Természetesen idén sem maradhatnak el a fantasy ligáink, így már itt is vagyunk a 2015-ös kiírással!
Az idei évtől kezdve osztályokba sorolunk Titeket. A tavalyi teljesítmény alapján kialakítottuk az első osztályt és a két másodosztályt, 4 darab harmadosztályt, ahova bekerültek a tavaly gyengébben szereplők és melléjük jöhetnek az újoncok, akik az előző évben nem szerepeltek egyik FK! ligában sem. A nagy jelentkezésre való tekintettel 8 darab negyedosztály is kialakításra került, itt viszont maximalizáltuk a jelentkezők számát. A felépítés alább látható, ahol a nyilak melletti számok a feljutókat és kiesőket jelölik:
14 fős ligákat alakítottunk ki, amit azért tartunk ideálisnak, mivel közel van a sztenderd 12 főshöz, viszont egy kicsivel több tudást igényel, ezen kívül az alapszakaszban így mindenkivel pontosan egyszer játszik egy adott csapat és 3 hetes a rájátszás, ami a 16. héten ér véget.
Minden ligában van egy FK! szerkesztő, aki érinthetetlen, tehát se feljutni, se kiesni nem tud, így ha ő feljutna, akkor automatikusan a harmadik is feljut, ha pedig ő kiesne, akkor az alapjáraton még épp nem kieső is eggyel alacsonyabb osztályban folytatja. Erre azért volt szükség, mert menedzselni kell a ligákat, hogy minden szabályszerűen és tökéletesen működjön és mi is játszani szeretnénk.
Hagyományainkhoz híven IDP ligákban játszunk, azaz a legtöbb helyen megszokott támadójátékosok (QB, 2RB, 2WR, TE, W/R, K) és teljes védőegység (DEF) mellett 2-2 védőfalember (DL), linebacker (LB) és defensive back (DB), illetve egy bármilyen védőjátékos (DP) is a kezdőcsapat részét képezi.
Akinek esetleg teljesen új lenne a fantasy foci világa, ne aggódjon, holnap érkezik egy posztunk „Mi is az a fantasy foci?” címmel, illetve az interneten milliónyi leírást találtok a játék alapjairól és mélyebb rejtelmeiről is.
BETELTÜNK!
Köszönjük a rengeteg jelentkezést, a tavalyi 71 játékosunk 2 nap alatt megtriplázódott, hat (!!!) ligával bővítettük az eredeti kiírást, így 15 liga indul el végül. Ez 195 embert jelent, de rajtuk kívül is több, mint harmincöten jelentkeztek már. Sajnos ennél több ligát nem tudunk felügyelni és kezelni jelen pillanatban, reméljük jövőre még egyet feljebb tudunk lépni és még több játékost fogadni.
Lassan küldjük majd a meghívókat, majd minden liga megbeszéli, hogy a felügyelő-szerkesztő által felkínált időpontok közül mikor szeretne draftolni, ezután pedig elindul a bajnokság.
Ha bármi kérdés van, jöhet minden a fuzovelkifele@gmail.com email címre.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén