A tulajdonosok houstoni gyűlésén sikerült végre dűlőre jutni a költözés kapcsán és 21 év után ismét lesz csapata az ország egyik legnagyobb piacaként aposztrofált Los Angelesnek. Három csapat adott be költözési kérelmet, a Raiders, a Chargers és a Rams. Az előző kettő adott be közös pályázatot, a Rams pedig sajátot, azonban végül kompromisszumos megoldásra került sor.
Két fontos előzménye van a dolognak, egyrészt, hogy a csapatok jelenlegi városainak be kellett mutatni (Dec. 30-ig) egy-egy pályázatot a csapatuk megtartására, másrészt pedig a csapatoknak egy-egy pályázatot a költözéssel kapcsolatban (január 4.). A városok Roger Goodell szerint elfogadhatatlan beadványokat tártak elé, de talán ez a kevésbé fontos most. A csapatok is beadták pályázatukat, a három csapat két projekttel készült.
Egyrészt a Rams tulajdonosa, Stan Kroenke az Inglewood projektet, másrészt a Chargers és a Raiders közösen a Carson projektet dolgozta ki. Az Inglewood tűnt már a kezdetektől jobb beruházásnak, 1,86 milliárd dollár, 70 000 férőhely, külön stúdió az NFL Networknek, illetve lehetne itt tartani Super Bowlt, Pro Bowlt vagy a Scouting Combine-t is, hogy csak NFL-vonatkozású dolgokat említsünk. Természetesen minden ultramodern, behúzható üvegtetővel, amit csak akarsz. A Carson projekt 1,7 milliárd dollárból épült volna 65 000 férőhellyel (SB-re 75 000-ra bővíthető), természetesen ez is impozáns, hasonlított volna a Los Angeles Memorial Coliseumra, de kevésbé volt meggyőző, mint Kroenke terve. A helyszínekről, lehetőségekről és forgatókönyvekről még márciusban ITT írtunk.
A probléma ott volt az egészben, hogy egyik projektnek sem jött volna össze a szükséges 24 szavazata a 32-ből, ez már hétfő este is jól látszott. Kedden kezdődött a meeting, voltak prezentációk, majd a 6 fős bizottság a Carson projektet ajánlotta a tulajdonosoknak 5-1 arányban. A eredeti Inglewood projektet ezzel már a szavazás előtt kihúzták a listáról, így úgy tűnt, hogy a Rams egyedül nem költözik. A Carson projekt azonban továbbra se tudhatott magának 24 voksot, így egy új irányba kellett nézelődni, itt jött a képbe Jerry Jones ötlete, hogy a Rams és még valaki más (első sorban Chargers) költözzön az Inglewoodban megépülő stadionba. Jerry Jonesnak egyébként gazdasági érdeke is volt ebben az ajánlatban, hiszen az Inglewood projekt marketingjéért egy általa 30%-ban birtokolt cég felel majd. Még korábbi információk alapján Kroenke nem zárkózott el ettől, ő már korábban is kimutatta, hogy nincs problémája a tervének megosztásával, azonban a Spanos család, a Chargers tulajdonosai nem voltak oda az ötletért, mivel ők a Raidersszel voltak partneri kapcsolatban és egyébként sem ápolnak túl jó viszonyt Kroenkével.
Magyar idő szerint kedd késő este volt az első szavazás, ahol a Raiders + Chargers Carsonban vagy a Rams + valaki Inglewoodban, utóbbi volt fölényben, de egyikre se jött 24 szavazat (20-12). Ezután jött egy újabb egyeztetés, ment a seftelés feltehetőleg rendesen, a Raiders visszavonta a költözési kérelmét, majd a második szavazásra sikerült dűlőre jutni 30-2 arányban.
A végső döntés pedig így néz ki: a Rams költözik Los Angelesbe a 2016-os szezontól, a Chargersnek opciós joga van kerek egy évig (a 2016. március 20-23 közötti league meetingig pedig azt kell eldönteni, hogy már 2016-ban költöznének-e), ha nem élnek vele, akkor a Raiders kapja meg az opciós jogot újabb kerek egy évre. Bármelyik csapat költözhet majd részesedéssel illetve bérlőként Inglewoodba, ezt majd Kroenkével kell megbeszélni pontosan, ő felajánlotta mindkét lehetőséget. Amennyiben maradnak a helyükön, akkor plusz pénzt kapnak egy-egy új stadionra, méghozzá $100 millió összegben. A Rams biztosan az LA Coliseumban fog pályára lépni a következő három évben (ez már előtte is valószínűsíthető volt), azonban bejelentették azt is, hogy a Coliseum vállal két csapatot is, ha ez megtörténne, így nem kell új stadion után nézni.
Ez így összességében győzelem a Ramsnek, vereség a Raidersnek, a Chargers eredménye még kérdéses. Dean Spanos, a Chargers tulajdonosa elmondta, hogy újra számításba vesznek minden opciót, leülnek San Diego városával is, illetve egyeztetnek Stan Kroenkével is egy közös terv összeállításáról Inglewoodban. Azzal, hogy a Rams már biztosan költözik, helyzeti előnyben vannak ezen tárgyalásokkor. San Diego városa pedig ezzel kapott még időt, hogy jobb ötlettel álljon elő a Chargers számára, mint az eddigiek. San Diegóban a nyáron lesz egy népszavazás egy stadiontervről, szóval az lehet logikus, hogy a Chargers idén nem költözik, megvárják a népszavazás eredményét és annak függvényében lehívják a 2017-es opciót vagy átadják a lehetőséget a Raidersnek. A Raidersnél nagyon csalódott Mark Davis és mivel lejárt a szerződése az oaklandi stadionban (O.co Coliseum), így fogalma sincs, hol fog játszani a csapat 2016-ban (feltehetőleg azért maradnak a Coliseumban). Érthető módon St. Louis városa is nagyon csalódott és a helyi szurkolók sem örülhetnek ennek.
A Rams napra pontosan 70 éve kapott költözési engedélyt Clevelandből Los Angelesbe, érdekes hogy pont most történt meg újra. A Ramsnek költözési díjat is kell fizetni, vagy most egyben $550 milliót, vagy tíz év alatt egyenlő részletekben $640 milliót.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
belinkelitek a bejegyzésbe a korábbi stadionépítős cikketeket még, légyszi?
megtörtént :) https://fuzovelkifele.com/2015/06/22/a-los-angeles-projekt/
köszi!
Szerencsétlen Raiders, ők vannak a legnagyobb slamasztikában és ez a döntés se igazán nekik kedvez…
sokan voltak kifejezetten ellenük a tulajok közül
Tudom, csak eszembe jut ez a kép, és marhára megsajnálom őket, tudva, hogy a város se akarja a maradásukat, a Ramsnek bezzeg felajánlottak egy új stadiont, ha maradnak.
http://media.nbcbayarea.com/images/971*546/pepsicups.jpg
azt lehet tudni miért?
nem emlékszem, hogy olvastam volna, csak annyit hogy kb 10-en ellenük vannak és inkább a Ramst támogatják
Gondolom politika, pénz… és hasonló korrupt sz*rságok miatt :(
Mekkora esély van a St.Louis Raiders—re?
ha a Chargers lemond a jogáról, szóval talál megoldást San Diegóban, akkor szerintem jó esély van rá
de miért mennének St. Louisba?
ja bocs, valamiért Los Angeles Raidersre gondoltam :D szóval újrakalibrálás, sok esélyét nem látom
A posztban is benne van, hogy lejár a stadionra szóló szerződésük. St. Louisban lesz egy üres stadion, a város felajánlott a Rams-nak egy új stadiont. Ha én lennék a Raiders tulaja megejtenék egy telefont St. Louisba (San Diegoba is).
Nem jár le, hanem felmondhatja a Rams a szerződést.
Mármint a Raiders-é. (javítom)
Miért ne? St. Louis próbálta ott tartani a Ramst is, tehát a footballra lenne igény, csak a Rams nagyobb piacot akar.
azért St. Louis városa sem volt túl meggyőző, nem volt egy jó tervük, Goodell is mondta h minden város terve gyenge volt
Na jó ezt értem, de a Raidersnek nincs sok választása, eltudom képzelni milyen terve volt az Oaklandnak azok után hogy megmondták, hogy nekik annyira nem kell az NFL, St. Louise viszont szeretné ha maradna nála a/egy csapat. Persze ezek csak találgatások.
azért mert nem volt túl jó a stadion kihasználtsága sem, ha jól tudom.
Ha jól olvastam a Rams a stadion állapotát kifogásolta inkább. (Bár szerintem csak kellett egy ok, hogy miért mennének egy kisebb piacról egy jóval nagyobba, a Raidersnek viszont megfdelelne ez a kisebb piac is szerintem).
Viszont a Raidersnek egyáltalán van 2016-ra stadionja? Nem arról volt szó, hogy lejár(t) a szerződésük?
maradnak az Oakland Coliseumban
Gondol, ha költözniük nem sikerül nagyon nincs már más választásuk…
(Mi történne, ha a Raiders bejelentené, hogy ilyen körülmények közt nem tud játszani, és nem vállalja a 2016-os idényt? Kidobja a liga és keres gyorsan másik csapatot, vagy átalakítja a rendszert gyorsan? Esetleg megtámogatják nem 100 hanem 4-500m$-al? )
ilyen nem fordulhat elő :D
Na jó ez csak afféle gondolatjátékként merült fel bennem is, de azért durva “poén” lenne.
ööö… amit a stadionépítéses cikkben írtok, hogy a Raiders mehet esetleg St. Louis-ba, az még élő vonal?
idén biztos nem. Utána esetleg, de ehhez ugye kell az, hogy a Chargers menjen LA-be, Oakland városa meg semmi támogatást ne nyújtson. A Raiders esetében San Antonio merült fel újabban
Már tavaly is foglalkoztunk a dologgal, ha egy kis háttérsztori érdekel valamit itt ez a korábbi posztunk :)
https://fuzovelkifele.com/2015/06/22/a-los-angeles-projekt/
Lebuktál, hogy nem olvasod végig a hozzászólásokat! :P
meg a cikket sem, mert oda is betettem :D (meg a cikket is szerkesztettem h szebb legyen, mert reblogról áthozva voltak csúnyaságok benne :D )
Hát nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit fog kezdeni a Chargers (kedvenc csapatom) az opciós jogával. Régóta megy már a szenvedés, hogy új stadiont építenének, de eddig nem tudtak megállapodni sose a San Diego-val. Nem hiszem, hogy ezen a nyáron valami óriási nagy változás lenne ezen a téren (bár én reménykedek). Viszont ahogy a cikkben is írtátok, Spanosék nincsenek olyan jóban a Kroenkével. Így aztán az is nehezen elképzelhető, hogy egy stadionba költözzenek! Viszont arra mondjuk mennyi esély lenne, hogy a Chargers a Qualcom-ot felíjútsa/lerombolja és a helyére felhúzzon egy újat, addig pedig egy másik stadionban játszon? Egyáltalán lehet ilyet, hogy ideiglenesen játszik másik stadionban/városban?
ugyebár nyáron lesz népszavazás stadionról, ha ott pozitív ítélet születik, akkor könnyen lehet, hogy bevonják az NFL-től kapott +100 milliót és akkor így építenek stadiont San Diegóban. Ezt most nem tudom biztosan, de szerintem új stadion lenne, addig meg maradnának a Qualcomban
Ha költöznek akkor továbbra is nekik fogsz szurkolni? Szurkolói szemmel ez elég érdekes. Vagy mondjuk milyen lehet Raiders szurkolóknak? Ők ráadásul fanatikusak és jellegzetesek.Aztán egyik napról a másikra eltűnhet a foci a városból, ez borzasztó.Szerencsére a gurulós fociban ez nem fenyeget.Elvégre a csapat marad ugyanaz csak a név meg a stadion változik de akkor is furcsa lehet.
Igen, nekik fogok drukkolni,csak furcsa lesz kimondani a nevüket pl: Los Angeles Chargers…. elég hülyén hangzik, még akkor is ha csak 2009-2010 óta követem az NFL-t jobban. Imádom Rivers, még akkor is, ha minden meccsen elküldöm a p*csába vagy 3-szor. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit hoz a következő idény. Tavaly úgy tűnt, hogy elindulunk felfelé. Idén is ott volt szerintem a lehetőség a csapatban, figyelembe véve a mérkőzések alakulását (majd mindegyiket láttam). Remélem, hogy jövőre sikerül összetenni a támadófalat, ami meg is tudja védeni Riverst és tud folyosót nyitni a futóknak. Akkor szerintem a wild card sima liba! 3 draft pozícióban illene valami jót durrantani!
A másik válaszban meg ebben megkaptam a két végletet. :) Ezért is kérdeztem, mert többféle szempontból lehet nézni a dolgot. Lehet árulásként is, de ha azt veszed, hogy “csak” a név változik, a játékosok meg ugyanazok akkor meg szurkolhat továbbra is az ember. Európai fejjel nehéz ezt átérezni.
Hát nézd meg a cikkekete arról milyen most a hangulat St. Louisban.
(A polgármester azt nyilatkozza az NFL elárulta a várost… Egyes szurkolók megfogadják hogy soha többet nem néznek NFL-t… Mások már most azt vízionálják, hogy az új St.Louis-i csapat, hogy fogja majd elverni az áruló Rams-t… )
Érdekes, de egyben érthető is, hogy mennyire megváltozhat a szurkolók véleménye az egykori szeretett csapatuk ellen. Ha egyszer majd újra lesz St. Louisban csapat, akkor majd a régi kedvenceket fogják nagyon utálni.
Szerintem nem olyan rossz a Raiders helyzete. Kezdjük azzal, hogy ők vonták vissza a költözési kérelmüket végül, így elképzelhető, hogy történt még ott egy kis seftelés a háttérben amiről esetleg nem szóltak a nagyérdeműnek. Legalábbis ez több mint gyanús, ha egy klub ekkora slamasztikában van.
Másrészt még így is komoly esélyük van a költözésre. San Diego-ban szerintem pozitív eredménnyel fog zárulni az a népszavazás, és akkor a csapat is belátja, hogy nem lenne rossz maradni, és a város is, hogy szükség lehet a Chargers-re. A közeledő álláspontokkal, és a + 100 millával simán építettnek egy új stadiont, a Raiders pedig szedheti a cókmókját és indulhat LA-be.
Ha másképp lesz akkor szerintem ki fog derülni miért adta fel olyan könnyen a költözési tervet a Raiders, és vagy összedobnak egy új stadionra, vagy jövőre költöznek valahova máshova. Nem hiszem, hogy emiatt az 1 év miatt összeomlana a klub amit a még esetleg a Coliseumban kellene átvészelniük.
vissza kellett vonniuk kábé, mert különben nem lehetett volna ez a megoldás a Chargersszel való egyezségük miatt, szóval ez inkább rákényszerített dolog volt
Hát szerintem nem kellett volna. Nem hiába nem volt addig egyesség. Valamivel biztos rávették őket, elvégre nekik sem volt érdekük, hogy hagyják a többieket odaköltözni. Márpedig így szinte ezt érték el, bár tény hogy van egy kis kapu, ami a népszavazással még elérhetővé teszi számukra LA-t.
azzal vették rá, hogy kaptak opciós jogot harmadikként és a 100 millióval
Lehet, bár ez elég gyenge üzletnek tűnik. De tény, hogy előtte sem volt sok esélyük. Viszont akkor remélem, hogy legalább ők már tudnak valamit azzal kapcsolatban, hogy Chargers végül hajlik-e rá, hogy beadja a derekát és maradjon San Diego-ban.
Figyelembe véve egy stadionépítés költségét, a száz misi a tartsd meg az aprót te mocskos állat szint.
Persze, jó esetben az 1/15-e egy új stadionnak
SF Raiders, hogy légyen focicsapat a Bay Areaban továbbra is? Mert az szép, hogy egy franchise marad.
na lesz LA Chargers is még idén úgy fest