders például 5 reklámot is forgatott a safetyvel, de szerepelt már Nike és Coke reklámban is.
Nemzetiséget tekintve Amerikai Szamoai, mint Dwayne „The Rock” Johnson, Junior Seau, Manti Te’o vagy Marcus Mariota.
A 2011-es NFL lockout alatt Polamalu visszament a Dél-Karolinai Egyetemre és befejezte a BSc képzést történelemből.
Szabadidejében a hard hitter safety kedvenc időtöltése a szörf, a kertészkedés, bútorkészítés és zongorázás.
Hiába legenda, várnia kell Cantonra
Troy Polamalu az utóbbi évtized talán legjobb safetyje, egy ikon. Amikor visszavonult, sokan már kezdték számolni a napokat, mikor telik le az 5 év és választják be a játékost a Hall of Fame-be. Ám a történelem tanulsága szerinte lehet, hogy várnia kell.
Kezdjük ott, hogy nem a safety legnépszerűbb poszt a szavazási folyamatok során. Összesen 24 defensive back nyert bebocsátást Cantonba, amiből mindösszesen 7 safety. Az sem segít Polamalun, hogy bár zseniális játékos, mégsem ő a Steelers történelmének legeredményesebb safetyje. Ezt a címet 1970-es évek rettegett Steelers védelem, a Steel Curtain egyik legendás játékosa, Donnie Shell „birtokolja”. Shell 4 gyűrűt (2) szerzett karrierje során, 51 interceptiont (32) és négyszer volt All-Pro. Máig nem került be a Hírességek csarnokába. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Polamalunak Ed Reeddel (1 Super Bowl gyűrű, 8 All-Pro, 64 INT) is meg kell „küzdeni” a helyért.
Az vitathatatlan, hogy Polamalu olyan karriert futott, amely belépőt nyújthat a Hall of Fame-be. Ám a safety az egyik legalulértékeltebb poszt, így legyen bármekkora klasszis és ikon, a Steelers drukkereknek nagy valószínűséggel öt évnél többet kell várniuk Troy Polamalu Cantonba való beiktatásához.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”