A Rams és a Chargers után a „lehet, hogy LA-be költözünk” csapatok közül végül a Raiders is megkapta a hazai búcsúmeccsét, az év utolsó TNF-jén a csoportrivális Chargers érkezett. Bár a rájátszás már elúszott mindkét csapat számára, a csoporton belüli meccseken nem lehetett nem komolyan venni, így ugyan a meccs színvonala nem volt különösebben kiemelkedő, végül kifejezetten izgalmas találkozót láthatott az O.co Colisseum és az éjféli mise után tv-t nézők közönsége.
Pedig az elején úgy tűnt, hogy a Chargers nem lesz tekintettel a Raiders szurkolók érzelmeire, hiszen rögtön Carr első drive-jában interceptiont szereztek, és a kiváló mezőnypozíciót a Gordont helyettesítő Donald Brown gyorsan értékesítette is. A Raidersnek volt válasza, és néhány jó Carr passzal, illetve Murray 41 futott yardjával ki tudott egyenlíteni a futás ellen fogalmatlannak tűnő Chargers ellen. (Murray ezzel át is lépte az 1000 futott yardos mérföldkövet a szezonban.) A továbbiakban is inkább a vendégek domináltak, Rivers két szép drive-ot tudott vezetni, amelyek egy Inman TD-vel és egy Lambo field goallal zárultak. A Raiders ezzel szemben egy mezőnygólt (Janikowski ezzel beállította a legtöbb 50+ yardos FG rekordját), és egy őrült lateral játékot tudott bemutatni, amelynek eredményeként 5 oaklandi játékos is labdához ért, de érdemi eredményt nem sikerült elérniük.
A félidei módosítások alapján a Raiders védelme közelebb került Rivers megállításához, és mindössze 3 pontot engedélyeztek a vendégeknek. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a Chargerstől elfordult a szerencse: a Raiders első sackjéből safetyt engedtek, a tight end David Johnson elkapás után fumble-t vétett. Aztán ott van az a támadás, amelyben Lambo 53 yardos sikeres field goaljánál holdingot fújtak a bírók, így a Chargers first downnal jöhetett, de előbb Latavius Green 30 yardos TD-elkapását érvénytelenítették (jogosan), majd egy offensive holding után annak is örülhetett a csapat, hogy maradt még lehetőségük a mezőnygólra, de 48 yardról ezúttal hibáztak. A Raiders az említett fumble után a 3 yardosról indíthatott támadást, ahol Crabtree elkapása 6, Robertsé pedig 2-t ért, így a Chargers 3 pontos hátránnyal fordulhatott utolsó támadására, amelyet a feléledő Woodhead és Floyd segítségével field goalra váltottak, jöhetett a hosszabbítás!
A pénzfeldobást követően a Raiders kapta meg először a labdát, hogy aztán 15 playjel később egy field goallal szerezzék meg a vezetést. Miután a mérkőzés előtt beharangozták, hogy a szezon végén visszavonuló Woodson hazai búcsúmeccsén várhatóan a támadóoldalon is pályára lép, Del Rio nem okozott csalódást, és egy bátor trükkös játékban Woodson passzolhatott volna Carrnak, de a Chargers védelme elrontotta a gálázást, és -3 yardos futásra kényszerítette a safetyt. (Személy szerint én nem vagyok biztos abban, hogy egy védőjátékos számára miért egy kockázatos támadójáték megkísérlése jelent igazi tiszteletadást, de igazából lelkük rajta). Már csak azért is lelkük rajta, mivel a fordulást követően a Chargers nem tudott élni a lehetőséggel, és mindössze 1,5 perc és 7 yard után kerültek 4. down szituációba, ahol Rivers teljesen fogalmatlan passzával véget is ért a mérkőzés.
A 23-20-as végeredménnyel igazából végül egyik csapat sem zárt rosszul: a Chargers nem került távolabb a magas draftpozíciótól, a Raiders pedig szépen búcsúzott(?) a hazai közönségtől és a 18. szezonját taposó Charles Woodsontól, akiről hamarosan mi is megemlékezünk egy búcsúposzttal.
