Túl vagyunk a második előszezon hétvégén is. A teljes játékhétre rányomták a sérülések a bélyegüket. Nem is a sérülések száma, hanem az, hogy kivel is történt. A hét közepén ugyanis először a Panthers első számú elkapója Kelvin Benjamin szakította el a keresztszalagját, majd pár nappal később a Packers is feltehetően elvesztette Jordy Nelsont az előttünk álló szezonra. A twitter ettől volt hangos, sokak szerint el kéne törölni a teljes előszezont, merthogy csak a sérülés meg a baj van belőle (nem kötelező játszatni a kezdőket…).
A meccsek értékelése szempontjából bevezettem a Mike Freeman-skálát, amely azt hivatott mutatni, hogy mennyi értelme is volt a meccs lejátszásának. (Mike Freeman a bleacher report NFL szakírója. Ő fröcsögte tele a twittert mindenféle negatívummal az előszezon jelentőségével kapcsolatban.) Én most csak élvezhetőségi szempontból értékelem, de a sérültek számát és súlyosságát is számításba lehet venni: 1 – teljesen fölösleges, 10 – Bár minden meccs ilyen lenne az alapszakaszban is. Természetesen nem csak egy számot kaptok majd az eredmény alatt, de úgyis minden nyilvánvalóvá válik majd a hajtás után. (SPOILER: elsősorban irányítókkal foglalkozunk)
Detroit Lions @ Washington Redskins 17-21
A Washingtonnál mindhárom irányító szerepet kapott RGIII, McCoy, Cousins sorrendben. Amíg Griffin volt a pályán, addig nagyjából ez volt jellemző a Redskins támadásaira.
LEVY
Végül agyrázkódással le is vitték a korábbi 1/2-est. McCoy alatt már egész pofás kis támadásokat sikerült vezetni, 10-7es félidei vendég vezetésnél McCoy passzából egészen a Lions 1 yardosáig jutott a Redskins két másodperccel a nagyszünet előtt. Jött az időkérés, a snapet azonban rosszul tudta átvenni az irányító, aki el is ejtette a labdát. A visszahordásból azonban nem lett TD, a félpályánál megállították a Lions védőt. A továbbiakban összejött McCoynak egy 19 yardos TD passz. Ezek után jött Cousins, aki hasonló számokat hozott, mint McCoy, ugyanúgy egy TD és 0 INT, valamivel több yard.
A Lionsnál Stafford pályán volt, de a nagy műsort Orlovsky csinálta, aki végül 13/17-tel, 118 yarddal és 2 TD-vel zárta a találkozót. A Detroitnál nem kérdés, hogy ki lesz a kezdő irányító, Washingtonban viszont még kusza a történet. Egyre kevesebben képesek Jay Grudent komolyan venni, amikor azt mondja, hogy márpedig Griffin lesz az elsőszámú QB. (Azt hozzá kell tenni, hogy feltehetően hasonlóan produktív lett volna Cousins meg McCoy is amögött a fal mögött, ami RGIII előtt állt.)
Freeman-skála: 6
Cleveland Browns @ Buffalo Bills 10-11
Tovább tündökölnek a legnagyobb irányítókérdésben szenvedő csapatok játékosai. Buffalóban kitisztult, hogy Matt Cassellel nem számol kezdőként Rex Ryan, így Tyrod Taylor és EJ Manuel bokszolja le egymás közt, hogy ki fogja majd zsákszámra McCoynak adogatni a labdákat. Manuel egyre jobban játszik és mindent megtesz azért, hogy Rex Ryan segget csináljon a szájából azzal, hogy miután lenyilatkozta a training camp alatt, hogy Manuellel nem számol, mégis őt teszi be kezdőnek. Na de a másik oldal. A kezdő McCown kezdhet aggódni, hiszen ismét elég gyatra meccset zárt. Igaz, hogy 10 átadásából csak 3 volt pontatlan, azonban ebből a háromból kettőt el is adott. Ellenben Johnny folytatja a parádét, most éppen egy játékkal őrjítette meg az internet és a focirajongók népét. Johnny Manziel’s throw off the play-action bootleg
Freeman-skála:
1. Johnny nélkül: 4 – felejthető meccs, kevés pont, nagy bravúros játék nélkül
2. Johnnyval: 10 – minden pályán töltött perce élményszámba megy.
Atlanta Falcons @ New York Jets 22-30
Matt Ryan nem erőltette meg magát. Mégis, 4 sikeres passza majdnem annyi yardot ért, mint a másik két Falcons QB 8, illetve 10 pontos dobása, valamint egyedül ő jegyezhetett fel TD-t érő átadást. Atlantában a futójáték még mindig megoldásra vár.
A túloldalon egyértelműen Fitzpatrick az elsőszámú opció. Kedvenc célpontja Brandon Marshall volt. A közvetlen backup-qb posztra a legnagyobb esélye annak a Bryce Pettynek van, aki most 168 yardot és egy TD-t gereblyézett össze. A futások ülnek, bár Ivorynak a 33 yardos TD-jén kívül nem sok babér termett, a helyette futkosó Powellben lehet fantázia. A Jets védelme már most sem néz ki rosszul, Leonard Williams safetyvel, Rontez Miles pedig egy 57 yardos fumble return TD-vel vetette észre magát.
Freeman-skála: 7
Seattle Seahawks @ Kansas City Chiefs 13-14
A kezdő irányítók szerepe egyik csapatban sem kérdéses, viszont a támadófalak szereplése mindkét oldalon aggodalomra adhat okot.
A Wilson-Graham kapcsolat viszont működni látszik, gyorsan Wilson kedvenc célpontjává válik a liga második legjobb tight endje. A Seahawks D most is megmutatta, hogy mire számíthatnak az ellenfelek, igen nagy nyomás alatt tartották végig a Kansast, Alex Smith labdáját Bobby Wagner húzta le és váltotta 6 pontra. A futás elleni azonban még mindig hagy némi kívánnivalót maga után az egység.
A Chiefsnél debütált a preseasonben Jamaal Charles, akit most még nem küldtek be a darálóba, csak elkapásokhoz használták. Alex Smith hosszú idő után újra WR-nek dobott TD-t jegyezhetett fel. Az új igazolás, Jeremy Maclin kapta el Smith 3 yardos passzát.
Gfycat GIF
A Chiefs védelem sem lazsált, Justin Houston vezérletével, többször kellett Wilsonnak menekülő utat választania. Eric Berry pedig most hazai pályán is visszatért.
Feeman-skála: 7
Miami Dolphins @ Carolina Panthers 30-31
Tannehill szinte tökéletes meccset zárt (12/15, 1 TD, 0 INT) míg Newton még nem igazán érzi a formáját. 4 sikeres passza volt 10 kísérletből, emellett egyszer el is adta a labdát, futással pedig nem nagyon próbálkozott, szóval SuperCamre még várnunk kell.
A backupok sem teljesítettek igazán jól, Moore 1 TD, 1 INT, csakúgy mint Josh Freeman, aki szintén ilyen TD/INT mutatóval rendelkezik, de ő egy passzából érte el az 56 yardját (a további 4 kísérlete sikertelen maradt).Newton backupjai közül Anderson egy átlagosat nyújtott, Joe Webb pedig élt a lehetőséggel és 131 yarddal és 1 TD-vel járult hozzá csapata győzelméhez.
A meccs végjátékáról: Történt ugyanis, hogy 31-24-es Panthers vezetésénél TD-t csinált a Dolphins Freeman 56 yardos passzából, ám az azt követő kétpontos kísérlet sikertelen lett, így alakult ki a 31-30-as végeredmény. Ezzel a Miami a második vereségét, a Carolina pedig második győzelmét könyvelhette el az előszezonban.
A jelenet: Milyen is az amikor egy 133 kilogrammos falember pick6-ért hajt? 1.0 Card
Freeman-skála: 9
Baltimore Ravens @ Philadelphia Eagles 17-40
Az Eaglesnél is elég szoros a verseny az irányító helyekért, de lehet, hogy csak mi gondoljuk túl Tebow miatt. A Bradford, Sanchez sorrend elég egyértelmű, talán a harmadik számú helyért van verseny. Bradford kicsit darabosan mozog még, de ez érthető. Ugyanakkor jól olvassa a játékot, gyorsan hozott jó döntéseket. Kiemelendő, hogy kapott két nagy ütést, de egyikbe sem sérült bele szokásával ellentétben. Sanchez gyengébb volt a szokásosnál, Barkley meg hozott egy jó közepes szintet. Tebow futásai jók voltak, de a védelem olvasása és maga a passzolás sem tartozik továbbra sem az erősségei közé.
A túloldalon Flacco borzalmasan játszott, 2 dobott INT-jéből az egyik vastagon az ő hibája, a másik inkább egy nagy játék a védelem részéről. Schaub sem játszott túl jól, de az egész Ravens offense-ről elmondható, hogy szabadnapot vettek ki. Az első 3 negyedben 0 pontot sikerült felrakni. Aztán jött Renner, aki kozmetikázott kicsit az eredményen.
Mind támadó, mind védőoldalon sokkal élesebb volt a Philly, leginkább a secondaryben látszódik a fejlődés.
Freeman-skála: 5
Chicago Bears @ Indianapolis Colts 23-11
A Coltsnál elsősorban a futójátékra került a hangsúly a Bears ellen, Josh Robinson 13 kísérletből 61 yardot, Boom Herron 5-ből 16 yardot, Gore pedig 2-ből 10 yardot hozott a konyhára. Luck és Hasselback sem dobott TD-t, előbbi viszont egy 5 yardos TD-t futott, így szerezte meg a vezetést csapata számára. Hasselback neve mellé azonban beírhattunk egy INT-et. Hilton 52 yarddal zárt, Dorsett 21-gyel, Moncrief pedig 20-szal. A Coltsnál továbbra is gond a futójáték megállítása.
A Bearsnél vidámak lehetnek, Cutler 3 field goalig vezette a Bears gépezetét, Clausennel pedig 2 TD-t vittek be a vendégek, ám itt is a futójáték dominált, csak sokkal produktívabban, mint a másik oldalon. Jeremy Langford 9 próbálkozásból 80 yardot, Jacquizz Rodgers kilencből 34-et, Forte pedig nyolcból 24-et. Ezek mellett Cutlernak is volt egy 13 yardos akciója.
Soft? Jay Cutler runs a guy over to get in end zone. #Bears
Freeman-skála: 6
New England Patriots @ New Orleans Saints 26-24
A Patriotsnál több dolog adhat okot aggodalomra:
1. Brady három drive-ot volt a pályán, 2/5-tel és 3 three and outtal zárta ezt az időszakot
2. Amíg a legjobb Saints támadósor volt a pályán, addig Brees szétszedte a Patriots védősorát.
Garoppolo ellenben jól teljesített, 28/33-mal zárt, 1 TD-vel és 1 INT-tel. A fordításban kulcs szerepe volt annak is, hogy Jimmyfiú zsinórban 10 sikeres átadást jegyezhetett. Na meg ennek a TD-nek. Jhyy4’s post on Vine
McCourty helye azonban elég érdekes, ugyanis az edzésekhez hasonlóan most is cornerként szerepelt, ahol speciel ő nem, azonban az ő helyét safetyként átvevő Duron Harmon nagyon harmatosan játszott.
A Saintsnél Cooks játszott nagyot, 117 elkapott yard és 1 TD került a neve mellé. Brees mögött pedig mindhárom irányító konzisztensen, közel hasonló szinten teljesített. A futójátékkal viszont kell valamit kezdeni.
Freeman-skála: 6
Jacksonville Jaguars @ New York Giants 12-22
Bortles jó napot fogott ki, összeszedetten és tudatosan építették fel a támadásokat, de az end zone-ig nem jutottak el. Henne és Tuel is hasonló számokat hozott, de nem nagyon van kérdés az irányítók sorrendjével kapcsolatban. Allen Robinson volt a Jaguars legjobbja a maga 3 elkapásból jegyzett 64 yardjával, de TD-t ő sem tudott szerezni.
A túloldalon Odell Beckham felé 4 labda szállt, ebből egy elkapást sem jegyzett, míg Eli Manning 4/14-es passzmutatóval hagyta el a pályát. Az ő helyére Ryan Nassib szállt be, aki elég tudatosan állt neki hajigálni össze-vissza a labdákat (19/35, 217 yard, TD).
Freeman-skála: 5
Denver Broncos @ Houston Texans 14-10
A Texansnál a kezdő posztért versenyző Hoyer (7/11, 52 yard) és Mallett (5/7, 23 yard) sem vállalta túl magát, ellenben Tom Savage, aki ugyan TD-t nem, de egy 15/24, 168 yardos statisztikát beírhatott a neve mellé. Hétfőre Bill O’Brien megszülte, hogy Hoyer lesz a kezdő irányító az alapszakaszban Összességében egyébként a Texans offense elég gyenge volt, TD-jüket is Kourtnei Brown szerezte egy 69 yardos picksixszel.
Streamable – simple video sharing
A Broncosnál Manning alatt valahogy nem ment a gépezet, aztán Osweiler és Siemian győzelemre vezették a vadlovakat. A futók részéről kiemelendő Ronnie Hillman (5 kísérlet, 54 yard), az elkapókéról pedig Andre Caldwell (61 yard, TD).
Freeman-skála: 5
Oakland Raiders @ Minnesota Vikings 12-22
Bridgewater folytatja a szárnyalást (10/14, 89 yard, TD). Ez a teljesítmény pedig magával ragadta Shaun Hillt is, aki 11/17, 82 yard, TD, INT-tel zárt. A Vikingsban nem lépett pályára most sem Adrian Peterson. Az ő hiányában McKinnon kapta a legtöbb futójáték-snapet, bár sok babér nem termett neki (kevesebb, mint 2 yardot átlagolt futásonként). Charles Johnson viszont biztatóan teljesített ismét, 4 elkapásból 40 yardot szerzett és egyértelműen Teddy kedvenc célpontja.
A Derek Carr-Amari Cooper kapcsolat is működőképesnek látszik, még ha csak egyszer is mutatták meg, hogy milyen is valójában, egy 40 yardos összjáték kapcsán. Ponder sem játszott rosszabbul, mint Carr és McGloint is csak az egy INT-je miatt érhetné szó.
Freeman-skála: 4
San Diego Chargers @ Arizona Cardinals 22-19
A Chargersben Rivers pályára sem lépett, így lehetőséget adva a cseréknek, hogy leboxolják egymás között, ki is a jobb. Sorensen és Clemens párharcát ebben a menetben utóbbi nyerte. Nem csak, hogy pontosabb volt (13/25 vs 9/15), de még a labdát sem adta el. A labdákat jól szétszórták, hatan is 20 yard fölé jutottak. Az Arizonában Palmer, Stanton (7/12, 73 yard, INT) és Sims (8/13, 82 yard) kaptak lehetőséget. A kezdő 7 kísérletéből ugyan csak 3 lett sikeres, de ezek is hoztak 88 yardot és egy TD-t, amit John Brown kapott el. Ha a Chargersnél kiemeltem, hogy mennyire szétosztották az irányítók a labdákat, akkor itt is muszáj megtennem, ugyanis öten jutottak 30 elkapott yard fölé. Jaron Brown pedig a hétvége elkapását is bemutatta. David Johnsont pedig tömték labdákkal, az újonc futó 13 kísérletből 66 yardot tett hozzá csapata teljesítményéhez.
Freeman-skála: 7
Green Bay Packers @ Pittsburgh Steelers 19-24
A Packersnél Rodgers és Lacy vezetésével a kezdők dominálták a találkozó elejét. Rodgers nem volt sokat pályán, az alatt az idő alatt 4/5-tel és 57 yarddal zárt. Valamint James Harrison sackelte a saját endzone-on belül, így lett 8-2. Aztán jött a tragédia, Jordy Nelson egy elkapás után rosszul fogott talajt és lent is maradt. Egyébként maga a sérülés non-kontakt sérülés volt, elég valószínű, hogy keresztszalag szakadást szenvedett Nelson, amit az MRI azóta már megerősített, így kénytelen lesz kihagyni a teljes szezont.
Lacyn kívül nem nagyon kapott Packers futó snapet az első csapattal. Tolzien passzolt a legtöbbet (11/19, 102 yard, TD), de pályára lépett az újonc Hundley is, akit kétszer sackelt a Pittsburgh D.
Hazai oldalon Big Ben jól játszott, 100 yard fölött és TD-vel zárt. Landry Jones 172 yardot és 2 TD-t valamint egy INT-t tett fel a neve mellé. A Steelersből Tyler Murphyt érdemes kiemelni, aki 61 yardot és egy TD-t szerzett.
A napot beárnyékolja egy másik alapember, Markuice Pouncey sérülése, akinek a bokája sérült meg. Tegnap meg is műtötték, a szezon második felében térhet vissza az előzetes jóslatok alapján.
Freeman-skála: Maga a meccs élvezetes volt, ám a két sérülés beárnyékolja az egészet és szinte mindenki Nelson esetleges egész szezonos kieséséről beszél. Ha már direkt erre a meccsre vezettem be ezt a Freeman-izét, akkor muszáj lesz két részre bontanom.
A saját Freeman-skálám szerint, melyben csak az élvezhetőséget nézem: 8
Az eredeti Freeman-skála szerint: 2 (mivel nincs olyan meccs, ami fölösleges)
Dallas Cowboys @ San Francisco 49ers 6-23
Kaepernick nem játszott jól, volt egy szép futása meg egy szép passza, de semmi több. 2/5-öt hozott össze. Igaz, abból a 3 rossz passzból csak 2 volt homály, a harmadik során Corey White mutatott be egy igen szép védekezést az endzone-on belül. A 49ers húzóembere rögbi liga sztár Hyne volt, aki 8 futásból 54 yardot hozott, valamit egy elég impresszív visszahordás is köthető a nevéhez. Nem a 49ers támadósora nyerte meg a meccset: volt egy blokkolt punt TD a special teamtől, valamint Purcell is megmutatta, hogy iszkol egy 130 kilós falember.
A Dallasban Showers és Vaughan küzdöttek meg egymással a 3. számú irányító helyért. Sokkal érdekesebb azonban Randy Gregory, aki végig jól játszott és Kaepernicket is sackelte. Randle kapta a legtöbb futó snapet. Randy Gregory with the sack!
Freeman-skála: 4
St. Louis Rams @ Tennessee Titans 14-27
A hazaiaknál kezdőként lépett pályára az idei 1/2-es, Marcus Mariota. Jól játszott, 8 kísérletéből 5 pontos is volt, de hatpontost nem tudott a Titans feltenni a táblára az ő vezetésével. Ellenben Mettenberger (7/9, 91 yard, TD) és Alex Tanney (7/9, 105 yard, TD) is a Rams endzone-jáig vezették csapatukat. A Ramsnél Nick Foles kezdett és egy eladott labdával mutatkozott be, melyet Perrish Cox vitt vissza TD-re.
Jhyy4’s post on Vine
A másik két csereirányító, Keenum és Mannion is jól zárták a napot, egyikük sem adta el a labdát, mindketten vezettek hatpontossal véget érő támadássorozatot. Utóbbi egy nem is akármilyen 54 yardos passz után húzhatta be a strigulát ebbe a statisztikai rubrikába.
Freeman-skála: 5
Cincinnatti Bengals @ Tampa Bay Buccaneers 11-25
Winston hazai pályán is bemutatkozott egy igen érett és magabiztos játékkal, valamint egy ilyen futott TD-vel. Jhyy4’s post on Vine
Majd jött Glennon, aki 121 yardot tett hozzá a Bucs passzolt yardjaihoz, Russel Shephardnek pedig még egy TD-t is kiosztott. Érdemes még megemlíteni Doug Martint, aki az előszezonban mutatott játéka alapján ismét elkaphatja a fonalat az alapszakaszban is, ahogyan tette azt újonc évében.
Daltonéknál viszont van gond. Elsősorban most Daltonnal, aki borzasztó dekoncentráltan játszott egész végig. E mellett két labdát is eladott, melyből az egyik picksix is lett. McCarronnal jobban néztek már ki a támadások, de ne ringassa senki abba a tudatba magát, hogy nem a vörös hajút kell néznie az alapszakaszban kezdőként.
Freeman-skála: 5
Legfrissebb cikkeink
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
- A Vikings simán, a Falcons szenvedve nyert
- Így néz ki a harc a rájátszásért a 15. forduló után
- Így néz ki a draftsorrend 15 forduló után
- Mégis lesz bosszúmeccs, Desmond Ridder kezd ma a Raidersben
- A Lions határozatlan időre elveszítette a kezdő futóját
- A 49ers durván megbüntette az engedetlen De’Vondre Campbellt
- Triple Coverage #572 – A 15. forduló összefoglalója
- Második olvasás #15 – Az AFC eldőlt, az NFC-ben vér fog folyni
- 8 éve nem láttunk egy napon annyit turnovert, mint tegnap
- Őrült futball-vasárnap volt, mutatjuk a legjobb jeleneteket
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Cseh Tibor on A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
- Ragi on Második olvasás #15 – Az AFC eldőlt, az NFC-ben vér fog folyni
- Kopi3.14 on Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- Csakeztne on A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
- Csaresz on Második olvasás #15 – Az AFC eldőlt, az NFC-ben vér fog folyni
- Csakeztne on A Lions határozatlan időre elveszítette a kezdő futóját
- Csakeztne on Jerod Mayo marad a Patriots főedzője 2025-re is