On to Santa Clara

Brady vs. Manning tizenhetedik alkalommal. Kicsit unalmas, hogy szinte nem született olyan cikk az AFC főcsoport-döntő apropóján, amiben ne áldoztak volna legalább egy hosszabb bekezdést kettejük párharcára, ami tulajdonképpen teljesen irreleváns a mostani helyzethez képest. Ettől függetlenül Renningan egy remek cikkben hasonlította össze a LEGJOBB és Peyton Manning eddigi karrierjét, eredményeit. E miatt viszont megúsztam, hogy hosszabban írjak a két irányító közös múltjáról és tekinthetek inkább a vasárnap esti összecsapás elé.

Tom Brady még nem nyert playoff-meccset Denverben. Bármennyire is fura ezt leírni, ez való igaz, ráadásul ő szörnyen, a teljes Patriots pedig kilátástalanul játszott mindkét alkalommal. A 2006-os összecsapásra különösebben nem pazarolnék szót, az a Denver teljesen más volt, mint a mostani, ellenben a 2013-as főcsoport-döntővel. Az a Broncos már Peyton Manning vezetésével halmozott rekordot rekordra az alapszakaszban, a Patriots pedig szinte elfogyott a coloradoi kirándulásra, Brady elkapói pedig sorra hullottak ki Gronkkal az élükön, ráadásul az akkor még a bostoniakat erősítő Aquib Talib is megsérült – a volt Patses, Wes Welker ütötte ki – onnantól pedig a védelem is szétesett. Mondhatjuk tehát, hogy nem csak a magaslati levegőnek köszönhető, hogy a Patriots nem nyert Denverben a rájátszás során. Idén az alapszakaszban is hasonló felosztásban találkoztak a felek, ahol szintén a rengeteg sérülttel kellett megbirkóznia a New Englandnek. Nem volt bevethető Edelman, Amendola, Jamie Collins és a második negyed elejétől kezdve Dont’a Hightower sem és még így is csak egy elszerencsétlenkedett puntnak volt köszönhető, hogy vissza tudott térni a meccsbe a Denver.

A sérültek azóta felépültek, Gronk és Edelman a Kansas ellen csak limitáltan játszottak, de most hogy belelendültek a történetbe, be is lehet őket dobni a mély vízbe. Josh Kline is egészséges, aki a novemberi meccsen ugyan játszott, de bőven nem százszázalékos állapotban, de mivel nem volt más, aki helyettesíthette volna, így neki kellett szenvednie a Denver pass rushával. Sérültek terén csak papíron nagy hiányzó Mayo, ugyanis aki látott már idén Patriots meccset vele, az megbizonyosodhatott arról, hogy ugyan coverage-ban elég gyenge, legalább futás elleni védekezésben is botrányosan teljesít, így nettó emberhátrány a csapatnak az ő jelenléte a pályán.

Másfelől viszont Mayo hiánya nem jelenti azt, hogy automatikusan csak nickel-felállásokra rendelkezik be a Patriots, hiszen a Denver offense-e inkább a futójátéknak köszönheti támadásai sikerességét, habár az is elég esetleges és hullámzó az egész szezonban. Ilyen téren a Patriots az elmúlt évekhez képest nagyban fejlődött és ugyan a számai nagyon jók, csak a Hightower-Collins páros játéka esetén nézett ki ez a futás elleni védekezés annyira jól. A két kiváló linebacker pont a Mile High-ban esett ki egyszerre és láthattuk, hogy az Anderson-Hillman duó 173 yardot és 3 touchdownt gereblyézett össze. Ha három linebackerrel áll fel a vendég gárda, akkor Jonathan Freeny kerülhet a két fenti játékos közé.

A védőfal pedig ilyen téren is remekül összeállt, a tavalyi első körös Malcom Brown hiába kezdett elég vérszegényen, rendkívül eredményes a belső futások megállításában. Ráadásul defensive tackle poszton elég mély a pad és remekül lehet szituációnként rotálni. Ha a Denver folytatja a kvázi run-heavy offense-t – vagy, ha náluk van az előny és futtatni akarják az órát – akkor a Brown-Branch-Siliga trió közül kerül kettő a fal közepére, míg ha pass rusht akar generálni, akkor a Hicks-Sheard kettős kerül középre.

A Denver támadófala nem a legjobb egység a mezőnyben, így nagy szerepe lesz a vendég pass rushnak. Novemberben is háromszor sikerült földre vinni Osweilert és végig nagy nyomás alatt tartották a Pats játékosai a frissen mély vízbe bedobott negyedéves irányítót. Ahhoz, hogy eredményes legyen a Ninkovich-Jones duó, nyilván szükségük van egy kevés időre, hogy megverjék az emberüket és odaérjenek Manningre. Itt jön képbe a secondary, akik idén az előzetes várakozásokhoz képest kifejezetten jól végzik a dolgukat. Cornerback poszton gyakorlatilag csak Malcolm Butlerről esik szó – ez persze valamilyen szinten érthető, hiszen többnyire ő fogja az ellenfél első számú elkapóját –, e miatt azonban kevesebb dicséretet kap a másik oldalon szereplő Logan Ryan, aki szép csöndben végzi a dolgát rendkívül eredményesen.

Feltehetőleg most is ő védekezik majd Demaryius Thomason, ahogy az történt novemberben is. Akkor 13-szor vette célba Osweiler az elkapót, ebből 8-szor ment a labda Ryan felé. Ebből a nyolcból mindössze egy elkapást sikerült jegyeznie 36 yardért – annál a passznál sem lehetett volna sokkal jobban védekezni, egyszerűen kijött Thomas zsenialitása. Azt hozzá kell venni, hogy keresztbemenő útvonalakkal meg lehet zavarni nagyon a Patriots védekezését, elsősorban a középső zónák maradnak üresen. A Sanders-Thomas kettős miatt a safetyk mélyen fognak védekezni. Ekkor kell különösen figyelni a hazaiak tight endjeire, Danielsre és Greenre, mert pont ők játszhatják be a safetyk és a linebackerek közti területet, ami a Patriots D vakfoltja. Ezt persze remekül lehet korlátozni azzal, hogy Collins és Freeny nem megy az irányítóra, vagy jönnek a nickel-felállások Colemannel és Johnsonnal, amiket egyébként nagyon szeret idén Matt Patricia.

A védelemről leírtak után jöhetnek a támadók. El lehetne sütni, hogy a legfontosabb a támadófal jó játéka. Az alapszakaszbeli meccsük felvezetésekor ki is tértem rá, ugyanis azon a mérkőzésen Gronkon kívül nem volt olyan elkapója, aki a rövid yardos játékoknál elővehető, így sok időre volt szüksége Bradynek a zsebben. Most viszont már lesz Edelman és Amendola, így Brady valamivel több, mint 2,1 másodperc után már szabadulhat a labdától. Így attól sem kell különösen tartani, hogy DeMarcus Ware a pályán lesz, hiszen 2,1 másodperc alatt még az edzéseken lévő bólyákon sem mennek át a srácok.

Sokan dobálóznak azzal, hogy a liga legjobb védelme így meg úgy szét fogja szedni Bradyt és majd köpni-nyelni nem tud. Ez szép és jó, elvileg még be is jöhet, azonban a tendencia mást mutat, ugyanis ha a rájátszásban a liga legjobb védelmével került eddig szembe Brady, akkor 3-0-ás rekordot tud felmutatni, így abban nem lehet bízni, hogy a 12-es majd hirtelen elfelejt játszani. Ed Reed is jól megmondta, hogy mit tehetsz, ha a Brady-vezette támadósor jön ellened: imádkozz.

Harris „hiányát” ki lehet majd használni alaposan, vélhetőleg Roby fog a szélen védekezni és a liga egyik legjobb cornere most csak a slotban fog vitézkedni. A liga legnagyobb mismatchére, Gronkra mindenképp felkészül a Denver lehetőségeihez mérten, ahogy Edelman Roby feladata lesz, míg a túloldalon LaFellnek kellene valahogy megvernie Talibot. Ezért lesz valóban kulcsfontosságú a slot receiverek játéka, hiszen a nem teljes értékű Harris ellen az Amendola-Martin duónak reális esélye van. Ráadásul a két elkapó remekül egészíti ki egymást. Amíg előbbi a rövid útvonalakban erős, addig utóbbi a hosszú route-okban jó. Ez pedig egy elég jó párosítás ahhoz, hogy rendesen leterheljék az emberüket.

A futójátékot valószínűleg megint parkolópályára helyezi a Patriots, White is inkább elkapásaival tűnhet ki, mintsem nagy nyargalásaival. A futás mellőzésének két oka lehet:

1. Nincs minőségi futó.

Lehet ott van Steven Jackson és már kezd belerázódni a történetbe, konstans teljesítménnyel nem tud előrukkolni és egész meccsen keresztül nem lehet fent tartani. Ahogyan Bolden sem olyan nagy fegyver, hogy szerves részét képezzék a futásai a drive-oknak. White pedig inkább harmadik downos running back, akit gyakorlatilag csak passzjátékra használnak.

2. A passzjátékkal ellentétben a futásokhoz szükséges a jól blokkoló támadófal.

Legalábbis a konstans nagy futásokhoz. A Patriots támadófala futásblokkolás terén a minimálisat hozza. Ehhez mondjuk nincs is szükség többre, hiszen nagyrészt Brady kezére és agyára bízzák a győzelmeket Bostonban. 3,7-es átlagot hoznak össze futásonként a fal tagjai és a running backek, de ez bőven elég ahhoz, hogy a rövidyardos szituációkban elbizonytalanodjon az ellenfél, ehhez pedig nem szükséges, hogy 10 yardnál hosszabb játékok potyogjanak a zsákból. 163-szor hívtak legfeljebb 2 yardra a first downtól vagy touchdowntól futójátékot, a 87 megszerzett first down és 14 TD pedig azt jelenti, hogy a 163 kísérletből 101-szer (63%-ban) tisztességes eredménye lett a futásnak. Ez persze sarkított statisztika, hiszen a 10 yardnál hosszabb futások vagy a 10 yardnál hosszabb futásból szerzett TD-k nincsenek beszámítva. Mindössze azt akartam vele érzékeltetni, hogy habár minőségben hagy kívánnivalót maga után a futójáték, eredményességben azért működnek a dolgok. Ugyanakkor ilyen téren is rendkívül hullámzó a csapat és érthető, hogy inkább a Brady-Gronk-Edelman hármasra bízzák a dolgok nagy részét a támadóoldalon.

A két csapat legutóbbi meccsét tulajdonképpen egy special team hiba döntötte el, most ez nem fog megtörténni, ugyanis Edelman elkapja a labdát punt során, Amendola meg nem is a labdára, hanem az ellenfél összetörésére hajt.

A Patriots futás elleni védekezése alkalmas arra, hogy megállítsa a denveri futásokat. Ekkor a game manager Peyton Manningnek kellene előlépnie, aki ugyan 1-1 drive során képes megvillanni, hosszú távon nem lesz elegendő arra, hogy önerőből csapata javára fordítsa a meccset. A hazai védelem kihívás lesz Bradynek, de amennyiben sikerül rövid, gyors passzokkal előrehaladni, akkor megóvja magát attól, hogy péppé verjék, plusz lehet bőven haladni a Denver ellen. Erre pedig minden valószínűség megvan, így összességében Patriots sikert várok, Brady pedig bemasírozik hetedik Super Bowljába.

Amennyiben érdekel titeket, hogy Leonidasz hogyan érvel választottjai mellett, akkor kattintsatok IDE. Ha pedig a Patriots főcsoport-győzelmét jobbnál jobb kézműves sörökkel ünnepelnétek, akkor pedig várunk a Kandallóba.