Super Bowl nyertesnek lenni nagyon jó. Super Bowlt nyerő játékosnak lenni nagyon jó. Super Bowl győzelem után General Manegernek lenni már annyira nem jó. Összeraktál egy remek csapatot, ami eljutott a csúcsra, csakhogy egy bajnok fizetése nem ugyanannyi, mint egy gyűrűért váróé. Márpedig a Broncosnál olyan bajnokok várják – jogosan – a jussukat, mint Von Miller, Matt Paradis, Brandon McManus, Danny Trevathan, Malik Jackson, Evan Mathis, CJ Anderson, Brandon Marshall vagy épp Brock Osweiler. Költőpénzből viszont csak 7,36 millió dollár áll rendelkezésre az overthecap szerint.
Hogyan csináljunk pénzt?
Mielőtt rátérünk a szabadügynökökre, és hogy kit és milyen körülmények között tarthat meg a csapat, nézzük meg, hogy szerezhet némi mozgásteret a franchise. Az első és legfontosabb tényező Peyton Manning. Senkinek ne legyenek illúziói, 99,9%, hogy minden idők egyik legjobb irányítója nem lesz a Denver Broncos keretének a tagja 2016-ban. Elküldése/visszavonulása után 19 millió dollár szabadul fel, ami máris sokkal jobb cap-helyzetet eredményez. A másik nagy név, aki a legtöbb szakértő és a józan ész szerint távozik, az a baloldali tackle, Ryan Clady. Clady egy nagyon tehetséges, még csak 29 éves tackle, aki lassan két szezon óta nem tudott érdemben pályára lépni. Elküldése 8,9 millió dollárt eredményezne, amit az idei erős falemberpiacon nagyon jól lehetne kamatoztatni. Valamint ott van a helyére a 2015-ös draft második körében kiválasztott Ty Sambrailo is, bár a bajnoki menetelésből sérülés miatt ő sem vette ki a részét.
Csak a miheztartás végett említsük meg DeMarcus Ware-t és Aqib Talibot. Előbbi elküldése 10 millió dollárt, utóbbié 7 millió dollár felszabadulását eredményezné. Ott van mögöttük az első körös Shane Ray és Bradley Roby, de még a 34 éves Ware kivágására sem látok reális esélyt. A várható és racionálisan indokolható kivágások/visszavonulások után tehát 35,2 millió dollár körüli összegre lehet számítani a Broncosnál.
Legfontosabb szabadügynökök
A Broncos 25 játékosa válik szabadügynökké 2016-ban. Az olyan perememberekkel vagy borzalmasan játszó kezdőkkel, mint a Super Bowlon 8 snapen pályán lévő Vernon Davis (TE), David Bruton (S), Ryan Harris (OT), Josh Bush (S), Antonio Smith (DE/DT), Andre Caldwell (WR) stb. nem érdemes érdemben foglalkozni, jó eséllyel egyikük sem marad a csapat kötelékében. Vagy, ha igen, akkor sem terhelik meg jelentősen a fizetési sapkát.
Akire elsősorban oda kell figyelni, az természetesen az idei FA – piac legértékesebb játékosa, a Super Bowl MVP Von Miller. A klasszis OLB a 2011-es draft első körének második választásával került a Broncoshoz, azóta 5 év alatt 60 sacket szerzett. Nagy eséllyel minden idők legjobban fizetett védőjátékosa lesz, de minimum egy franchise taggel (13-15 millió) gazdagodik. Akinek még komoly esélye van a maradásra, az a korlátozott szabadügynök Brandon Marshall (ILB), akire minimum egy 2. körös tendert tesz a csapat (ez kb. 2,5 millió dollárt jelent a sapkában – kaphat ajánlatot más csapatoktól, de azt a Broncos tarthatja. Amennyiben nem teszi, akkor kompenzációként egy második körös picket kap).
Velük ellentétben a remek szezont futó 3-4-es defensive end Malik Jackson szinte biztosan nem marad, a 26 éves játékos állítólag évi 13 milliós szerződést szeretne. Szintén kérdéses a kissé sérülékeny Danny Trevathan maradása. Egészségesen top15-ös játékos, talán valamivel jobb is, de Brandon Marshall miatt nem annyira nélkülözhetetlen. 6-7 milliónál többet nem hiszem, hogy ajánlana neki a Broncos, nem is ér többet, de Super Bowl győztesként lenne csapat, aki ennél többet fizetne neki.
A támadóoldalon is vannak komoly szabadügynökök, de talán a legfontosabb a 26 éves irányító, Brock Osweiler. Benne megvan az, hogy elmenedzseljen egy jó csapatot, egy rá szabott playbookkal tényező is lehetne. Nem gondolom, hogy a Broncos hagyná elmenni és biztos lenne csapat (Houston Texans, Los Angeles Rams, Philadelphia Eagles), akik látnának benne rációt. Egy Colin Kaepernick – féle szerződést várok neki, 13-15 millió dolláros éves fizetéssel, minimális teljesen garantált tartalommal.
Érdekes módon a nem túl izmos denveri futójáték összes alapkövének a szerződése lejár. A center Matt Paradis a második legjobb teljesítményt nyújtotta az egész támadófalból, a Denver szerencséjére exkluzív jogú szabadügynök (ERFA), vagyis elég neki minimális feltételeket garantálni (kevesebb, mint 1 millió), hogy még egy évig a csapatnál maradjon. A liga legjobb futásblokkoló guardjával, a 34 éves Evan Mathisszel már bonyolultabb a helyzet, de kora miatt meglepő lenne, ha egy két éves, 3-4 milliós szerződésnél bárhol nagyobbat kapna.
Lejár továbbá a csapat első és második számú futójának, CJ Anderson és Ronnie Hillman szerződése is. Anderson RFA, ő tendert fog kapni minden bizonnyal, Hillman viszont kérdéses. Végül nem tudta kiszorítani a 4,7-es átlaggal teljesítő Andersont és csak elkapó kvalitásai miatt nem biztos, hogy marad a csapatnál. És persze ne feldkezzünk meg a rúgó Brandon McManusról, aki idén mindössze 400 ezret keresett, de az ő jó játéka elengedhetetlenül fontos volt a Broncos számára.
Hiányposztok
Von Miller biztosan marad, jó eséllyel (85-90%) CJ Anderson, Brandon Marshall, Matt Paradis és Brock Osweiler is. Úgy gondolom, hogy Mathis már Denverben fejezi be a pályafutását, de Malik Jacksonra, Ronnie Hillmanre és Danny Trevathanre már nem lesz pénz.
A legnagyobb hiányposzt a csapatnál egyértelműen az offensive tackle. Legalább egy jobb kvalitású kezdő kell vagy a piacról, vagy a draftról. Ha Mathis nem marad, akkor a guard is need, de leginkább olcsóbb veteránra számíthatunk. A TE is kérdés, Owen Daniels se nem fiatal, se nem kiemelkedő. Nyilván Malik Jacksont is pótolni kell lehetőségekhez mérten, illetve egy linebackerre is szükség lenne.
A Broncos idén leginkább a saját klasszisainak megtartásán fog fáradozni, nem hiszem, hogy komoly tényezők lennének a piacon. Von Miller és Osweiler legalább 20 millió dollárt elvisznek az idei capből (a későbbiekből még többet), a tendert kapó játékosok Mathisszel/másik veterán guarddal együtt még 6-7 milliót. Hacsak nem válnak meg DeMarcus Ware-től, akkor marad a draft.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Nem érné meg inkább egy kezdő QB-t draftolni a Broncosnak az első kör végén?
Olyan nincs :D
Mi az hogy nincs?
Kezdő kaliber első kör végén
És Manci? :D
Ha oswi 13-14nél többet ér akkor sztem sokkal jobb lenne huzni vkit akiben latnak vmit. Oswi se biztos megoldas es ahhoz draga. Qb draft nagyon is varhato, ennek ellenere nemhiszem h kezdobe barkit oda lehetne tenni
Nem ismerem az Elway logikát, de szerintem érdemesebb lenne a draftról szerezni egy franchise QB-t mint rábízni ezt Osweilerre, ezzel is lehet helyet spórolni a sapkában. Más kérdés, hogy tényleg nincs sok opció a draftról a top prospectek közül, na meg FA piacon is egy Colt McCoy lesz a legnagyobb név…
Azért nem egyszerű franchise qbt húzni ha nem az első kör elején húzol. Vagy legalábbis nem lehet erre bízni mert nagyon be is fürödhetsz. A kivétel most dalton, carr és bridgewater mondjuk, meg wilson, de őt kicsit más kategóriába sorolnám
Sztem az Elway logikat felretehetjuk mert az elmult evekben (manning erkezese ota) egyertelmuen arra ment h win now m tudta h manningel most kell 3 even belul nyerni. Egyebkent az volt a jellemzo h fa-rol hozunk kezdobe draftrol inkabb olyan posztra ahol van egy nev elotte es tanulhat fejlodhet. De ez is ugye az elozo felfogas miatt volt. Nem tudom h velekednek de ha oswi tul sokat ker akkor egyszeruen nem eri meg
1/32-re nehéz lesz top3-as QB-t húzni :D
A piacon meg ott van Sam Bradford, aki azt hiszi magáról, hogy elit és sokat kér. Esetleg Hoyer, RGIII, talán Colin Keap… Végül is nem oylan rossz, esetleg a KC-ből Daniels, de szerintem Oswi megkéri azt 12 milla körüli összeget, mert megteheti. Ha nem ,meg elmegy a Ramsnbe/Texansba
1/31*, ugye deflategate :D
Hoyer meg Kaep meg nem FA.
Osweiler szerintem is 12 körül oké (Leonidasz szerint is ha jól értettem), Fitzmagic is 10 körül fog kapni feltehetőleg pedig ő már 33 és ugyanúgy menedzsel igazából. Upside magasabb lenne Osweilernél, persze a floor meg alacsonyabb
Ja igen, valaminek biztos voltam benne, hogy Hoyert kivágják :D Kaep nem tudom, miért jutott eszembe :D
Gondolom neki game manager vagy zsebirányító kell, hiszen a futójátékot akarja erőltetni Kubiak – gondolom én. Most Kaep ebből a szempontból kizárva, Johnny is, marad Coltinho (Bradfordra nem lenne pénz). Igazából nem Osweilerrel van a bajom, hanem hogy ő nem ér 12-15 milliót/év, akkor már inkább megtartanám downkór Manninget 19 millióért egy szezonra…. Ezért mondom, hogy én inkább húznék egy QB-t occó’ba, mint adni Osweilernek 10+ milliót, akár feltrade árán is.
Daniels szerintem beleférne a keretbe, ha olyan 8-10-et kérne. A kérdés az, hogy Daniels for 8-10 v. Osweiler for 12-15. Az az 5 misi difi azért kemény tud lenni, ráadásul mire idei cap hit lesz belőle, több is lesz, mint 5. Szerintem.
nem teljesen ide tartozik ,de valaki árulja el bár emlékeim szerint már írtatok róla valamikor, hogy mitől esett vissza ennyire a Peyton 1 év alatt? Mert oké volt sérülése a talpán , de megtudjuk valaha mi volt az oka? vagy Kubiak felfogása miatt lett ennyire gyenge?
Öregszik, gyengült a karja, sérülés is benne volt persze mert nem tudott beleállni a dobásba.
Nem ugrásszerű volt ez idénre, tavaly is látszott már év második felére csak nem volt ilyen drasztikus. A rossz döntéseket nem értem miért jöttek elő
Azért tavaly is borzalmas volt már a szezon második felére. Szerintem mostanra törték össze annyira, hogy ráment a produktivitásra.
borzalmas azért nem, de látszott a visszaesés, csak senki se beszélt még róla
De igen, borzalmas :D es de beszeltek rola csak nem volt egy jo csapat mogotte aki tovabb vigye igy beleszurkultek a kiesesbe
Azért lett ilyen borzalmas, hogy meg legyen a sikerrecept, miszerint a Broncos csak szarul játszó, egyébként sztárirányítóval tud nyerni :)
Talán erre gondoltál korábbanról:
https://fuzovelkifele.com/2015/10/14/playelemzes-mi-a-baj-manninggel/
igen pontosan ,erre bár emlékeim szerint ez talán még a talpsérülés előtt íródott és én utána még bíztam benne ,hogy a sérülés a fő ok , de ez a rájátszás szörnyű volt
Igen sérülés kitudódása előtt volt. Rájátszásban nem volt szörnyű, egyszerűen nem kellett semmire vállalkoznia, így viszont elmenedzselte a csapatot és az idény elejével ellentétben nem hozta nehezebb helyzetbe a csapatát
de, szörnyű volt. a game manager szerepkör szerintem nem folyamatos 3&out-ot jelent :D így rohadt cidri volt, hogy gyakorlatilag a teljes playoff-ban az offense semmit nem tett hozzá a játékhoz, a védelmen múlt minden.
(alapszakaszban is így volt, de ott nem feltétlenül a legjobb csapatokkal találkoztak, illetve be is szaladt 1-2 zakó.)
https://fuzovelkifele.com/2015/10/25/manning-es-a-denveri-tamadosor-tortenete/
Itt kicsit kitertem a rendszerre is, manningen kivul
Elég nagy OFF.
Mostanában foglalkoztat a téma, hogy az NFL hardcapes világában a siker titka az alul fizetett irányító. Jó lenne erről egy mélyebbet olvasni.
Erre a legjobb példa Brady. De lehetne hozni egy csomó példát, hogy újonc szerződéseik idejében volt igazán sikeres Flacco és a Ravens, Wilson és a Seahawks, Newton és a Carolina, Kaepernick és a Frisco.
Manning idén 19 milliót keresett a bónuszoknak hála, tehát megfizetett irányítóval is lehet sikeresnek lenni. Brady pedig azért kap kevesebbet, mert kevesebbet kér, nyilván, ha Flacco beérné 10 millióval, nagyon jó lenne :D Newton egyébként idén már szépen keres, 13 milliót vitt el a sapkából. Kaepernick sem a fizetése miatt lett rossz, hanem egyszerűen leépült körülötte a csapat és a saját önbizalma.
Persze, jó, ha a csapatodnak nem kell 20-30 milliót irányítóra költenie, mint mondjuk Breesre kell a Saintsnek jelen állás szerint (bár ő is top fizetéssel rendelkezett, amikor SB-t nyert). De hány olyan játékos van a ligában, mint Wilson? Egy top5 irányítóról beszélünk. Baromira kevés az esély arra, hogy találj egy hozzá hasonlót a hátsó körökben. Utána meg persze, eszed ágában sincs elengedni.
Igazából a jót megéri megfizetni, nem azon áll a franchise sikere. A lényeg az időzítésen van szerintem, hogy igazából a csapatod többi elit játékosa egy időben keveset keressen. Mert akkor van reális esélyed 3-4 évig, hogy Super Bowlt nyerj, mint tette azt a Denver idén az elit védelemmel. Csak aztán az 5. évben, amikor el kell kezdeni az 500 ezret kereső Malik Jacksonoknak a 13 milliókat kifizetni, akkor lesz probléma :D