Megakadt a szemem a fentebbi képen, mi szerint mennyire más irányító-felállásokat használ a Broncos Manninggel és Osweilerrel, illetve ti is rákérdeztetek, hogy melyik felállás mire jó, melyiknek mi az előnye, hátránya, ezekre próbálok választ adni most.
Először is szeretném leszögezni, hogy egyik sem jobb a másiknál általánosságban, mindhármat bele lehet építeni a playbookba és az előnyeik alapján használni őket adott szituációkban. Az, hogy mikor használjuk, függ az irányító képességeitől, az órától, a kísérlettől és hosszúságtól, satöbbi. Az under centerről és a shotgunról lesz több szó, de a pistol is bemutatásra kerül, ez kvázi egy hibridként szerepel a két stratégia között, de megnézzük ezt a végén.
Under center
Ez ugyebár a hagyományos felállás, az irányító közvetlen a center mögött áll és a kezébe kapja a labdát. Az irányító ilyenkor – miután megkapta a labdát – elkezd hátra lépkedni, 3, 5 vagy 7 lépéses dropról beszélhetünk attól függően, milyen játékot hívnak. Gyors passzhoz nyilván 3 lépéses drop dukál, hosszú passzhoz pedig 7 lépéses.
Passzjátéknál a dropback közben tisztán van vakoldala a QB-nak, hiszen nem a cornerbackektől megszokott backpedaling mozdulatot használja egyenes vonalban, hanem kvázi oldalazva megy hátra. Ilyenkor tehát nem látja a bal oldalát (bal kezes irányítók esetben természetesen jobb oldalát), a passzsiettetők a QB számára észrevehetetlenül érhetnek oda hozzá, ha rossz a protection. Az időzítés ellenben jobb lehet az elkapókkal, mert mindig pontosan ugyanúgy lép hátra az irányító, így tudja, hogy a dropback végén hol kell lennie az elkapóknak, shotgunban kissé becslésre is támaszkodnak, habár ez egyáltalán nem nevezhető hatalmas különbségnek profi szinten. Snap előtt rosszabbul látják az irányítók az ellenfelet, kisebb teret látnak be, kicsit nehezebb lehet a defense felmérése, de profi szinten ennek sem kellene nagy problémának lennie.
Snap után azonban nagy különbség van a két formáció között. Alapvetően előnyösebb lehetne a shotgun, mivel egyből jobban látja az irányító a védők mozgását, jobb szögben áll, a defensive endeket is látja maga előtt kvázi. Under center esetében ez nincs így, viszont van egy fontos előnye. Folyamatosan a védelmen tudja tartani a QB a szemét, hiszen a labda már a kezében van, ellentétben a shotgun snappel, ahol egy másodpercre a labdát kell figyelni, nehogy fumble legyen belőle, ez alatt pedig nem tud figyelni a védők mozgására.
Az under center formáció legnagyobb előnye futójátéknál és play actionnél van. A futóknak van pár lépés előnyük, kis túlzással repülőstartot tudnak venni, ezáltal egyrészt nehezebb őket szerelni, másrészt jobban látják a blokkokat maguk előtt, egyetemben a megnyíló lyukakkal. Zónablokkolásnál ez még jobban előtérbe helyeződik. Amikor az irányító hátrafordul, hogy átnyújtsa a labdát a futónak, el tudja rejteni azt, így a védők egy pillanatra nem látják, hogy átadja, vagy megtartja azt, így ki kell várniuk és sebezhetőbbé válnak coverage-ben. Ezáltal sokkal jobban működik a play action játék.
Érdekes előnye még az under center formációnak, hogy a támadófalembereknek nem hang nélküli jelekre kell elindulniuk, hanem hallják az irányítójukat és az ő jelére tudnak indulni. A védők nem ismerik ezt a hangot, így kis előnyhöz jut a támadósor. Vannak persze ez alól kivételek, Aaron Rodgers például híres a hard countjáról, nála – hazai környezetben, ahol csendben van a közönség – shotgunból is működik ez.
Az under center felállásban az irányító döntéshozásnál szem-agy-kéz vonalat ír le. Az irányító látja a védelem legelső mozdulatait, miközben megkapja a labdát. A dropback során ezt feldolgozza, eldönti, hova tudja majd adni a labdát, tudja-e választani az elsődleges célpontját, vagy egyből a második-, harmadik opcióját kell keresnie. Ezután pedig odateszi a lasztit.
Shotgun
Shotgun felállásnál az irányító 5-7 yardra áll a line of scrimmage-től, ott kapja kézbe a labdát. Alapvetően a passzjátékra találták ki, de ma már sok csapat inkább ezt használja alapformációként.
Passzjáték: Nincs dropback és nincs blind side sem, hiszen szemben áll a védelemmel az irányító folyamatosan, nem oldalaz hátra az under centerrel ellentétben, így gyorsabban tud reagálni a hirtelen jövő nyomásra. A snap előtt jobban látja a védelmet, de amint már fentebb említettem, ez szerintem minimális előnyt jelenthet csak. Snap után elméletben jobban látja a QB a védelmet, de hátrányt jelent, hogy rá kell néznie a labdára, ezzel egy másodpercet elveszthet a védelem snap utáni olvasásából. Ezzel együtt gyorsabban lehet szabadulni a labdától, hiszen nem kell hátralépkedni, megkapja a labdát az irányító és már tüzelheti is az elkapói felé, gyorsabban kerül passzolási pozícióba.
Futójátéknál összességében hátrányos az alkalmazása, de korábban szinte nem is futottak ebből a formációból, ma már ez egyáltalán nem számít kuriózumnak. Az under center előnyeiből származó, shotgunnál megjelenő hátrányokat nem írnám le még egyszer, viszont ennek is lehet előnye. Ha futkosni szerető irányítód van, akkor jó ez a felállás, hiszen ebből lehet csinálni a read-option játékokat, ahol az ellenfél -általában – defensive endjének mozgását figyelve tartja meg vagy nyújtja át a labdát a QB. A futóknak nehezebb alapesetben futni shotgunból, mert nincs meg a kezdő lökés és mivel shotgunban az irányító egyik oldalán áll fel a futó, így korlátozza a lehetőségeit, hiszen már az adott irányba indul el. A védőknek is könnyebb erre készülni. Persze lehet variálni, hogy középre fut vagy visszavág, de nagy többségben keresztbe fut ilyenkor az RB. Ez olyan futóknak lehet jó, akik gyorsak és a pályán vertikálisan jól mozognak, amihez persze kell a támadófal segítsége is.
A shotgunból jobban fel tudja mérni az irányító a védelmet snap előtt. Ezt feldolgozza és snap előtt lesz egy stratégiája, hogy hova szeretne passzolni, amire támaszkodhat gyors passznál. Támaszkodnia is kell, hiszen snap után a labdára kell figyelnie egy pillanatra, ez pedig korlátozza a látókörét. Amint megkapja a labdát, gyorsan átnézi a pályát, hogy az előre eltervezett hely, ahova a labdát szeretné dobni, üresen van-e és ezzel szinte egyidőben dobja is a labdát. Szóval agy-szem-kéz vonalat ír le a shotgun formációban az irányító döntéshozáskor.
Pistol
Ez a legújabb formáció, ami az under center és a shotgun ötvözete. A QB körülbelül 4-5 yardra áll a line of scrimmage mögött (közelebb, mint shotgunban), a futó pedig körülbelül 3 yarddal mögötte helyezkedik el, nem pedig mellette.
A pistol ötvözi az under center és a shotgun előnyeit, kiküszöböli a shotgun legnagyobb hátrányát, a futás és a play action nehézségeit. Jobban megy tőle a futás, hiszen a running back rá tud gyorsítani, jobban látja a lyukakat maga előtt. A play action is jobban megy, hiszen a QB el tudja rejteni a labdát egy kis időre a védők elől. Hátránya a felállásnak, hogy a futónak természetesen messzebbről kell indulnia, így hátrányba kerül. Ezen felül a pass protectionben is nehezebb dolga van az irányító mögül, meg kell őt kerülnie.
Összességében az under center nagy előnyt ad a futójátéknak, a shotgun a passzjátéknak, a pistol pedig kis előnyt biztosít mindkét játéknak.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Úgy gondoltam jobb így lezárni a cikket, azonban gondolom sokakat érdekel, hogy akkor mi is van most a Broncosnál, ez a részt vettem ki a végéről utolsó módosításként:
És akkor térjünk vissza a nyitóképünkhöz, ahol láthattuk, hogy Manning alig játszott under center, míg Osweiler főleg onnan operál. Ez annak köszönhető, hogy Kubiak rendszere az under center játékokat preferálja, sok futásra és play action passzra épít, ezért előnyös neki ez a felállás. Osweiler ennek kivitelezésére tökéletesen alkalmas, Peyton Manning viszont nem, mivel a lába nem túl gyors már, a dropbackje lassú és egyébként fájdalmas is volt számára a végén, ahogy azt a talpsérüléséből kivehettük. Sokkal kényelmesebb neki shotgunban vagy pistolban felállni és innen is remekül tudja kamatoztatni tudását. Ez viszont nehezebben párosítható Kubiak elképzeléseivel, ami oda vezetett, hogy inkább Manning irányította a támadósort, mintsem a vezetőedző.
Először is köszönöm a cikket, nagyon jó, egy kicsit kiegészíteném némi érdekességgel!
A cikk kiválóan mutatja be a nyagykönyv szerinti eseteket.
Még is szerintem a valóságban a formáció kiválasztása leginkább a QB stílusához igazodik.
Manning korábban is előnyben részesítette a shotgun/pistol formációkat. Ez az ő talán legnagyobb előnyét támogató formáció. Ez pedig a játék áthívhatósága. Manningnél sokszor látható hogy snap előtt nem csak egyszer hanem akár 3-4szer is áthívja a felállást. Ez csak akkor kivitelezhető ha folyamatosan olvashatja a védők mozgását.
Érdekes, hogy a 2013-as idényben egyébként jobb a QB ratingje ha UC-ból indul, még is körülbelül ötödannyi játékban használja.
A Pats kötődés miatt (is) meg kell említenem Brady-t. Ő jó példája annak, hogy UC-ból, bár az kevésbé segíti a passzjátékot elméletben, erdeményesebb méghozzá jóval (több mint 30 pont a QB rating külöbség).
Érdekes egyébként még, hogy körülbelül ugyanolyan gyorsan szabadulnak átlagban az irányítók mind két esetben a labdától, illetve hogy ugyanannyi időt is töltenek átlagosan nyomás alatt, bármelyik formációból is indul a play.
(A fentiekhez hozzátartozik, hogy a formációkat különböző játékszituációkban hívják az edzők és ez is lehet a QB-k sikerességének/sikertelenségének oka egy-egy formációban. Illetve, hogy Brady és Manning esetében is igaz az, hogy az UC-ben való sikeresebb passzaik aránya annak is köszönhető, hogy ők karrierjük nagyobb részében ebben a formációban dobáltak többet, míg egy fiatalbb irányító már többet találkozik shotgun formációval [akit érdekel 2009-ben UC:SG —>2:1; jelenleg 1:1 de már az SG vezet].)
Azt hogy melyik formációnál milyen gyorsan szabadul a labdától arra mik a pontos adatok? Merre találtad őket?
Egyébként tök igaz amiket irsz, és egyet is értek abban hogy a QB személyisége határozza meg melyikből indul mitn ahogy látszik is idén a Broncosnál.
Köszi. :)
Több statisztikai oldalt is felszoktam kereseni, illetve egy párat magam szoktam legyártani meglévő adatokból.
Erre vonatkozóan csak régebbi adatokat néztem (a 2013-as év azért volt jó, mert Manningék sokáig jutottak és az volt az utolsó olyan éve amikor végig a klasszikus Manninget láthattuk), azt hiszem a profootballfocus.com vagy a pro-football-reference.com, vagy nflsavant.com-on vannak erre vonatkozó adatok. Sajnos van olyan aminek bizonyos statisztikái fizetősek… :(
PFFen láttam ilyen cikket, de tavalyit, így nem gondoltam relevánsnak betenni belőle semmi statot :)
Azokat tényleg csak érdekességnek írtam. Elméletileg a shotgun másik előnye ugye az lenne, hogy jobb védelmet lehet benne biztosítani a QB-nak, az ő akkori statukon viszont az látszik, hogy nem igazán erre használják.
Egyébként nem akartam szétbarmolni a statokkal. :)
Köszi szépen! :)
Az utóbbi idők legjobb írása, nekem nagyon sok érdekes infóval. Grat Dani és köszi!
Végre megértettem, mit miért! Nagy köszönet (és jók a gifek amit választottál!)!
Még nem volt időm elolvasni, de előre is köszi, az olyan analfabétának, mint én, hatalmas segítség! :D
Örülök, hogy tetszik srácok, Leonidasszal beszéltük, hogy írunk majd több ilyen “fejtágítót” látva az igényt, valószínűleg az offseasonben lesz erre több időnk :)
támogatom.
“Az időzítés ellenben jobb lehet az elkapókkal, mert mindig pontosan ugyanúgy lép hátra az irányító, így tudja, hogy a dropback végén hol kell lennie az elkapóknak, ”
Kivéve, ha blokkolták, s így megakadt, más útvonalra kényszerült.
Az under center olvasatom szerint viszont csakis jó fallal működik, amelyik tud a futónak utat nyitni, nem omlik össze fél másodperc alatt, stb. Lásd a múltkori sackelemzéses cikket a Lions O-Line esetében Renningantől.
nyilván végig általánosságban íródott a cikk, rengeteg “kivéve ha” kerülhetett volna bele :)
szerintem a támadófalnak ugyanúgy nagy szerepe van QB-felállástól függetlenül
Viszont egy shotgun esetén az összeomló fal ellenére is van esély a játék megmentésére, mert pl. futás helyett a futó marad blokkolni, vagy a QB jobban tud megindulni. Plusz kevésbé lehet a zsebbe fojtani a QB-t, tehát kevésbé érzékeny a falra az a felállás. Under center esetén a RB nehezebben tud blokkolni segíteni, pláne egy izmosabb blitz ellen.
olyan szempontból lehet igazad, hogy ha tudod, hogy gyenge a fal, akkor többet passzolsz shotgunból, mert gyorsabban el tudod indítani a labdát, screeneket, rövid passzokat hívsz, hogy ne kelljen megvárni, amíg az elkapók elérnek a hosszabb route-juk végére, mert addig nem bírja a fal
összeomló fal ellen szerintem mindegy, ha még nálad a labda. A falnak addig azért illik tartania, amíg a dropback végére érsz (mondjuk a 7 stepeknél megesik, lásd Luck és Colts), így onnan is ki lehet menekülni meg addig a futó is felveszi a blokkoló pozícióját
Egy 8 vs 6 box túltöltés esetén nem igazán látom, hogy egy nem zseniális fal hogy tudna öt lépésnyi időt adni a QB-nak, vagy a futónak felvenni a blokkolási pozíciót.
ha under center nem adnak annyit, akkor shotgunból sem. Nyilván ilyenkor érdemesebb shotgun felállásos játékot hívni/áthívni arra. Ezért írtam az elején, hogy sok mindentől függ, mikor mit használunk. A 8 vs 6 box szerintem inkább játékszituáció, mint felálláshoz kötődő dolog, de persze értem mit akarsz mondani :)
Egy kérdés: egy két RB-s, RB+FB felállás mindhárom sémában működik, vagy ott a QB UC pozícióba kényszerül?
két RB-t láthatunk shotgunban, amikor 1-1 RB a QB két oldalán áll fel
két RB lehet pistolban is, mint az utolsó gifen, itt az egyik lehet FB is, jelen esetben épp tight end, de az mindegy (az elkapót vegyük ki a képből, aki hátul jön)
mivel az under center a hagyományos felállás, a fullback legtöbbet ilyenkor használható, hiszen egy egy hagyományos poszt, a mai fociban egyre inkább kiveszőben van a sok shotgun miatt. Ravens, Vikings használja sokat a fullbackjét így hirtelen, ők sokat vannak under center, sok a futás és a play action