Manning és a denveri támadósor története

A mai modern NFL legnehezebb posztja az irányító. Podcastünk során már említettük, hogy milyen kevés igazán jó, megbízható irányító van a ligában, ezért sok átlagos vagy akár átlag alatti QB is meg tud ragadni a legfelsőbb szinteken. Egy irányító megítélése nem túl egyszerű. Rengeteg külső tényező hat a játékára, rengeteg embertől függ az ő teljesítménye és rengeteg döntést kell meghoznia a pillanat törtrésze alatt. A 2015-ös év egyik legnagyobb kérdése, hogy mi történt Peyton Manningel? Valóban 1 év alatt a történelem egyik legjobb irányítójából hirtelen egy kókler lett? A sémaváltás hibája az egész? Nem védik meg rendesen? Felkészültek belőle az ellenfelek? Rengeteg a  kérdés, de a válasz ennél sokkal összetettebb. Természetesen ahogy Kubiakék vagy épp maga Manning, úgy én sem tudom a választ, de pár lehetséges okot szeretnék tisztázni a következő posztban. A tényezők természetesen sokszor gyökeresen összefüggnek és kölcsönhatásban vannak egymással, de a hatásuk különböző. Az egyszerűség kedvéért én vázlatpontokba szedtem a fő hajtóerőket és ezek mentén vizsgálom meg Manning problémáit.

Offensive Line

A támadójáték omegája a támadófal. Amennyiben van egy jó támadófalad, jó esélyed van eredményes támadófocit bemutatni, ahogy azt például a tavalyi Dallas Cowboys szemléletesen tette is. Amennyiben gyengébb képességű játékos alkotják a csapatot, jó esélyed van, hogy elhal a futójáték és az irányítód is sírva ébred álmában hogy megint sackelik. A Broncos támadófala az elmúlt három évben ha nem is volt ligaelit, de a Clady, Vasquez, Ramirez, Franklin névsor azért a liga jobbik feléhez tartozott. Az offseason során ez a névsor jelentősen kicserélődött. Ramirez trade útján a Lionsban kötött ki, Franklin lejáró szerződése révén a Chargersben, míg Clady (aki talán a legfontosabb elem volt ebben a falban) egész évre szóló sérülést szedett össze. Helyükre pedig sokáig nem érkezett senki minőségi pótlás révén, egyedül az idény elejéhez közeledve a veterán Mathis érkezett.

A Denver kezdő támadófala ezért a  következő nevekből áll (a Lions elleni meccsen pl. ilyen felállásban): OT Ty Sambrailo, OG Louis Vasquez, C Matt Paradis, OG Evan Mathis, OT Ryan Harris. Az öt név közül Sambrailo egy második körös újonc, aki úgy érkezett a csapathoz, hogy az első két-három évében tanul és majd egy hosszabb távú projekt részeként ő lehet a a run-heavy offense egyik kulcspillére. Ehhez képest most ő védi többnyire Manning vakoldalát, ami a legfontosabb poszt és éveken kereszetül Pro Bowler tackle-ök voltak Manning segítségére itt. A következő delikvens Matt Paradis, aki az utolsó pillanatban került a keretbe, eredetileg nem is center poszton játszott és nem épp pozitív produkciói voltak az elmúlt években. Ehhez képest most épp neki kéne irányítani a falat és feladni a labdákat Manningnek, mielőtt tartja a liga legjobb nose tackle-jeit. Aztán ott van például Ryan Harris, akit, tavaly akkor se nagyon akartak betenni, amikor nem igen volt más választás. Erre most ő veszi fel a fal másik oldalán a pass rushereket. Mathis és Vasquez ugye elit közelében lévő guardok voltak ,de lassan már az ő csillaguk is leáldozóban van. Arról nem is beszélve, hogy Mathis körülbelül 2 hetet tudott a csapattal együtt készülni, olyan későn érkezett.

A Broncos offensive fala tehát ilyen felállásban kénytelen játszani és ha lenne kételyünk, hogy ezt megfelelően tudják-e kezelni akkor nézzük a számokat. Eddig 12 sacket engedtek, ami már most megközelíti a tavalyi mennyiséget, pedig még a harmadánál sem vagyunk a szezonnak. Nem csoda tehát, hogy Manning kevésbé bízik a falában és fél szemével mindig azt lesi, honnan jönnek blokkolatlan emberek. A másik probléma, hogy nem csak Manninget nem képesek megvédeni, de a futójátékot sem tudják támogatni. A fal öt tagjából négyen (ide tartozik Vasquez is) rendszeresen negatív grade-eket kapnak a mérkőzések után futásblokkolásban, és 2  yardnál hosszabb játékokat nem nagyon nyitnak meg a running backek előtt (a következő alcímben majd láthatjuk, hogy ez milyen statisztikákban manifesztálódik.) A falnak az új séma szerint tolódnia kellene egy irányba felvenni a blokkokat, majd elérni a második szintet. Ehelyett rendszeren már a line of scrimmage vonala mögé kényszerülnek már akkor, amikor Manning átadja a futónak a labdát. Csak a szemléltetés kedvéért hoztam pár példát:

1. játék

A fal jobb oldalra húz, eredetileg arra menne a futójáték. Láthatjuk, hogy amint Manning átadja a labdát, egy védő máris átjutott emberén és a futó felé veszi az irányt.

A következő pillanatban már a fal egész jobb oldala megadta magát, nemhogy a line of scrimmage előtt lennének vagy egy vonalban, de mögé szorultak és több ember is megverte az emberét. A futó ezért kénytelen balra vágni, ahol a legtöbb helyet véli felfedezni. Természetesen sok hely arra sincs, mivel a futás iránya eredetileg jobbra szólt, így a bal oldalról blokkolatlanul érkezik egy játékos. Eredmény 2 yard, a futó gyors döntésének köszönhetően.

2. játék

A következő példánál két játékos szintén már a labdaátadás pillanatában a line of scimmage vonala mögé kényszerül, jó két yarddal, az egyikőjük ráadásul már bajban is van.

Mire a futó betörne a lyukba, addigra egyikük már el is veszti a kontrollt, alig tudja tartani az emberét. Szerencsére a mellette lévő, jó előre kitolta emberét, így az RB arra veszi az irányt.

A Zone-Blocking Scheme lényegében megköveteli a fal jó tolását és hogy a falemberek eljussanak a második szintre. A Denvernél ez jószerével egy, vagy egy falembernek sem sikerül. Ennek következtében meghal a futójáték és Manning kezébe kerül a labda. (Hozzáteszem a Browns ellen még egész jól is ment.)

Már ha egyáltalán megnyitnak bármit is és nem engedik át a védőket, mire átadná egyáltalán Manning a labdát. Persze a passzblokkolással is nehézségek vannak.

Futójáték

Az előző pontnál már érintettem részlegesen milyen a Broncos futójátéka, de ezt a kérdés hosszabb kifejtésre szorul. A Vadlovak rendelkezésére áll/állt egy Ball/Anderson/Hillman trió kiegészülve tehetséges emberekkel, például mint Thompson. Mindenki meg volt győződve arról, hogy legalább Anderson a tavalyi berobbanása után idén a top5 futók közt fog szerepelni és Manning válláról levesz mindenféle komoly terhet. Ehhez képest nem hogy fejlődött volna, de még vissza is esett a játéka. Tavaly szezon közbeni beszállása után az egyik legtöbb missed tackle-t kiharcoló futó volt, idén olyannyira szenved, hogy Hillman már a lead role-t is átvette lényegében az offense-ben. Igaz, az ő játéka is egy nagy playt leszámítva hagy kívánnivalót maga után. Ahogy mondtam az offensive line nem segíti a dolgukat, de az nem magyarázza meg, hogy miért kényszerítenek ki fele annyi missed tackle-t mint tavaly. Sokszor látom, hogy nem is keresik a nagy lyukakat, hanem fejet lehajtva rohannak bele a saját falemberük hátába vagy az előttük tornyosuló tackle-be.

Az az Anderson, aki tavaly 4.5 yard/futást átlagolt, most mindössze 2.7-et tud felmutatni. A Broncos futójátéka jelenleg annyira halott, hogy 30.-ak futásban és 29.-ek 10 yard feletti futások számában. Ez azt eredményezi hogy az amúgy sokat futtató Kubiak is rákényszerül, hogy Manning kezébe adja a labdát és egy meccsen több, mint 40-45 alkalommal kíséreljen meg passzt, amivel egy 630 feletti passzolt kísérlet feletti szezon felé hajt, ami a pályafutása harmadik legtöbbje lenne. Ez ennyi idősen egy ilyen, szezon előtt még zone-blocking scheme-et követő offense-ben felfoghatatlan. Ezek pedig nem egy boldog offense számai.

Kubiak és a Zone-Blocking Scheme

Természetesen ha Manningről és Kubiakról beszélünk, akkor a sémaváltás szerepéről mindenképpen meg kell emlékeznünk. Gary Kubiak az offseason során átvette a Denver Broncos irányítását és ekkor már mindenki elkezdett arról beszélni, hogy az általa használt Zone-Blocking Scheme hogyan fog Manning játékához illeni. Ekkor még mindenki optimista volt, de a kételyek igaznak bizonyultak. Kubiak világ életében olyan offense-eket éptett, melyek legfontosabb eleme a futás. Ehhez mérten igazolt támadófalembereket, hívta a játékokat és irányította QB-ját.

Papíron így kell kinéznie például egy játéknak

A séma megköveteli a gyors, dinamikus offensive line tagokat és azok gyors keresztbemozgásait, valamint hogy felérjenek a második szintre a blokkolásban. Ennek az elgondolásnak esett áldozatául Manny Ramirez és Orlando Franklin is, mivel ők súlyosabb, nagyobb darab játékosok voltak. Az elgondolás tehát jó volt, hogy dinamikus emberekből kell összerakni a falat, például a fiatal Sambrailo már ennek szellemében érkezett, de azt kell mondjam Kubaik nem jól mérte fel az emberanyagot. A játékosállomány nem volt megfelelő ehhez az elgondoláshoz, nem voltak elég minőségiek a fal tagjai, nem tudta átültetni teljesen a sémát az OL tagjaiba. A szezon kezdete felé kapcsolt és egy futáshoz kiválóan blokkoló játékost azért csak felszedett a piacról, de Mathis sem a Zone-Blocking Scheme ikonikus alakja. A másik dolog, amit nem jól mértek fel, az Manning alkalmazkodása a sémához. Azt előre lehetett sejteni, hogy nem lesz könnyű az átállás, azonban a fizikai adottságok azok, amelyek a legkevésbé vannak meg Manningnek ehhez a sémához. Rengeteget kellene a center mögül indulni, ami három-négy-öt hátralépéses, gyors mozgást igényelne, sok bootleg játékot vagy kiforgást a fal mögül. Ehhez azonban az öreg irányító lábai már nem elég fürgék. Nem képes hatékonyan kivitelezni a mozdulatokat és mire felemelné a karját, már ott is vannak az arcába. Vagy egyszerűen csak nem érzi komfortosan magát a kiforgásos mozgás közben és nem találja el a dobási ütemet.

A következő játéknál egy play actiont láthatunk, ahol Manningnek balra kell kiforognia, majd az üres térből passzolnia:

Mire azonban odaér, hogy már lassan befejezi a mozdulatot, jó 3 mp eltelik és ekkor még bele se állt a dobásba. (videó alatt kicsit szemléletesebb mennyire lassan vitelezi ki.

Ezen felül van még egy ok, ami miatt nem megy a center mögüli játék Manningnek. Ez pedig az, hogy nem tudja kamatoztatni azt a tulajdonságát ami az NFl-ben egyedülálló. A shotgun formáció azért hódította meg az NFL-t, mert az irányítók ebből az alappozícióból tudják a legjobban olvasni a védelmeket. Innen látni a legjobban a safetyk mozgását, a blitzelni készülő linebackereket vagy cornerek felállását. Manningnek ebben hatalmas tapasztalata van. Talán a legjobb az NFL-ben a snap előtti olvasása. A center mögüli játék ezt is ellehetetleníti számára. Persze a második mérkőzés óta erre ők is rájöttek és már szabadabb kezet kap Manning, de még mindig elég hibrid a játékhívás és többször is megpróbálkoznak Manninget átmozgatni megszokott helyéről. Ezen felül azt se felejtsük el, hogy hiába dobálja shotgun formációból vagy pistolból a labdákat, ezt az előszezon folyamán kevesebbet alkalmazták, így nincs meg a kémia közte és az elkapók és közte és a fal között sem.

Elkapók

Többször hallani, hogy egy elkapó annyira jó, amennyire az irányítója naggyá teszi. Szerintem ez a mondás nem feltétlenül igaz, mert az elkapók is naggyá tudnak tenni irányítókat, ha csak rövid ideig is (Hopkins tudna erről mesélni). Az elkapósor nem nagy, de annál jelentősebb változásokon ment át az offseason során. Kezdjük azzal, hogy Manning legbiztosabb célpontja Demaryius Thomas holdoutolt a felkészülési időszak elején, mert nem kapta meg a nagy pénzt (hometown discount meg a lófaszt mi?), így kisebb csúszással érkezett meg az edzőtáborba, ami a saját teljesítményét is befolyásolhatja és az irányítóval való kapcsolatot is. Egyrészt rég nem látott drop rate-tel bír, másrészt olyan pillanatokban ejti el a labdát ami jelentősen befolyásol egy-egy drive lefolyását. Persze, tudom ez nagyon belemagyarázásnak tűnik és kicsi része is a megoldásnak, de egy-egy rossz pillanatban elejtett labda, mint például a Cleveland elleni meccs végjátékában arra tüzeli az irányítót, hogy még pontosabb, még precízebb akarjon lenni, ezeknek pedig általában nyögés a vége.

Mr. Hometown Discount

A másik dolog, amiről meg kell emlékeznünk az Julius Thomas személye. Szögezzük le, nem szerettem Thomast. Egy rinyáló, pénzéhes, nagyképű játékosnak tartottam és azt hittem jól meg lesz az offense nélküle is. Sokszor leírtam mekkora mismatch volt ő a védőknek és hogy ez mennyire jót tesz Manningnek, de nem gondoltam, hogy ennyit számít a jelenléte. A Red Zone játék nélküle egyelőre halott az idényben és Manning Sanders és a másik Thomas kivételével nem is tud nagyon kire támaszkodni. Danielsben csalódtam. Nem vártam, hogy passzjátékot tudja olyan hatékonyan segíteni, mint Julius, de blokkolásban sokkal többet vártam tőle. Persze az sem ártana ha jobban tudna elszakadni és többet lehetne őt is keresni labdával, mert ez egyelőre édeskevés. 14 elkapás 6 mérkőzés alatt? Főleg, azután, hogy Manning 85 passzt osztott ki tight endjeinek az elmúlt szezonban. Manningnek így lényegében 2 használható elkapója marad, tight endeket is beleszámítva, amit az ellenfelek is nagyon jól tudnak.

Play hívás és az ellenfelek alkalmazkodása

Sokszor esett szó arról az elmúlt évek folyamán, hogy a liga egy passz happy támadósorok irányába tolódott el. Ehhez a változáshoz, azonban a védelmek is kezdenek alkalmazkodni. Nem véletlen hogy sok csapatnál, nem kettő meghatározó cornerback van, hanem van egy úgynevezett nickel, aki nagyon sok időt tölt a pályán. Legtöbb csapat harmadik számú cornere, csaknem olyan képességekkel bír mint a kezdő páros. A Denver playhívásai pedig rengetegszer csődöt mondanak, mert arra alapoznak, hogy ha felküldenek 4 elkapót vagy 3 elkapó mellé go route-ra egy tight endet, akkor könnyedén oldják meg a playeket. A következő képkockákat különböző időpontból de hasonló játékszituációból válogattam.

3 és 2 játék. A négy elkapó egyaránt a first down jelentő vonal mögé fut, egyedül a jobb oldali slot receiver mutat valamiféle merőleges mozgást a többiekhez képest. Természetesen mindenkivel ment a saját cornerbackje, így egyikük sincs igazán tisztán. Ráadásul a fal bal oldalán a falember már kicsit bajba is került.

Az elkapókat tökéletesen levédekezték, ezért Manning az egyetlen járható út felé, a futója irányába néz. Ő azonban bőven a first down vonala mögött fogja kapni a labdát. Tovább várni, amíg a receiverek elszakadnak nincs értelme, mert két falembert is megvertek időközben.

A következő szituáció kísértetiesen hasonlít az előzőhöz.

A négy receiverből három ugyanazt futja, mint az előző playnél, egyedül a felső oldali slot elkapó játéka az, hogy kivágjon az oldalvonal mellé, így ő marad üresen. Manning azonban nem őt, hanem a külső elkapóját figyeli és mire elengedi a labdát, már az üresen maradt elkapóra is odaér a safety.

Manning

És akkor elérkeztünk az utolsó pontomhoz. Magához Manninghez. Sajnos amikről eddig írtam, mind igazak és hozzájárulnak az irányító szenvedéséhez, de kikerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen, hogy ő sem az igazi már. A karja nem elég erős, a lábai nem elég mozgékonyak, a feje már nem elég fürge. Tüzetesebben átvizsgálva a játékát láthatjuk, hogy egy-egy 20 yard feletti átadás esetén szinte szenved, ahogy elhajítja a labdát és rendkívül pontatlanná válik. Ekkora távolságon csak két irányító pontatlanabb nála a 2015-ös idényben. Sokszor a szép mozdulat sincs már meg, csak az erőlködés. A szezon közben több olyan játékot is láthattunk, ahol pár yarddal dobta túl vagy dobta alul receiverét, mert hosszabb távon nem tud pontosságot belevinni a dobásába.

A lábtechnikájáról már esett szó és az sosem volt az erőssége, ezért az nem ragoznám, térjünk is rá a fejére. Katonadani írt már egy remek cikket arról, hogy rossz döntéseket hoz és nem elég gyorsan gondolkodik fejben. Nos, ez tökéletesen igaz. Addig, amíg régen a pillanat törtrésze alatt hozott jó döntést, most ugyanolyan gyorsan csinálja meg a rosszat.

Van, hogy egyszerűen csak nem veszi észre a zónázó linebackert, van, hogy bedobja két ember közé, ahova már nem kéne és van, hogy mindenképpen az első emberét akarja megdobni és nem is keresi a többieket a szemével.

Nem gondolom, hogy az ideje teljesen lejárt volna. Az kétségtelen, hogy pályafutása végén van és hogy nem játszik jól, de ő képes lehet ezt rendbe rakni még, ha igazán akarja. Most érzi, éreznie kell, hogy egy olyan defense van mögötte, amilyen talán sosem és meg tudja nyerni a bajnokságot egy utolsó nagy rohammal. Ehhez azonban nem csak neki kell fejlődni, hanem minden összetevőnek a kirakósból. Addig is, ahogy renningan mondta, tiszteletet Manningnek!