Az eheti összefoglalóink “Mit tanultunk?” stílusban íródnak, aminek az alapötletét az nfl.com Around the NFL stábjától vettük kölcsön.
Green Bay Packers – San Francisco 49ers 17-3
- 1. Sokkal jobb a Packers védelem, mint amit a számok mutatnak! Futások ellen jelenleg 21. helyen áll a gárda, ami nem mondható túl impresszívnek, de ha figyelembe vesszük, hogy most a 49erst szinte lenullázták, előtte Jamaal Charles 49 yardig, Marshawn Lynch pedig 41 yardig jutott csak, már is jobban néz ki. Aaron Rodgersék nem fogtak ki túl jó napot, de a védelem amikor kellett, előlépett és simán hozták a mérkőzést.
- 2. Működik a Packers pass rush. Az előző két mérkőzésen összesen 13 sacket jegyzett a csapat, Alex Smith 7-szer, Kaepernick 6-szor került a zsákba. Ráadásul ez nem az agresszív blitzeknek köszönhető, Smith például 5-ször úgy sikerült sackelni, hogy 4 vagy kevesebb ember támadta a falát. Ebben nagy szerepe van a DL-be visszatérő Rajinak, aki eszméletlen intenzitással zúzza az OL-t maga előtt ezzel általában leköt két embert a falból.
- 3. Kaepernick nem, ismétlem NEM, ismétlem N-E-M tud passzolni. 12 olyan passza volt, ami 5 yardnál tovább repült a levegőben, ebből 3 lett csupán sikeres. Egyetlen szép dobása volt 60 perc alatt, Torrey Smith-nek egy 47 yardos átadás, ezen kívül semmi, ilyen szépségekkel örvendeztette meg a Levi’s Stadium közönségét:
- 4. Az előző kettővel szorosan összefügg, hogy a 9ers támadófala botrányosan gyenge. 14-szer engedték eddig Kaepet zsákba rakni, ezen a mérkőzésen a passzjátékok több, mint felében(!) odaértek hozzá és megütötték. Ilyen védelem mellett egy dobni tudó irányító is képes megzavarodni, nem hogy Kaepernick. Szinte minden passz statisztikában tök utolsó a 49ers így pedig nem lehet hosszútávon eredményesnek lenni.
Tanulság: Clay Matthews szavait idézve a mérkőzésről, amivel beszólt a 7-esnek: “You ain’t Russell Wilson, bro!”. El lehet kezdeni keresni az utódját, mert vele ez a szekér nem fog menni.
Carolina Panthers – Tampa Bay Buccaneers 37-23
- 1. Ha 5-ször eladod a labdát, ne várj csodát! Nem indult jól a mérkőzés a Tampának, az első snapből eladták a labdát, ami jó formán el se jutott Winstonig, a szerencséjük az volt, hogy még a “hideg” Newton nem büntetett egyből, csak FG-ig jutottak. Aztán jött a második drive, Winston első passza: Pick-6! És ezt még három másik követte a mérkőzésen (bár visszavinni többet nem sikerült), 27 pontot kaptak büntetésképpen az 5 ajándék drive-ból. Winston mindenkivel elfeledtette, miért ért 1/1-et, az összes újoncokra jellemző hibát belesűrítette ebbe a 60 percbe, amit csak lehet.
- 2. Josh Norman vadállat, már most bejelentkezett az All-Pro és a Pro Bowl csapatba. Négy hét telt el, 4 interceptionnél tart, ebből kettőt visszavitt. E mellé jegyzett 8 leütött passzt, 16 tackle-t, egy kierőszakolt és egy összeszedett fumble-t. Egyszemélyes secondary! Szezon végén lejár a szerződése, a Panthersnek nagyon a zsebébe kell nyúlnia, ha meg akarja tartani a kiváló cornert.
- 3. Nem működik a Mike Evans – Jamies Winston közötti kémia. A másodéves elkapó tavaly 1051 yardig és 12 TD-ig jutott Josh McCown és Mike Glennon irányítása alatt. Winston egyszerűen nem érzi a fiatal elkapót, ezen a mérkőzésen a rádobott labdák statisztikája: 3 / 8, 32 yard, 2 INT. A teljes eddigi szezonban 35,7%-os pontossággal veszi célba Evanst, az egyetlen elkapója, akit 50%-nál rosszabb százalékban talál el. Ezen muszáj lesz dolgozniuk.
- 4. Ha felköhögöd a labdát, csináld profin:
Tanulság: Vigyázni kell a labdára!
Jacksonville Jaguars – Indianapolis Colts 13-16
- 1. Nem elég, ha csak az első félidőben játszol! A Jaguars jól kezdte a mérkőzést, Bortles 179 yardot hajigált össze az első félidőben, amivel karrier csúcsot állított be, mentek is 3 ponttal a második játékrész előtt. Aztán elfogyott a tudomány, nem működött semmi, 0 pontot írtak fel a második 30 percben. Így pedig nem lehet nyerni, a vicc az, hogy még is majdnem sikerült.
- 2. Rúgd be azt a k#&!@ labdát! Két esélye volt a Jags rúgójának, hogy lezárja a mérkőzést és behúzza csapata számára a W betűt. Egyszer sem sikerült élni a lehetőséggel. A rendes játékidő végén 53-ról hibázott, majd a hosszabbításban 48-ról is rontott. Itt mondjuk érdemes megjegyezni, hogy Gus Bradley 3rd&11-re hívott egy középső futást, ezzel akarta jobb helyzetbe hozni a rúgóját (WTF?!). Szerencsétlen újonc rúgó, Jason Myers nyomott egy Scoobe-t, a Jaguars pedig elbukott egy mérkőzést, ahol jobbak voltak, mint a Colts. A másik oldalon Vinatieri nem hibázott, berúgta a sorsdöntő mezőnygólt is, ezzel az első kicker lett a ligában, aki két csapatnál is elérte az 1000 pontos határt.
- 3. Nem csak Luckot nem tudja megvédeni a Colts OL. Teljesen mindegy, hogy Luck, Hasselbeck vagy Willie Beamen áll oda a center mögé, a fal mindent megtesz azért, hogy ne érezze magát jól az aktuális QB. Ennek ellenére Hasselbeck tisztességgel helyt állt, 30/47, 282 yard, 1 TD és ami a legfontosabb Lucktól eltérően egyszer sem adta el a labdát!
Tanulság: Ez a Colts nem jó, nagyon nem. De ahhoz elég jó, hogy behúzzák a csoportot, a rájátszásban pedig minden lehetséges. Ekkora örömre semmi okuk:
Oakland Raiders – Chicago Bears 20-22
- 1. Charles Woodson becsöngetett Cantonba. Már ha eddig nem tette volna meg, a veterán játékos 2 nap múlva lesz 39 éves, de még mindig képes helytállni az egyik legnagyobb sebességet igénylő poszton! 62. interceptionjét szerezte ezen a mérkőzésen, ezzel az örök ranglistán beérte Dick LeBeau-t és Dave Brownt.
- 2. A Raiders védelem nem ismeri a tight end posztot. Ken Norton védelmi koordinátornak valahogy nem sikerül a védelem fejébe verni, hogy a mai profi futballban a tight endeket is le kell védekezni. Bennett 11 elkapásból 83 yardig és egy TD-ig jutott. Ez önmagában egy meccsen még elmenne, főleg egy akkora hegyomlás TE ellen mint Bennett, de az oaklandi védelem eddig összesen 32 elkapást, 388 yardot és 6 TD-t enegdett TE-knek, ami a legrosszabb az egész ligában.
- 3. Cutler visszatért! Miután Jimmy “Totál fogalmatlan vagyok” Clausen vezetésével kemény 0 pontot sikerült felírni a Seahawks ellen, Cutler vezetésével meglett a Bears idei első győzelme. Bár elég nyögvenyelősre sikerült, és egy botrányos Raiders offense ellen sikerült ezt összehozni, azért a Bears drukkerek egy életre megtanulták, hogy az általuk is folyamatosan ekézett Cutler azért még is csak ér valamit. Bár egyszer eladta a labdát, de rögtön utána megrázta magát és game winning drive-ot vezetett FG távolságig, ahonnan Gould nem hibázott. Negyedik és 5-nek is neki mentek, passzjátékot hívva, ekkor sem remegett meg a keze.
A Raiders a végén azért becsületből megpróbálta a lehetetlent:
Tanulság: Cutlernél is van rosszabb, örülj neki, hogy van!
További 4-4 mérkőzés összefoglalóját ITT és ITT olvashatjátok.
Related TopicsCarolina PanthersChicago BearsGreen Bay PackersIndianapolis ColtsJacksonville JaguarsLas Vegas RaidersSan Francisco 49ersTampa Bay Buccaneers
9 Comments
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Tampai szopáshoz azért tegyük hozzá, hogy a bucs 2x annyi yardot termelt, mint a panthers, hogy Martin szétfutotta az egyébként jó carolinai védelmet, és a bucs védelme kifejezetten jól játszott. Az egész meccs az 5 labdaeladáson múlt, ami meg a nem létező tampai támadófal eredménye. Ilyen szar fal mögött Luck is dobott volna minimum 3 interceptiont. Szóval azért ne húzzuk az egészet Winston nyakába. Szerencsétlen próbál teperni, emiatt pedig bevállal sok olyan dobást, amit nem kéne. Max ebben hibás. De ha nincs aki megvédje akkor baszhatja az egészet.
Első szezonja, azért írtam hogy újoncokra jellemző hibák. Nem szabad és nem is kell leírni egy meccs után, de az tény, hogy erre a mérkőzésre nem fog szívesen visszagondolni. El kell felejteni, tovább kell lépni és menni előre, lehet még belőle akármi.
Sajnos az a baj, hogy ez nem rajta múlik. Ki kellene végre hajítani warhoppot de úgy hogy soha többet ne tévedjen vissza mégcsak egy lelátóra se, aztán el kell költeni a jövőévi draft felét a támadófalra, és hozni egy olyan edzőt, aki kompetens is a témában és nem egy ostoba idióta, aki azt se tudja mire jó egy támadófal.
A Willie Beamen dumán feküdtem :DDD
Hasselbeck nem adta el a labdát, de a Colts O azért megtette: Robinson és Gore is fumblizott, ráadásul Gore megint a célterületnél, de legalább ezúttal segítettek neki és nem magától ejtette el a lasztit.
Plusz Robinson a rossz ómennek számító 34-es számot viseli (2 évig T-Rich mezszáma volt).
Ha nem Jaguars, Titans, Texans lenne a csoportjukba, esélyük nem lenne az első helyre. Mondjuk ilyen mutatott játékkal meg se érdemelnék.
Ezzel az Offense-el semmiképp.