Ahogy azt a tegnapi beharangozóban jósoltam egy igazán izgalmas TNF-en vagyunk túl, melyen végül hosszabbítás után 23-20-ra győzött a vendég Baltimore Ravens a Pittsburgh Steelers otthonában, megszerezve ezzel idei első győzelmüket.
Nagy szakértelmemmel tegnap azt is megállapítottam, hogy a futójáték elenyésző lesz, hiszen mindkét csapatnak a passz elleni védekezése volt eddig gyengébb. Persze valamilyen szinten érthető, hogy pont ott kell valami nagyot húzni, ahol az ellenfél nem számít rá. Így történhetett az, hogy mindkét csapat a futójátékára bízta a támadások sikerességét, ami a Steelersnél benne volt a pakliban, hiszen Vicknek még vissza kell rázódnia. A Ravensnél nagyjából egyensúlyban volt a játékhívás, 34 passzjáték mellett 39 futójátékot hívtak és a first downjait is ugyanolyan arányban érte el mind passzal, mind futással (10 futással elért first down, 10 passzal elért first down, valamint egy büntetés következtében, automatikus first down).
Jól mutatja a Steelers általam lesajnált passz elleni védekezését, hogy hiába a 34 passzkísérlet Flaccótól, csak 20 ért célba elkapójához, ami önmagában véve egy jó találati arány, azonban az már sokkal nagyobb gond, hogy mindebből sikerült összesen 165 yardot előre haladni. Továbbá mindenképp meg kell említeni a hazaiak pass rushát, ami az egész meccsen keresztül konzisztensen tudott nagy nyomást helyezni Flaccóra, akit ötször sackeltek, három fumble köthető a nevéhez és egyszer még le is halászták a vendégek irányítójának labdáját.
Flaccónak további gondjai is voltak, ugyanis a mérkőzés közben megsérült Steve Smith háta és nem tudta folytatni a játékot. Azóta megröntgenezték és kisebb zúzódásoknál komolyabb dolgot nem mutattak a felvételek, így feltehetőleg nem dől ki a veterán elkapó hosszabb időre. Smith helyét a Raiders ellen remekül játszó Kamar Aiken vette át, aki 5 elkapásból 77 yardig jutott és emellé még egy elkapott TD-t is felmutathat a harmadéves elkapó. Ebből az ötből az utolsó percben bemutatott elkapásával került mezőnygól távolságba a Ravens, az egyenlítésért és a hosszabbítás kivívásáért folytatott drive-ban. Az offense legjobbját azonban a backfielden kell keresni, Justin Forsett és a teljes baltimore-i futójáték elkapta a fonalat. Összesen 191 yardot szereztek, ebből értelemszerűen Forsettre maradt a dolgok oroszlánrésze, 27 próbálkozásból 150 yardot gereblyézett össze.
A túloldalon is inkább a futójáték volt domináns, hiszen a mutatott pass offense nem tükrözte, hogy a Steelers a harmadik legjobban passzoló egység a ligában jelenleg, Vick mindössze 124 yardot passzolt egy hatpontost érő átadás kíséretében. Hozzá kell tenni, hogy a Baltimore védelme is összeszedte magát elég tisztességesen, végre ismét volt pass rush, négyszer is földre vitték a hazai 2-est. Vick is próbálkozott futkározni (9 futás, 33 yard), de természetesen Le’Veon Bell vitte el a játékok túlnyomó részét, 22 futásból 129 yardot termelt és egy TD is a neve mellé került. Hiába ő szerezte a TD-t, Vicknek is elidegeníthetetlen érdemei voltak abban, hogy visszaszerezzék a vezetést, ugyanis a meccs elején Scobee sikeres(!!!!!) field goal kísérletével megszerezte a vezetést a Steelers, majd Campanaro 9 yardos futott TD-jével átvette a vezetést a Baltimore. Ezután jött Bell, majd megint Scobee, így vonultak 13-7-es állásnál nagyszünetre a csapatok.
A fordulás után a félidő legelején még Flacco fumble-je után megtalálta Vick az endzone-ban Heyward-Beyt, aki ezzel 20-7-re módosította az eredményt, hiszen Scobee az extrapontot is értékesítette(!!!!!).
Ez a vezetés nem tartott sokáig, hiszen a következő támadásból visszazárkózott a Ravens, Flacco Aikennek adott passzával, 20-14.
Ezek után folytatódott a puhatolózás Bell és Forsett remek futójátékaival, de nem tudtak közelebb kerülni egymáshoz a felek érdemben. A negyedik negyed elején Tucker bevert egy mezőnygólt 40 yardról, így lett az állás 20-17, majd jött a negyedik negyed utolsó 5 perce.
A Steelers támadása véget ért a Ravens 31 yardos vonalán, így egy 49 yardos kísérlet várt Scobee-ra, azonban kihagyta. 1-1 three and outot követően ismét esélye nyílt a Steelersnek 6 pontosra növelni az előnyét, azonban ismét hibázott Scobee, ezúttal 41 yardról, így a Baltimore kezében volt a lehetőség, hogy hosszabbításra mentse a találkozót. 3 másodperccel a vége előtt Tucker 42 yardról nem hibázott, így 20-20 lett a rendes játékidő vége.
A hosszabbításban pedig 52 yardról értékesítette a game winning field goalt, így 23-20-ra nyert a Baltimore.
A Steelersnek két veresége van eddig és ad absurdum mindkettő Scobee-n ment el. A Patriots ellen is kihagyott kettőt és most is. A Patriots ellenit nem tudhatjuk, hogy mi lett volna, ha belövi, hiszen a meccs elején volt mindkettő, viszont a Ravens ellen tényleg rajta ment el a győzelem, hiszen ha beveri legalább az egyiket, akkor csak TD-vel jöhet ki jól a dologból a Ravens.
Csak összehasonlításképpen: Shaun Suisham, a Steelers kezdő rúgója az elmúlt három évben 40 és 49 yard közötti 30 field goal kísérletből 30-at értékesített. Scobee idén 7-ből 3-at.
A mérkőzéssel kapcsolatos néhány stat:
A Ravens 29 mérkőzés óta nem engedett 100 futott yardot egyetlen running backnek sem. Most Bell 129-et.
Antonio Brown mindkét nagy sorozata megszakadt. 14 mérkőzés után először nem rendelkezett 7 elkapással, valamint 35 meccs után nem szerez először legalább 50 yardot és egy TD-t.
Tucker 52 yardos game winning field goalja holtversenyben a leghosszabb mezőnygól, amit a Heinz Fielden lőttek valaha. Az utóbbi 5 éven belül pedig a leghosszabb.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Scobeenak küldeném a Republictól…
A repül a bálnát? :D
Scobee azt nyilatkozta, hogy “Úgy érzem cserben hagytam a csapatot”.
Nos ő érzi, mi tudjuk…
Véleményem szerint ezekből nem lesz Wild Card csapat, ahogy a PO ranking W3-ban gondolják, túl sok a hiba, a különböző csapategységek pedig nem teljesítenek elég jól ahhoz, hogy az egész csapatot (mindkettőnél) húzzák. Persze vannak szép játékok, egyéni megvillanások, de ezek nem elegendőek.
Eddig tartott a karrierje
http://www.steelers.com/news/article-1/Steelers-Sign-Kicker-Chris-Boswell/470fc643-7adb-43e3-8560-37c4a044f761