5 héttel ezelőtt ugyanezzel a pályaválasztással már találkozott a két csapat, akkor 38-7-re kiütötte ellenfelét a Seahawks. Miért történne most másként, hisz nem változott semmi. Nos, ez nem teljesen igaz, de az alábbiakban arra jutunk, hogy a hazaiak most sem tudják majd megszorítani a Seattle-t.
Először is visszatértek a Vikings sérültjei a védelembe: Harrison Smith (FS), Anthony Barr (LB) és Linval Joseph (NT) is játékra kész.
Másodsorban a Seahawks futóegysége teljesen kicserélődött, csak a kiegészítő ember Jackson maradt az aktív rosteren. Kiesett Rawls, aki 19 futásból 101 yardot termelt az első meccsen. Van helyette Christine Michael és Bryce Brown. Lynch a legfrissebb hírek szerint mégsem lesz játékra kész. Michael a Cardinals ellen már 17 futásból 102 yardos karrier csúcsot ért el, bár az Arizona védői talán már nem vették teljesen komolyan a meccset.
Harmadsorban pedig sokkal hidegebb lett, várhatóan -15 fok alatti hőmérséklet lesz a térségben a meccs alatt, de nem egyértelmű, hogy ez melyik csapatnak előny.
És, hogy mi szól a Seahawks győzelme mellett? A következők:
1., Az alapszakasz meccsen a pass rush teljesen ellehetetlenítette a lilák passzjátékát. Ugyanerre most is megvan minden esély, hiszen sérültek vendégoldalon nincsenek, a Vikes védőfala pedig az egyik leglyukasabb, a 32 csapat közül a 25. legtöbb sacket engedték az ellenfeleknek.
Az első meccsen Bridgewater addig-addig tartogatta a labdát, amíg Avrilék célba nem értek, összesen 118 yardig jutott 17/28-as passzaránnyal, interceptionnel. Ez nem csak a fal gyengesége miatt alakult így, hanem azért is, mert a Vikings elkapói alig-alig tudtak elszakadni őrzőiktől, sem Wallace, sem Diggs nem alkotott maradandót (2-2 elkapás fejenként).
2., A Vikings az alapszakaszban a 4. legtöbb yardot (138) futotta meccsenként, Petersonnal naná, de 5 hete a Seahawks ligaelit (81,5 yd/meccs) futás elleni egysége össze-vissza 31 futott yardon tartotta az ellent, ebből Petersont 8/18-on, McKinnont pedig 4/18-on. A fő cél most is elsősorban az, hogy Bridgewaternek kelljen megvernie a Seahawkst, mert az nem fog menni, ehhez pedig Petersonék megállításán át vezet az út.
3., Russell Wilson élete formájában játszik a bye week óta, csak Cam Newton mérhető hozzá. Erről már írtam hosszabban, de a lényeg most is az, mint bő egy hónapja. A Vikings védelme a 3 villámléptű Hawks WR-t képtelen volt egyszerre követni, vagy Baldwin vagy Lockett vagy Kearse, de legalább az egyikük szinte mindig üresen volt, Harris visszatértével ez változhat kicsit, de Lynch hiányában várhatóan most is a passzjáték kerül majd túlsúlyba. A kreatív playhívással, a változatos route-okkal, és Baldwin slotban szerepeltetésével várhatóan most is ez lesz az a pont, ahol a Seattle megnyeri a mérkőzést.
4., Hideg lesz, ami egyes (általam legalábbis vitatható) vélemények szerint a passzjáték ellen hat, amire viszont biztosan hatással van, az a labdavesztések száma.
A fenti ábrán azt láthatjuk, hogy 10 °F (-12 °C)alatt majd kétszer annyi labdavesztés történik egy meccsen, mint 50 °F (+10 °C) fölött. Mivel az előrejelzések szerint a hőmérséklet 0 °F körül alakul majd, így mindenképpen több eladott labdára lehet számítani. És, hogy ez miért jó a Seahawksnak? Egyrészt Wilson az elmúlt hét meccsen mindössze 1 INT-t vétett, a labdabiztossága sosem volt ilyen jó. Másrészt melyik running back híres a fumble-ozási képességéről, hajlamáról? Nyert, Peterson. Idén 7 fumble-t is vétett, ebből egyetlen Cardinals ellenit leszámítva mindet hazai pályán.
5., Ha a hideg valamire biztosan hatással van, az a rúgások sikeressége. -12 °C (10 °F) alatt a sikeres mezőnygólok aránya mindössze 66,7 %, míg fölötte 80 %. Ez a Minnesotának fájhat jobban, mert ők sokkal jobban függnek a rúgójuktól Blair Walshtól, mint ez az új Seattle. 2 csapat van idén az NFL-ben amelyek több mezőnygólt szereztek mint TD-t, a Vikings az egyik közülük. (A másik a Cowboys.)
6., Mike Zimmer a Vikings főedzője nem különösebben sűrűn blitzeltet, de amikor igen, akkor az híresen jól működik. Nos, Wilson idén blitzek (5 vagy több pass rusher) ellen különösen jó, a 11. hét óta 137,0-s passer ratinggel dobál blitz ellen. Wilson eleve jól ismeri fel a blitzeket és azok irányát, de az újabban sűrűbben használt spread formációk is a segítségére vannak ebben, hisz minél jobban széthúzzák a támadók a pályát, annál kevesebb védő marad középen. Zimmer az első meccsen részben emiatt alig hívott blitzet (ötöt összesen), cserébe Wilson nagyjából tökéletesen játszott a zsebben, 21/27-tel passzolt, a 6 incomplete passzból 3 drop volt, 2 esetben pedig eldobta oldalra a disznóbőrt, hogy elkerülje a sacket.
7., A slotból induló Baldwint nem csak a Vikingek, hanem más sem tudta megfogni igazán a 10. hét óta, de talán nem is neki lehet nagy meccse, hanem Tyler Lockettnek. A Minnesota ellen minden felé szálló passzt elkapott, múlt héten pedig már franchise rekordot állított fel visszahordott yardok terén
Összességében tehát nem látszik, hogy a Vikings offense hogy tudna sikeresebben szerepelni a Seahawks ellen, mint 5 hete, ugyanakkor a lilák védelmébe visszatérő alapemberek segítségével a védelem jobban megkeserítheti Wilsonék életét, elsősorban nagyobb nyomás helyeződhet a vendég D-line-ra. De ha Wilsonnak bármennyi ideje lesz passzolni, és Michael is megközelíti a múlt heti teljesítményét, vagy mondhatnám azt is, hogy Rawlsét, akkor a Seattle képes lesz normális drive-okat összerakni támadóoldalon. Személyes tippem egy ismét magabiztos Seahawks győzelem, de kevesebb pontos meccsen.
A Vikings melletti érveket EMITT keressétek, a Redskins mellettieket pedig ITT, a Packers-párti posztot pedig ITT találjátok. Akik pedig szeretnék velünk megtekinteni ezt és a Redskins -Packers meccset a Kandallóban, azok ne habozzanak hamar asztalt foglalni.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”